Veszteni tudni kell(ene)

Általában megpróbálom visszafogni magam és nem ítélkezni az emberek felett, mert tudom, hogy ez rám sincs jó hatással, de ezt most nem tudom megállni.

Szánalmas, hogy milyen emberek vannak. Hogy miről jutott ez most eszembe? Jóbarátom volt lakótársáról, aki abszolút nem tud veszíteni. Felelősségvállalás? Minek az. Bejön nekünk a másik és nem tudjuk elviselni azt, hogy ez nem kölcsönös? Jól basszunk ki vele, tegyük pokollá az életét a viselkedésünkkel. Ha ezzel végeztünk, akkor próbáljuk lejáratni a főbérlő előtt és mondjuk le helyette az albérletet. Végül is, miért küzdjünk férfi módjára magunkban azzal, hogy valami nem lehet a miénk és tanuljunk belőle?

Komolyan mint egy kisgyerek, aki ha nem kaphat meg egy játékot, akkor megpróbálja bemesélni magának, hogy az soha nem is kellett, sőt, megpróbálja tönkre tenni ha valami ilyent más embernél lát. Szánalom. Ha lenne bármi hatalmam, az ilyen emberektől szabadulnék meg leghamarabb a föld kerekségéről.

Igazából csak egy dolog nyugtat meg – hogy hiszek benne, hogy ezek az emberek azok akik a végén magukat szivatják meg egyéniségükből kifolyólag, mert egyszer rossz emberrel akasztják össze a bajszukat.

Ui.: Kedves pöcs, ha esetleg olvasnád: gyere és játsszuk le :) Velem szemben legyél erős és az hű de nagy pasi, ne pedig egy éppen rosszabb időszakát élő kiszolgáltatott lánnyal szemben. Most legyél nagy fiú.

Yet another sisakflame

1237238_598336930209342_403511078_o Ezzel a kis egyszerű képpel találkoztam ma és picikét elgondolkodtatott.
Elgondolkodtatott, hogy miért kell ész nélkül nyomni a sisakot mint elengedhetetlen tartozék? Miért akarják egyesek minden áron rákötelezni az embereket, hogy viseljenek sisakot az akaratuk ellenére?

Elöljáróban hadd emeljem ki mit NEM akarok mondani ezzel a bejegyzéssel. NEM akarok senkinek sem a fejére sisakot tenni, nem is akarom levenni róluk, pusztán elgondolkodtatni arról, hogy mennyire összetett probléma ez.

sterling 1

Hogy kezdjem a szubjektív résszel: jó magam változó, hogy hordom-e – amikor rövidebb bringázásokra megyek akár csak Pesten belül, akár Gyömrőn, sosem szoktam használni. Csak akkor veszem fel, ha vagy köteleznek rá (pl versenyen), vagy pedig azt szeretném, hogy komoly bringásnak nézzenek. Ha van rajtam sisak és ne adj isten még bringás mez is, akkor úgy vettem észre, hogy profibb bringásnak néznek, úgy tekintenek rám mint akinek kiszámíthatóbb a mozgása és tudja mit csinál. Ez munkába menet 30 kilométeren vagy edzés közben nagyon megkönnyíti a dolgomat. De ezzel el is érkeztünk a tényszerű dolgokhoz.

Kutatások például azt mutatták ki [link], hogy akik sisakot viselnek, azokat átlagban kisebb oldaltávolsággal előzik meg, mint azokat akik nem. Azt hiszem nem kell magyarázni senkinek sem, hogy a kisebb oldaltávval előzés veszélyesebb a bringás szempontjából, már csak azért is, mert úthibák esetén kevesebb helyet ad a manőverezésre. Érdekes elgondolkodni azon, hogy ha azzal, hogy felveszünk egy a baleset súlyosságát csökkenteni szánt eszközt, magának a balesetnek az esélyét növeljük kicsivel.

Ezen túl a kutatások nagyrészt megegyeznek abban a következtetésben, hogy amely országokban kötelezővé tették a sisakviselést, ott ez csökkentette a biciklisek számát, de a balesetek száma nem csökkent számottevően. Ez már csak azért is veszélyes, mert ha még 1-2 emberélet talán meg is tud menekülni a szabályozás mellékhatásaként, az így biciklizéstől elijesztett emberekkel számolni kell. Náluk nem jelenik meg a biciklizés minden előnye. Emiatt a kötelező sisakviselésnek nem csak hogy nincs pozitív hozománya, de még negatív hatással is van a társadalomra. Biciklizésben már egy ideje kimutattak egy nagyon fontos elvet: safety in numbers. Az elv röviden és tömören azt mondja ki, hogy minél több biciklis van, relatív annál kevesebb baleset esik egy biciklisre. Ennek egy egyszerű oka van: minél elterjedtebb ez a közlekedési forma, a többi közlekedő annál inkább tényezőként kezel minket és annál inkább számít ránk. Ha fent szeretnénk tartani az elv pozitív hatását, akkor el kell kerülnünk azt, hogy embereket ijesszünk el a biciklitől.

Nem azt mondom, hogy most azonnal vegyük le a sisakot és dobjuk ki a kukába, csak hogy kezeljük ésszel. Az ésszel kezelésnek része az, hogy tisztában vagyunk például azzal, hogy lehet hogy kisebb az esély a fejsérülésre (kutatásokban vitatott a téma), de vele jár a kisebb oldaltávval előzés. Legyünk tisztában azzal például, hogy más a közlekedés és teljesen más egy edzés vagy verseny. Legyünk tisztában azzal, hogy nem kell mindenáron valaki fejére sisakot húzni és nem kell mindenáron levenni róla, mert megvannak a jó és a rossz hatásai is. De mindenek előtt legyünk tisztában azzal, hogy a kötelezést el kell kerülni, mert az áttételesen mindenkinek árt.

Ui.: figyelem – a fentiek alapvetően közlekedésre vonatkoznak. A versenyzés, sportolás erdőben és akadálypályán alapvetően más téma
Ui2.: Akik a sérülésekre költéssel jönnek, nekik továbbra is ajánlom az alábbi fejtegetést [link].

Hát mégsem…

Amennyire tudtam az előző bejegyzésemben lelkendezni, annyira tudok most letört lenni mert meg kellett hoznom egy nehéz döntést – Camino lefújva – legalábbis idén őszre :)

Hogy in medias res a közepébe vágjak és a türelmetlenek kedvéért azonnal adjak egy magyarázatot: munkahelyemen pár projekt befejezéséhez szükség lesz arra, hogy a szeptemberemet velük foglaljam el nagyrészt. NEM is köteleztek rá, NEM is kérnek rá, de én így döntöttem, mert egyszerűen úgy érzem, hogy jelenleg ez a jó döntés. Egy döntés amit már meghoztam.

Nem kell emiatt sajnálni. Nem ezért írom ezt a bejegyzést, hanem inkább egy fajta magyarázatként azok számára, akik azt hitték, hogy szeptember során mégsem leszek elérhető aztán mégis :)
Nem kell engem félteni, pár napig rossz kedvű leszek és morcos, de ezt rá lehet fogni a kialvatlanságra is. A repjegyek képében vesztettem egy kis pénzt, de szerencsére ez sem küld padlóra. Egyszerűen csak vártam valamit és csalódtam. Semmi baj – ebből is tanultam :)

Gondoltam csinálok egy listát a prokról és kontrákról:

– Már nagyon vártam az utat és sokat álmodoztam róla
– Pénzt költöttem a repjegyekre

+ Nem végleg marad el Camino, csak jövő őszre halasztom :)
+ 15 kilóval könnyebben a túrázás is ezerszer egyszerűbb lesz
+ Addigra sokkal tapasztaltabb túrázó leszek és már nem sok meglepetés érhet
+ Profibb nem innen és onnan kölcsönkért felszereléssel mehetek már, hanem sajáttal
+ Nem fogja zavarni a kis lelkemet az sem, hogy valamilyen projektet félkészen hagytam ott
+ Több pénzt tudok félretenni és már csak emiatt sem kell majd aggodalmaskodnom a túra során
+ 1 év elég arra, hogy alapszinten meg tudjak tanulni spanyolul és ne angolul kelljen hadoválnom majd az őslakóknak
+ Szeptemberben lesz SMR henger tanfolyam is, amire el tudok menni
+ Nem kell kihagynom a kettlebell edzésekből sem egy hónapot, ami most különösen kritikus lenne, mivel még csak kezdő vagyok
+ Szeptember és október során mivel nem külföldön leszek, jelentősen kevesebbet költök majd és ezt a pénzt félre tudom tenni
+ A triatlon alapozásból sem marad ki – 1 hónappal többem lesz készülni a jövő évi ironmanre

Szóval röviden és tömören – nem kell engem félteni, nem kell engem sajnálni :) Hagyjatok nekem pár napot és jól leszek – jövőre majd lelkendezek eleget és megcsinálom a caminot :) Addig is meg majd kiderítem a magyar szakasz pontos útvonalát és azzal megyek majd az agyatokra.

Házon kívül- kérem hagyjon üzenetet

Lehet, hogy még kicsit korai megírnom ezt a bejegyzést, de hadd örömködjek egy kicsit: két hét és El Camino :)

Repülőjegyeim már le vannak foglalva és ki vannak fizetve: augusztus 30. – ekkor utazok Párizsba. Október 1. – ekkor repülök vissza Madridból. Ha minden jól megy, akkor a kettő között vonatozás Saint Jean Pied de Portig, végtelen mennyiségű (nagyjából 900 km) gyaloglás és Santiago de Compostelaból egy buszozás vár majd rám. Ezen az egy hónap keresztül nem kívánok elérhető lenne. Eddigi tervek szerintem nem sok dolog lesz nálma: a telefonom vész esetére, pár váltás ruha, tisztálkodáshoz és elsősegélyhez 1-2 dolog. Fényképezőgépen még töröm a fejem – a laptopot és ezzel a blogolást már végérvényesen elvetettem. Nem akarok én ilyennel foglalkozni – majd ha hazajöttem akkor mesélek és írok. Talán majd pár naponta bejelentkezem, hogy ne legyen aggódás – élek és virulok, köszi. De alapvetően másra (magamra) akarok figyelni.

santiago-shell-large-001

Mindenki kérdezi, hogy honnan jött nekem ez az elhatározás? Tudom furcsa lehet ez a válasz, de már magam sem tudom. Talán pár éve találkoztam a nevével először egy netes fórumon, az is elképzelhető, hogy Coelho könyvben olvastam a létezéséről, de a lényeg az, hogy megragadt a bakancslistámon. Szeretek világot látni, szeretem a kalandokat, szeretek filozofálni és erről azonnal úgy éreztem, hogy egyszer az életben végig kell csinálnom. Már tavaly is tervezgettem az utat, de máshogy alakult az évem. Viszont az ideit már azzal az elhatározással kezdtem, ha csak lehetőségem lesz rá, akkor bele fogok vágni :)

Munkahelyemen már szerencsére tényként kezelik, hogy szeptemberben nem leszek – család is elfogadta a hülye hóbortomat – jelenleg csak egyetlen dolog miatt izgulok igazán: hogy jóbarátom hogyan fog boldogulni úgy, hogy csak távolról és ritkábban tudom támogatni :(. Nem szeretném ha bármi történne vele amíg én külföldön vagyok. Ez jelenleg az egyetlen negatív tényező. Kettlebell edzés? Majd bepótolom ha hazajöttem. Bringa és futás? Remélem, hogy a napi 30 km gyaloglás inkább javítani fogja az állóképességemet, mint amennyit a kihagyás ront rajta :) Őszintén szólva, még arról sem tettem le, hogy a sok mozgás miatt sikerült a hónap alatt is fogyni 4-5 kilót és ezzel együtt amikor visszajövök, könnyebbek lesznek majd ezek a sporttevékenységek :) Úszást így is, úgy is akkor terveztem újra elkezdeni minden erőmet beleadva, ha hazajöttem, szóval ezen a tervemen nem változtatok semmit. A fegyencedzés az amit meg csinálgatok mostanában, de mivel ez nem igényel szinte semmilyen felszerelést, meg fog maradni kint is :)

Szép lassan gyűlik bennem a várakozással vegyes izgalom és már alig várom, hogy indulhassak – jó lesz ez, tudom én :)

Suhanj6!

Üldögélek a szabad ég alatt és próbálom feleleveníteni a két nappal ezelőtti történéseket. Ebben az órában akkor is így üldögéltem, csak nem a hullócsillagokat néztem, hanem szép lassan már arra készülődtem, hogy fussak egyet. Bizonyos szempontból nem újdonság nekem az éjszakai futás – megszoktam mostanában, hogy a dög meleg miatt csak ekkor tudok elmenni futni rendesen, viszont nem szoktam meg, hogy ebben ilyen késői órán ennyi társam van. A Suhanj6! jótékonysági futóversenyen voltam :)

Suhanj “Jó ügyért futunk” – A Suhanj csapat egyik mottója – az alapítvány sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozik – nekik gyűjtenek és ennek a gyűjtésnek volt az egyik állomása az éjszakai futóverseny. Már tavaly ilyenkor is megrendezésre került, akkor is jókat olvastam róla, ezért elég alap dolognak tűnt, hogy idén menjek rá valamilyen formában. Ide igazából nem is nyereményért, az első helyezésért megy szerintem az ember, hanem csak azért, hogy részvételünkkel az alapítványt támogassuk :) Minden más másodlagos.

A szervezést egy lelkes csapattárs (Hortobágyi Gyula) miatt nem lehetett eléggé korán kezdeni – februárban már meg volt a 3 fő az indulásunkhoz, ki lett találva a csapatnév is és nevezési díj is be lett fizetve és egy időre ez szép lassan el is felejtődött. Bevallom őszintén, mivel csak a részvételt tartottam a fontosnak, nem a “teljesítést”, ezért nem is kifejezetten koncentráltam a felkészülésre, nem tekintettem ezt az év nagy versenyének. Voltak nagyobb kihívások is a hónapok során. Hogy mást ne említsek, egy Vivicitta félmaraton kezdte a sort tavasszal, folytatta egy Ultrabalaton a nyár elején majd két héttel ezelőtt a Nagyatádi Ironman volt a csúcspont. Ezekre úgy érzem, hogy becsületesen edzettem és a Suhanj6-al úgy voltam, hogy futok egy kellemes kis hosszabbat, mielőtt még elmennék a Caminora :)

Mivel Szigetmonostoron volt a verseny, ami annyira nem a világvége, úgy döntöttem, hogy bringával megyek el oda – úgy is kell jövőre az edzés a “bringáról leszállok és azonnal felveszem a futócipőt” stílusban. Kellemes kis 70 kilométert tekertem le Szigetmonostorig, aminek a 80 százalékát szembe szélben kellett megtennem, a másik 20-at pedig összefüggő bogárfelhő közepette, ami kicsit megnehezítette a levegővételt nem kívánt proteinbevitel nélkül. Kicsit átkoztam is magamat, hogy miért kell ilyen hülye mazochista legyek, de szerencsére egy kis keresgélés után megtaláltam a verseny helyszínét és ezek a gondolatok el is felejtődtek :).

Jó korán odaértem – már ott voltam 11-kor – pedig a verseny csak éjfélkor kezdődött. De szerencsére egyáltalán nem unatkoztam, rengeteg ismerőssel futottam össze. Beszélgettem kicsit Bécivel, Tallingirllel a nagyatádi élményekről és még kicsit Hatodik Alabárdossal is viccelődtünk azon, hogy pont akkor zúzta le magát, mikor a “Lezúziusz csapattal” csipkelődött kicsit facebookon.

A verseny éjfélkor elindult és ettől kezdve nem is tudom mivel, de pillanatok alatt eltelt az idő míg én kerültem sorra. Először Gyula futott 1 órán keresztül, majd Ági következett a következő 1 órában. Én jó közelítéssel 2:15 körül indulhattam el a köreimre. A tervek szerint nekem két órát kellett futnom egyben, amit egyáltalán nem bántam, lévén mostanában elég sokat edzettem és a komfortzónámon belül kellett legyen ez a hosszúság. Az első pár körben még gondolkodtam azon, hogy mégis mi a fészkes fenét keresek én itt, hogy hogyan fogom a maradék 2 órát eltölteni egy 2 kilométeres szinte folyamatosan egyenesen vezető monoton pályán, de egy idő után ez megszűnt.

Pulzuskontrollos edzéseken általában 145-ös pulzust tartottam, most gondoltam egyet és megpróbáltam 150 körül tartani és így futni a kilométereimet. Bekapcsoltam a zenémet, a jó kis 90 számból álló tracklistemet, amit direkt a futáshoz válogattam össze és elkezdtem magamra figyelni.

Mivel IM-en készült képen feltűnt, hogy leginkább sarokra landolok, úgy döntöttem ez a pár óra nekem tökéletes lesz arra, hogy kicsit ennek kijavítására is koncentráljunk. Ahogy a Sashegyi gepárdos futóedzésen múltkor kilogikáztam és Attila ebben meg is erősített, elkezdtem arra törekedni, hogy kicsit előre dőlve fussak. Az alapötlet egyszerű – ha előre dőlök, akkor inkább a súlypontom alá érkezik a lábam, mint elé és ezzel is kevesebb energiát kell elnyelnie. Igazából annyira jól elvonta a figyelmemet ez a kis korrekciós próbálkozás, hogy pillanatok alatt eltelt pár kör. Előtte még beszéltük Gyuszival, hogy eldöntöm, hogy 2 órát akarok-e futni vagy pedig félmaratont, de a negyedik kör környékére már biztosnak éreztem, hogy ebből félmaraton lesz.

Nagyatádon nagyon elszúrtam a frissítést – a futás első órája után semmit sem tudtam bevinni mert úgy éreztem azonnal kidobom a taccsot. Amennyire ott elszúrtam, itt annyira jól sikerült összehozni :) Minden körben megittam egy pohár isot amit a frissítőnél adtak, megettem egy negyed banánt és azzal elműködtem rendesen egy körig. Annyira rendesen, hogy igazából a hatodik/hetedik kör környékén már nem csak azt éreztem, hogy meg lesz a félmaraton, hanem azt is hogy időt javítok a tavaszihoz képest. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel :) A köridők, ahogy szép lassan múlt el az éjszaka, nem kifejezetten csökkentek, csak az én pulzusom ment szép lassan picikével feljebb ugyanannál a tempónál. Az utolsó előtti körben kicsit elkezdett fájni a bal oldalon a csípőm de próbáltam tartani ugyanúgy a tempót ahogy előtte és az utolsó körbe is beleadtam az erőmet. Nem sprinteltem és nem rohantam, tartottam a biztos tempót amivel elkezdtem. Fejben kiszámoltam, hogy hol végződött a félmaraton és megjegyeztem magam a köridőt és bekocogtam a váltózónába átadni a chipet Gyuszinak a következő 1 órájára.

2 óra 16 perc volt az idő amit megjegyeztem – tapasztalt futónak elsőre nem hangzik olyan túl jó eredménynek, de tavasszal ugyanezt a távot akkor még 2 óra 23 perc alatt tettem meg. Tavasszal volt holtpont, görcsölés, belesétálás és minden ami el tudja rontani, most majdnem az egész egy örömfutás volt kellemes hőmérsékleti körülmények között. Akkor folyamatosan lassultam és elfutottam az elejét, most lassan indultam és végig “gyorsultam”, végig be tudtam osztani az erőmet. Akkor sokat pihentem előtte, most aznap volt már egy órás fegyencedzésem és 70 kilométeres tekerésem a versenyt megelőzően.

Akkor elégedett voltam a teljesítményemmel, most még inkább az vagyok :) Tudom, hogy ez még csak a kezdet, de ennek a jó és lendületes kezdésnek most hihetetlenül örülök :)

Üldögélek a szabad ég alatt és tovább nézem a hullócsillagokat. Jó éjszaka volt az is és a mai is.