Házon kívül- kérem hagyjon üzenetet

Lehet, hogy még kicsit korai megírnom ezt a bejegyzést, de hadd örömködjek egy kicsit: két hét és El Camino :)

Repülőjegyeim már le vannak foglalva és ki vannak fizetve: augusztus 30. – ekkor utazok Párizsba. Október 1. – ekkor repülök vissza Madridból. Ha minden jól megy, akkor a kettő között vonatozás Saint Jean Pied de Portig, végtelen mennyiségű (nagyjából 900 km) gyaloglás és Santiago de Compostelaból egy buszozás vár majd rám. Ezen az egy hónap keresztül nem kívánok elérhető lenne. Eddigi tervek szerintem nem sok dolog lesz nálma: a telefonom vész esetére, pár váltás ruha, tisztálkodáshoz és elsősegélyhez 1-2 dolog. Fényképezőgépen még töröm a fejem – a laptopot és ezzel a blogolást már végérvényesen elvetettem. Nem akarok én ilyennel foglalkozni – majd ha hazajöttem akkor mesélek és írok. Talán majd pár naponta bejelentkezem, hogy ne legyen aggódás – élek és virulok, köszi. De alapvetően másra (magamra) akarok figyelni.

santiago-shell-large-001

Mindenki kérdezi, hogy honnan jött nekem ez az elhatározás? Tudom furcsa lehet ez a válasz, de már magam sem tudom. Talán pár éve találkoztam a nevével először egy netes fórumon, az is elképzelhető, hogy Coelho könyvben olvastam a létezéséről, de a lényeg az, hogy megragadt a bakancslistámon. Szeretek világot látni, szeretem a kalandokat, szeretek filozofálni és erről azonnal úgy éreztem, hogy egyszer az életben végig kell csinálnom. Már tavaly is tervezgettem az utat, de máshogy alakult az évem. Viszont az ideit már azzal az elhatározással kezdtem, ha csak lehetőségem lesz rá, akkor bele fogok vágni :)

Munkahelyemen már szerencsére tényként kezelik, hogy szeptemberben nem leszek – család is elfogadta a hülye hóbortomat – jelenleg csak egyetlen dolog miatt izgulok igazán: hogy jóbarátom hogyan fog boldogulni úgy, hogy csak távolról és ritkábban tudom támogatni :(. Nem szeretném ha bármi történne vele amíg én külföldön vagyok. Ez jelenleg az egyetlen negatív tényező. Kettlebell edzés? Majd bepótolom ha hazajöttem. Bringa és futás? Remélem, hogy a napi 30 km gyaloglás inkább javítani fogja az állóképességemet, mint amennyit a kihagyás ront rajta :) Őszintén szólva, még arról sem tettem le, hogy a sok mozgás miatt sikerült a hónap alatt is fogyni 4-5 kilót és ezzel együtt amikor visszajövök, könnyebbek lesznek majd ezek a sporttevékenységek :) Úszást így is, úgy is akkor terveztem újra elkezdeni minden erőmet beleadva, ha hazajöttem, szóval ezen a tervemen nem változtatok semmit. A fegyencedzés az amit meg csinálgatok mostanában, de mivel ez nem igényel szinte semmilyen felszerelést, meg fog maradni kint is :)

Szép lassan gyűlik bennem a várakozással vegyes izgalom és már alig várom, hogy indulhassak – jó lesz ez, tudom én :)

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.