Minden fejben dől el

Hatásvadász a cím, de nem másoknak szántam hanem inkább magamnak. Na de hogyan jutottam erre? Egyszerűen az utóbbi időszak elgondolkodtatott.

Tavaly sikerült kb. 15 kilót leadni úgy fél év alatt, de bár azóta is sokat mozgok, istenigazából sajnos stagnálok. Azóta már le tudtam futni a félmaratont, több kilométert gyűjtöttem futás és bringa szempontjából is mint egy évvel azelőtt de mégsem igazán sikerült a mérleg mutatóját lentebb tornázni. Sajnos be kell ismernem, hogy eddig nem kifejezetten a mozgás mennyiségével volt a gond (bár néha azon is lehetne javítani), hanem egyszerűen csak nem akartam eléggé. Nem akartam eléggé, hogy jobban figyeljek az étrendre, nem akartam eléggé ahhoz, hogy néha ne lustálkodjam el a közlekedést vonatozással vagy hogy néha ne engedjek meg magamnak éjszakai rágcsálnivalót. Úgy érzem kicsit leépültem mostanában mind fizikálisan, mind spirituálisan. Nem a maximumot hozom ki magamból és ez frusztrál, de semmi gond mert legalább lesz miből újraépíteni magam erősebbre :)

ENNEK A KIS ÖNSAJNÁLÓS IDŐSZAKNAK ITT ÉS MOST VÉGET VETEK

Ha jövőre Ironmant akarok csinálni egyéniben, akkor nem szabad azon gondolkodnom, hogy edzésre megyek-e vagy inkább 1 órával többet alszom reggel. Nem szabad azon gondolkodnom, hogy elindulok-e futni vagy hogy vonattal megyek-e részben munkába. Néha igazán meg kell értessem magammal, hogy nem azon múlik, hogy a futás során a következő egy kilométert meg tudom-e tenni, hogy van-e hozzá erőnlétem, hanem hogy eléggé akarom-e. Ha megpróbálkozom vele vagy ha nem figyelek oda, akkor menni szokott – akkor úgy érzem, hogy szárnyalok és minél többször szeretném ezt az érzést elérni :) Tudom magamról, hogy ha nagy magasságokat érhetek el, ha igazán keményen dolgozok, csak egyszerűen eddig ritkán dolgoztam elég keményen :) Egyszer már sikerült – akkor éppen naív korszakomat éltem majd 10 évvel ezelőtt és egy lány miatt leadtam 40 kilót.

Siker lépcsői

Ideje most újra nekikezdeni és megnézni, hogy mekkora csodát tudok művelni csak magamért – és hátha sikerül a folyamat során még másokat is inspirálni :). Időnként majd magamról vagy az edzéseimről írok – néha örömködök vagy éppen szomorkodom, időnként meg majd olyanokat szeretnék bemutatni a “rovat” keretében, akik engem inspiráltak vagy jó példát mutattak nekem. Holnap majd visszatérek egy centissel és szépen lemérem pár adatomat (nem, nem azt :D), hogy majd később legyen mihez viszonyítani a változást.

Sándor Anikó – El Camino

Ahogy régebben Murakami Haruki könyvét az egekig magasztaltam, sajnos úgy alakult, hogy most Sándor Anikó könyvét kell lehúzzam. A egyik barátom nyomta a kezembe, miután Ultrabalatonon meséltem neki a Caminos terveimről.

El camino

Tegnap délután kezdtem neki és abban reménykedtem, hogy az első 50 oldal alatt kialakult véleményem az írónőről később meg fog változni, de nem így lett. Sajnos a 206 oldala alatt az volt végig az érzésem mintha ez a nő nem vette volna észre a lényeget. Bár voltak részek amikor át tudta adni magát az útnak és észrevette a kis “csodákat”, legtöbbször inkább azt éreztem, hogy önsajnáltatásról van szó. Ilyen és olyan rossz volt neki…. Nem vonom kétségbe, hogy tényleg így érzet, lehet hogy csak azért gondolom emiatt rossznak a könyvet mert én teljesen más várok az úttól, de leginkább azt láttam benne, hogy úr isten mennyire kényes és elkényeztetett a mesélő nő. Lehet, hogy én vagyok igénytelen, de amikor már a huszadszor panaszkodik rá, hogy nem tudott aludni a horkolástól akkor már kedvem lenne odamondani neki, hogy aki elég fáradt azt bárhol elalszik. És egyébként is, komolyan 5*-os szállodákba illő körülményeket várt? Az volt az érzésem, hogy nem a megfelelő nyíltsággal ment az útra, hanem inkább mindenki gyanús méregetésével. A segítő emberekben szinte azonnal a molesztáló nőgyilkost látta (vigyázat, sarkított vélemény) és inkább negatív energiát sugárzott mint pozitívat. Az egy dolog, hogy nem így ment oda, de még azt sem érzem, hogy a végére ezt elsajátította volna.

Szerencsére így is tanultam pár dolgot a könyvből, de azt hiszem nem én leszek az, aki ajánlani fogja ezt másoknak elolvasásra. Lehet, hogy csak annyi volt a gond, hogy más egyéniség vagyok; elképzelhetőnek tartom, hogy inkább nők értik meg mert egy “igazi” nő írta, de azt is hogy a könyv csak egyszerűen pocsék. Én nem élveztem, nem szerettem – pedig igyekszem mindenben megtalálni a jót és ritkán mondom ezt dolgokra, de itt nem tudok felhozni semmit sem mellette.

Ui.: Remélem azért a közeljövőben tudok pozitív élményekről is beszámolni a témában végzett olvasmányaimmal kapcsolatban és majd szeptemberben elmondhatom a saját élményeimet is :) Sajnos a szeptember még nem biztos, de egyre inkább elérhető közelségben van a terv.

Ultrabalaton 2013

Mivel a tavalyi évem egyik legmeghatározóbb futóélménye az Ultrabalaton volt, úgy voltam vele, hogy idén sem hagyhatom ki semmi esetre sem. Amikor a DK Teamből Gyula újra felkért, hogy legyek a Nehézbombázók csapat tagja, nagy örömmel fogadtam el a felkérést. Ez lett idén az egyik nagyobb célom a nyári félironman mellett, mivel eredeti vállalásom szerint 25 kilométerrel nekem kellett volna elkezdeni a versenyünket. Az főleg emelte számomra az esemény fényét, hogy két olyan csapattagom is lehetett, mint Dombóvári illetve Lubics Szilvi, de ezekről a későbbiekben.

Előkészületek:

Mivel előző évről már volt tapasztalatom, igazán nem vittem túlzásba az előkészületeket: úgy voltam vele, hogy ha le tudom futni az UB-t majd 1 hónappal megelőző Vivicittát akkor ráedzéssel az UB is menni fog :) Miután kiderült, hogy Lubics Szilvi (for your information tavaly egyedül futotta végig és nyerte az UB-t) is csatlakozik a csapatunkhoz és kilométerek kellenek neki, 15-re csökkent az én penzumom, így már nem igazán aggódtam, hogy végig tudom-e csinálni. Ennyi egyszerre menni fog, valószínűleg Personal Bestet is futok majd a távon és a többieket is lesz energiám követni. Ezek után a “komolyabb” előkészületek nekem kimerültek annyiban hogy csütörtöki napon kicseréltem a bringa pedálját olyanra melyet bárki tud használni és a szokottnál több technikai ruhát pakoltam be a táskámba, hogy legyen 3 napra is váltóruhám :).

Péntek:

A tavalyi beszámolók alapján egy dologra vigyáztam nagyon – hogy a pénteki napon menjek le, mivel a partizás, a tésztaparti pihenés és csapatépítés szempontjából is kihagyhatatlan :). Próbáltam olyan mokány lenni, hogy végig letekerek Aligára de sajnos a “szokásos” szembeszél ismét keresztbe tett ennek a tervemnek és Fehérvárig jutottam le. Innentől úgy voltam vele, hogy inkább levonatozok, de nincs értelme kicsinálnom magam a széllel szemben, ha még következő nap szükségem lesz az erőmre. Szerencsére a lefele út innen sem volt unalmas mivel a vonaton rögtön két csapattársammal találkoztam össze és velük beszélgetve szinte pillanatok alatt eltelt az idő Aligára menet.

Miután leértem rögtön sikerült összefutni egy meglepő ismerőssel – egy gós barátommal (egyik legjobb magyar gójátékossal) akiről soha az életben nem gondoltam volna, hogy egy futóversenyen látom – szerencsére a világ rendje nem borult fel, csak bringás kísérőként volt lent a srác :) Miután még egy polythlonos ismerősömmel is összefutottam, gyorsan beneveztem a Skyrun 212-re “miért is ne, nincsen veszteni valóm” alapon. Az is érdekes tapasztalat volt: fogyni és tovább edzeni kell ahhoz hogy valami elfogadható eredményt hozzak a lépcsőrohangálásban.

921029_650571798290173_388688730_o

Mindenesetre miután vége lett a Skyrunnak szép lassan visszaindultunk a Siófoki szállásra ahol először Lubics Szilvi szórakoztatott el anekdotáival majd pedig Dombóvári röhögtetett elalvás előtt :) Szerencsére azért sikerült éjfél környékén lepihenni amire azért valljuk be szükség volt a következő napi reggeli ötös kelés előtt.

Egy hosszú nap: szombat és vasárnap

A szombati napomat azzal kezdtem, hogy az egyéniek után induló első 10 kilométeres szakaszt futó Szilvit kísértem :) Azt hiszem mondanom sem kell azoknak, akik ismerik a nevét, hogy ez a táv elég rövidnek számít a számára és semmi dolgom sem volt bringás kísérőként. Én csak szép lassan gurultam utána és ámuldoztam azon, hogy az egyéni futók felét ismeri név alapján. Aranyos volt, hogy öt perccel az egyéniek után indulás ellenére utolérte őket és előzgetett, magyarázkodva, hogy most csak váltóban csinálja és ezért nem futja el az elejét :)

A röpke kb. 50 perc után már az én szakaszom következett, ahol Gyula át is vette a kíséretemet és én is megkezdhettem a saját szakaszomat. Igazából magamhoz képest meglepően gyors 5:30-as tempó körül kezdtem el futni az elejét és Gyula is kicsit aggódott amiatt, hogy nem fárasztom- ki magam, de jól ment a futás :) Igyekeztem végig abban a tempóban futni, ami nekem éppen kényelmes. Nem volt nálam semmi ami a tempót diktálta volna, csak Gyulát kérdezgettem, hogy éppen hol tartunk. Kicsit soknak tűnt elsőre a táv de így visszagondolva gyorsan eltelt – tökéletes futóidő volt: se nem meleg, se nem hideg :) Utólag kiszámolva 6:25-ös átlagot futottam, ami a Vivicittás 6:50 körülihez határozott javulásnak számítható, bár a táv rövidebb volt.

Saját szakaszom után, ahogy terveztem, átvettem a többiek kísérését is bringával :) Furcsán hangozhat, de ez nekem nagyobb kihívásnak bizonyult a futásomnál. Több ideig tartott, és bár futás közben kicsit fájt a térdem, ez úgy éreztem, hogy jobban igénybe vett. Ez a “kötelezettségem”, amennyire előre láttam, még 24 órán át tartott ami valljuk be azért igénybe veszi a szervezetet. Bár a Balatont kerültem meg már párszor, azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy számomra már inkább az idő a szűk (bár igazából széles) keresztmetszet, nem pedig a távolság :) Lényeg a lényeg, hogy próbáltam minél jobban kitartani minél több ember mellett ameddig csak tudtam és amennyire a képességeimből tellett, elszórakoztatni őket is ha szükségük volt rá és magamat is ha éppen nem. Mivel tavaly csak szombaton 10 körül kezdtem és most Aligán kezdődött a verseny, így pár szakasz merőben új volt nekem: voltak 10%-os emelkedővel rendelkező szakaszok melyek még bringával is megizzasztottak, és Zamárdinál voltak olyan kellemes kis földes helyek, melyeket én is csak gyalogolva ,a bringát tolva tudtam abszolválni. Öröm volt nézni, ahogy szinte mindenki a saját eltervezett idejét és maximum távolságát döntögette és ennek én a részese lehettem.

Szerencsére Badacsonytördemicig probléma nélkül el is jutottam és csak itt kellett megküzdenem egy kis technikai nehézséggel – sikeresen defektet kapott az első kerekem :/ Bár nem volt nálam törülköző, mégsem pánikoltam: készültem erre az eshetőségre egy műhelypumpával és egy pár megfoltozott belsővel is. Na de hogy a dolog jó oldalát nézzem, ameddig a bringát javítgattam elfutott mellettem @DSLgirl, akivel egyébként is reménykedtem, hogy össze is fogok találkozni mielőtt még lefutja a kellemes kis 106 kilométeres penzumát :) Félistennő szememben az a nő is.

Na de a témára visszatérve gyorsan megpróbáltam utolérni Dombóvárit is, aki kellemes kis előnyre tett, szert míg én szereltem a bicajt majd már együtt beszélgetve folytattuk Gyenesdiásig. Sikeresen megdöntötte az eddig lefutott távját és 20 kilométerrel végezte a napot. Itt gyorsan én is engedélyeztem magamnak egy kis vacsoraszünetet és suhantam tovább. Az éjszaka elég eseménytelenül telt, kísértem a futókat és bámultam a derült ég és a fényszennyezés hiánya miatt gyönyörűen látszó csillagokat ameddig el nem ért engem is a holtpont. Nem a lábam fáradt el, hanem a reggel 5 óta nyeregben megtett kilométereim után egyszerűen nem tudtam már koncentrálni. Szerencsére kaptam két és fél óra pihenőt – eddig beszálltak helyettem bringázni és pihenhettem egy kicsit az autóban. Bár a két és fél óra nem volt sok, de arra tökéletesen elég volt hogy a reggeli hideggel karöltve kitisztítsa a fejemet és újult erővel tudjam folytatni a kísérői feladatomat :) Igazából kicsit még kilométer hiányos is lettem és volt amikor oda-vissza bringázgattam egy pár kilométeres szakaszon (ekkor éppen nem volt szükség a segítségemre). Megint összetalálkoztam közben még DSLgirllel is, aki éppen a kidőlt bringás kísérői helyett kísérte a váltótársát :)

IMG_1655

Hajnali ötös ránkvirradás után igazából elég eseménytelenül telt el a maradék kb. 30-40 kilométer. Szabolccsal átbeszélgettünk egy tíz kilométert, Lombival is, majd az utolsó váltótagunkkal jól eldumálgattunk Erdély szépséges tájairól és eközben hódítottuk meg az utolsó vészes 10%-os emelkedőt és megcsodálhattuk a kilátást :) Innen a befutó már csak egy kellemes kilométert jelentett és azt is lejtőnek lefele menet. A lejtő végén várt minket a csapat és az utolsó pár száz métert már együtt tettük meg és futottunk be a célkapuba. Kicsit több mint 26 órával a kezdés után, kicsit több mint 214 kilométert megtéve visszajutottunk a kezdőpontunkra. és újra együtt ünnepelhettünk még szinte fel sem fogva, hogy újra megkerültük a Balatont :)

945789_10200664388784948_296266337_n

És hogy hogyan tovább? Álmodozo, és jó lenne jövőre egy kisebb csapatban 30km körüli távot futni. Állapottól függően lehet, hogy a későbbiekben kicsit az ultra irányba is elmennék egy 50-es távval, és a nagyon távoli jövőben vonz az egyéni őrültsége :) Szerencsére erre van időm, hisz állítólag minél idősebb és tapasztaltabb a futó, annál jobban illik hozzá az ultratáv.

Jobb horog at the finest avagy hogyan zúztam le egy autót

jobbhorogNem, nem kezdtem el boxolni és még agresszív állat sem vagyok :D

Egyszerűen csak szerdán volt egy kis afférom egy fémdobozzal, amiből úgy érzem szerencsésen jöttem ki :) A szokott útvonalalom mentem befele munkába a Pesti úton, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy arra fele kell kanyarodnom, amerre nem szándékszom és ennek egy nagyon egyszerű oka volt – egy autó ami előtte megelőzött bal oldalról 1 méterrel később előttem azonnal jobbra fordult. Fékeztem, fordultam de így is sikerült elkapni az autó hátulját és behorpasztani kicsit a karosszériát. Sajnos képpel nem tudok szolgálni azért csak a fantáziátokra bízom ahogy a bandázsom vöröse díszeleg az autó hátulján egy 20 centis horpadásban.

Igazából nem is tudom, hogy észrevette-e a balesetet a pancser mert nekem kellett utánarohanni a parkolóba, hogy azért legyen szíves de álljon meg. A balesett itt történt (google streetview kép) közvetlen az oszlopnál és ha kicsit jobbra fordítjátok a képet, azt is láthatjátok, hogy hova parkolt be. Mivel amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy mit művelt, az volt az első dolga hogy számon kérte rajtam hogy miért nem a bringaúton megyek (ott nincs semmi ilyen), már sejtettem hogy ezt közös megegyezéssel nem fogjuk elintézni szóval fel is hívtam a rendőrséget. Szerencsére egy jófej autós is megállt és megadta a számát ha esetleg tanúra lenne szükségem.

Negyed óra malmozás után sikerült a rendőröknek odatalálnia a baleset helyszínére és miután bemutattam nekik a sofőrt az volt az első dolguk, hogy lebaszták amiért ott hagyta a baleset helyszínét. Tanulság – nem szabad elmozdulni a járgánnyal, ha valakit felkensz a kocsidra mert you gonna have a bad time. Mivel a rendőrök látták, hogy sikerült azért picit lesérülnöm (a vérző lábat elég nehéz lett volna nem észrevenni) egy mentőautó hívása után kezdtek neki a procedúrának. Velem és vele is megfújatták egy szondát és természetesen mind a kettő negatív eredményt adott. Nagy örömömre miután szóvá tette hogy miért nem a bringaúton mentem, a rend éber (és most értelmes) őrei leosztották, hogy ott nincs bringaút. Nahát nahát, én is pont ezt mondtam neki negyed órával azelőtt. Egyébként annyiban mázlim volt ezzel, hogy előtte és utána is 200 méterrel bringaút van amiket notóriusan elkerülök, mert semmi értelmüket nem látom hegyről 40-50-el lejőve a kocsik tempóját tartva, hogy felmenjek rájuk. Ha ott történt volna a baleset, lehet hogy kicsit másképpen jönnek ki a felelősségi viszonyok.

Na de időközben megérkezett a mentő autó is, ahol neki is láttak a kezelésemnek. Mivel egyáltalán nem éreztem súlyosnak az állapotomat kicsit meglepődtem, hogy ehhez egy mentőautó kell, de hát ha ez van… Közben a rendőr felvette az adataimat, elmondatta velem a történteket majd miután megadtam neki a tanú telszámát az utamra is engedtek. Annak már nem sok értelme volt, hogy ott maradjak és várjak fél órát a helyszíni szemlére. Vicces volt, hogy a mentős mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy lehet hogy eszméletvesztésem volt, csak azért mert amikor megkérdezte, hogy a fejemet is beütöttem, akkor azzal válaszoltam, hogy nem emlékszem ilyenre :D Nem értette meg, hogy nem azért nem emlékszem mert elvesztettem az eszméletemet, hanem elsősorban azért mert olyan dologra ami meg sem történt nem lehet emlékezni :D Csak azért válaszoltam ezt a kifejezést használva, mert bennem volt hogy mivel sisak is volta rajtam, lehet hogy az tompította annyira hogy nem éreztem semmit, de ezt is elég valószínűtlennek tartottam. No mindegy. Mindenképpen potenciálisan nagy energiájú ütközésnek akarták titulálni azt ami történt velem (egyébként roppant szimpi megnevezés volt ez nekem) de egy kis győzködés után csak elfogadták, hogy tuti nem volt agyrázkódás. A közben másfélszeresére dagadt térdemet megröntgenezték és 5 perccel később meg is kaptam a jó hírt: csak jegelni kell – semmi komolyabb bajom nincs és nem kell gipszet kapnom.

Nem is tudom mit kezdtem volna azzal, ha a begipszelt lábak miatt nem tudtam volna futni, bringázni vagy szimplán kettlebellezni. Megúsztam egy kicsit sebes bal térddel és kicsit fájós jobbal. Vállamon egy nagyobb kék folt de egyébként semmi vészes. Este megnéztem a bringát is és szerencsére egy kisebb nyolcason és lehorzsolódott bandázson kívül nem lett komolyabb baja. Az autóban ennél azért sokszor nagyobb kárt okoztam – tanulópénz a pancsernek. Csütörtökön már bringával mentem munkába mintha semmi bajom nem lett volna és az esti futás közben is csak kicsit fájtak a lábaim. Pénteki kettlebellen is csak az fájt, amikor térdelni kellett de azt hiszem ez sebes térddel teljesen érthető :)

És hogy mi a tanulság? Miben fog változni a közlekedési stílusom? Semennyiben sem, mert nem érzem azt hogy óvatosabb lehettem volna vagy azon kívül hogy nem vagyok rossz helyen rossz időben, bárhogyan máshogy el tudtam volna kerülni a balesetet.

Bell

Na de most nem a híres feltalálóról szeretnék beszélni, hanem az öntöttvas súlyzóról ami egy fogantyús ágyúgolyóra hasonlít :)

Nem is tudom mikor hallottam róla először, de kb. 3-4 hónapja kezdtem el komolyabban gondolkodni rajta, amikor Zsófi és volt barátja többet mesélt róla. Többek között az gondolkodtatott el, hogy a Peti porckorongsérv után a felépülés részeként kezdte el a gyakorlatokat. Ha olyannak is ajánlják, aki ennyire lesérült, akkor igazán tudhat valamit ez az edzéstechnika. Egy másik aspektusból is sokat találkoztam a kettlebell nevével: különböző Intermittent fasting diétáknál ezt is ajánlották mint az izomtömeg megőrzésére és növelésére használható edzés.

ce3efce89ca511e29a3e22000a1f90ce_7

Nem túl sok fejtörés után arra jutottam, hogy azzal, hogy kipróbálom a súlyemelésnek ezt a módját, túl sok vesztenivalóm nem lehet :). Mivel nagyon jókat hallottam az edzőről Zsófitól és Petitől is, nem volt igazán kérdéses, hogy hol fogom elkezdeni tanulni a kettlebell alapjait: http://kettlebelldozis.hu/. (A döntést azt is megerősítette, hogy nagyon korrekt szakmailag mind a weboldal, mind a facebookos oldal :))

Eddig 3 héten vagyok túl és ez alatt csak 3 óra volt megtartva a 6-ból edzőterem váltás miatt, így nem szereztem még annyit tapasztalatot, amennyiben reménykedtem eddigre, de azért szeretnék egy kicsit mesélni nektek :). De ez a pár alkalom is elég volt arra hogy pozitívan csalódjak pár dologban:

  • Először is mindenhol figyelmeztettek, hogy mennyire fontos a megfelelő tartás a bellnél – na hát itt az első órát szinte csak azzal töltöttük, hogy ezt megpróbáltuk elsajátítani :) Igazából csak az óra utolsó 5 percében nyúltunk csak a súlyhoz. Eléggé biztosnak érzem így, hogy ezzel nem lesz gond és nem sietjük el a dolgokat.
  • Attila hozzáállása nagyon professzionális és szemléletes – látszik rajta, hogy tudja mit csinál és hogy ért hozzá. Az után, hogy mennyi szörnyű személyi edzőről hallottam, ez mindenképpen pozitív :)
  • Intenzívek eléggé az edzések ahhoz, hogy megtapasztaljam újra a fájdalmat :D A tegnapi harmadik az eddiginél is több gyakorlatot tartalmazó óra után ma konkrétan izomlázam volt – combjaim mint két cementeszsák :D Ezt sem éreztem már sok ideje a futások és hosszú bringázások ellenére sem.

Most kíváncsian várom, hogy vajon a 3 hónapos alapkurzus végére hova jutok és mennyivel leszek majd erősebb és fittebb. Eddig mindenesetre minden szimpatikus és szándékomban áll kitartani :)