Status update – Félironman, diéta, munka

Először is:

“SIKERES NEVEZÉS! Nevezésed a Balatonman Füred triatlon egyéni versenyére megkaptuk.”

83459-Balatonman_log-

Azaz tegnap leadtam a nevezésemet a versenyre és ma be is fizettem a nevezési díjat – már nincs sok hátra, csak a következő 4 hónapot végigedzeni. Nem lesz egyszerű, de úgy hiszem hogy menni fog :) Már sikerül rávenni magam, hogy hetente kétszer fel tudjak kelni időben az úszóedzésre. A futásokon is egyre hosszabb távok és idők mennek. Lassan de biztosan gyorsulok is.

Részben ennek a gyorsulásnak a gyorsulását remélem attól is, hogy elkezdtem kipróbálni egy új étkezést. A kipróbált rendszer Leangains névre hallgat és azt remélem tőle, hogy segít az időlegesen stagnáló súlyomat újra beindítani a csökkenő irányba. Az átmeneti böjtölés 16 óráját nem annyira nehéz kibírni, mint amennyire elsőre gondolná az ember és az utána következő 8 órás étkezési időszak egész jól illeszthető a délutáni edzésekhez és ahhoz, hogy estefelé érek rá jobban az étkezéssel, ételek elkészítésével foglalkozni. Nem lesz így gond az edzés előtti kisebb, edzés utáni nagyobb kalóriabevitellel sem.

Bár elsőre a megszokottakkal (sok kis étkezés) szembemegy, jó tapasztalatai vannak vele a visszajelzőknek az izomzat megtartás, de zsírtól megszabadulás terén és pont ez amiből szerintem én jelenleg a legtöbb fejlődést tudnám kihozni a triatlon terén. Ha majd versenysúlyom közelébe értem, utána ráérek majd izomtömeget növelni :) (meg egyébként is tudjuk, hogy a fogyás és izomtömegnövelés nem járnak kéz a kézben)

n_a-teljes-egeszseg-dieta-paul-es-shou-ching-jaminet_4802_1

Amikor éppen nem a böjtölős 8 órámat élem, akkor egy paleo jellegű étrendet szeretnék követni. Hangsúlyozom jellegűt – én a paleot túl szigorúnak tartom viszont az irányvonalai nekem pozitívnak tűnnek. Amennyire utánaolvastam és amennyit a könyvből tanultam, én végletek közötti átmenetet a Tökéletesen Egészséges Diéta formájában találtam meg. Ez még megengedi az olyan keményítőforrásokat mérsékelt mennyiségben, mint a burgonya vagy a rizs. Már próbálom az könyv iránymutatását követni – igazából már csak az hiányzik, hogy végtelen mennyiségű receptet megtanuljak, amivel utána a változatosságot tudom majd biztosítani.

Hogy milyen hatással lesz rám és a testkompozíciómra, akikkel rendszeresen találkozom, úgy is meg tudják majd állapítani. Azért mellette ha lesz energiám, néha próbálom fényképekkel is dokumentálni a folyamatot :)

A másik dolog ami mostanában gondolataimat lefoglalja, az a munka. Pár helyre már beadtam a CV-met, azt remélem, hogy jövőhéten már mehetek interjúkra és jelenlegi helyen a fejlesztés alatt lévő projektet nyugodtan lezárva, március elsején már egy új helyen kezdhetek.