Kék? Szuperkék!

Nemrég nekikezdtem az Országos Kéktúrának – aminek két főbb oka van:

-Úgy gondoltam ha már itthon maradtam a Camino helyett, akkor semmiképpen sem árthat ha idő közben túratapasztalatot szerzek és mi adhat több tapasztalatot mint egy 1130 kilométeres egész országon átívelő túrasorozat.

-Egyszerűen csak szeretek világot és országot látni és erre sincs sok jobb, nyugodtabb és bizonyos szempontból kihívást jelentő ötletem, mint keresztülgyalogolni az érdekesebb részeken :)

IMG_9037

A szombati napra két szakaszt is terveztem, mert OCD hajlamos lelkemet zavarta az, hogy előző szakaszon (Piliscsaba-Hűvösvölgy) sehogy sem találtuk meg a Zsíros-hegyi pecsételőpontot. No de mivel ugyebár ezt végigjártam, az egyszerűbbnek látszó megoldásnál maradtam – este felbiciklizek oda és immár térképpel, pontos koordinátákkal lokalizált pöcséttel egyszerűen pecsételek egyet. Elsőre ez tűnt az egyszerűbb melónak – utólag ez lett a kalandosabb – de erről majd a későbbiekben :)

Hűvösvölgy – Rozália téglagyár szakasz

A szakasz hossza 14.2 km összesen, ami előre sejteti, hogy nagy valószínűséggel nem ebbe fog belehalni az ember – szerencsére ezt a gyakorlat igazolta is :) Az elején az ellenőrző pont megtalálása nem jelentett problémát – itt már az előző szakasz végén jártam – besétáltam rutinosan a gyerekvasút forgalmi irodájába, pecsét az igazolófüzetbe és indulás is tovább követve a felfestéseket. Kellemesen emelkedő széles erdei út – szép napos idő és őszies erdő – tökéletes túraidőnk volt és ez meg is látszott az emberek számában. Rengeteg volt a túrázó és a terepfutó is (ez is egy olyan sport, amivel szívesen élnék), ami látva a környéket, annyira nem is meglepő. Na de ami meglepett, hogy a Hármashatár hegyre felmenet nem is volt olyan vészes, mint amire számítottam a bringás Teleholdasok után.

Izzasztónak izzasztó felfele, de mindenki meg tudja csinálni :) Fent viszonylag az is adta magát, hogy hol van a pecsételőpont és az is sikerélményt jelentett, hogy nem hiába vittem magammal a bélyegzőpárnát. Note to others: legyen nálatok bélyegzőpárna, mert ha van egyáltalán kihelyezve, az úgy is ki van már száradva.

A HHH-ról lefele jövet kicsikét eltévedtünk, de szerencsére visszamenve és követve a katonai terület határát ismét a kék jelzésen mehettünk tovább. A kitérő sem lehetett több mint 200-300 méter. Ettől eltekintve a túra egyébként eseménytelenül telt – ez a szakasz elég kíméletes – semmi vészes emelkedés vagy süllyedés nincs benne, aminek leküzdése nagyobb ügyességet igényelne. Legnagyobb kihívás maximum az, hogy Virágos-nyeregnél a bűfékocsi néha a bélyegző pont elé parkol. Úgy, hogy közben még fotózni is megálltam és nézelődtünk is egy keveset, 3 óra 15 perc alatt sikerült teljesíteni ezt a szakaszt :)

Nagykovácsi – Mufflon itató
Mint könnyed délutáni program a kellemes kis túrázás után lecseréltem a túrabakancsot spd cipőre és felültem az országútira megcélozva Nagykovácsit :) Az útvonal odafele már csak a szokásos – Hűvösvölgyi út megmászása az emelkedőjével, a szokásos beszólogató autósokkal akiknek még mindig nehezére esik megérteni, hogy a bringagyalogot nem kötelező használ (ősszel falevelekkel kátyúkkal nem is fogom) és a szokásos megállással a Hűvösvölgyi út végén lévő benzinkútnál. Ami meglepető, hogy úgy éreztem nagyon jó tempóban mentem fel a hegyre és különösebben pihenésre sem volt szükségem – a megállás legfőbb oka max az volt, hogy lámpákat szereljek a bringámra :)

Innen indulás tovább – körforgalom Nagykovácsi fel – bazdmegolás a szűk beláthatatlan úton centiző vezetők miatt és mászás továbbra is fel a hegyre. Kellemesen ki is élveztem volna a fennsíkra feljutás minden pozitív hatását (mászás terheléshez hozzászokott lábbal lehet hasítani a lapos szakaszokon) de sajnos az eső ebbe közbe szólt. Egy kis lámpa szerelés és táska vízállóvá varázslás után mehettem is tovább Nagykovácsi csúszós út miatt óvatosabban.

Jól emlékeztem, odaérve az útvonal fejből ment, és ahogy a térkép is sejtetni engedte, nem egy meredek utcával találkoztam. 10% és 15% között voltak ami nem annyira meredekek – elöl kistányér, hátul a legnagyobb kombóval és kávédaráló üzemmóddal felküzdöm magam a tetőre. Az itató és a pecsételőpont megtalálása igazából nem is jelentett nehézséget, az érdekesebb rész a lefele út volt.

Egy dologra nem számítottam: arra, hogy mennyire fog csúszni lefele a terep. A 15%-os emelkedő felfele még csak csak, de amikor lefele esélyem sincs megengedni a bringát és bevenni a kanyart, mert annyira csúszós az út, az már izgalmasabb. Hát jól van – maximum tolom lefele – gondoltam :) Sajnos ezt az ötletemet hamar újra kellett gondolni, miután az spd csukában műkorcsolyázókat megszégyenítő egyensúlymegőrző gyakorlatot hajtottam végre. Táskámban a tükörreflexes fényképezőgéppel és új objektívvel úgy gondoltam, hogy jobb nem kockáztatni.

Gondolkodtam, gondolkodtam és csak egy megoldással tudtam előjönni: cipő le, zokni le és mezítláb séta. Egész érdekes élmény volt jéghideg talajon így sétálni 200 métert miközben az eső már patakokban folyt le a lábam körül. Sebaj – tapasztalatnak jó :D Következőnek vagy más bringával jövök, vagy jobban meggondolom :)

Visszafele ettől eltekintve szerencsére könnyű utam volt, hisz csak lejtőnek lefele kellett menni. Magamat alig megerőltetve és az eső miatt mérsékelten óvatosan is 40-el száguldozhattam. Igazi kellemes testi elfáradás, szellemi feltöltődés és 5 pecsét az OKT füzetben volt a nap eredménye :)