Visszatekintő – előretekintő…

2013_2014 Bár szeretek szembe menni néha az árral – most nem teszem. Majd’ mindenki az év végét, szilveszter napját, használja fel arra, hogy csináljon egy visszatekintést és ehhez én is csatlakozom, mert erre szükség van. Szükség van a visszatekintésre, mert ez segít átgondolni azt, hogy honnan jöttünk, mit értünk el, mit csináltunk jól és mit rosszul. Ahogy a fejlesztési ciklusok végén, itt is érdemes megvizsgálni magunkat. Sajnos rám ritkán jellemző ez a viselkedés, ezért minden alkalmat ki kell használni rá.

Fontos, hogy könyörtelenül őszinték legyünk magunkkal, mert ez segíti csak azokat a jellemfejlődéseket, melyek segítenek jövőre sikeresebbnek, boldogabbnak lenni.

Hogy miért pont év elején? Egyszerű, a naptári év adja magát a határok tekintetében :)


2013

Ha címszavakban szeretném összefoglalni, akkor az “új barátok, kettlebell, ironman, munkahely váltás, elmaradt camino, barátnőjelöltek” szavakat használnám, de megérdemli szerintem az év, hogy bővebben beszéljek róla:

A 2013-as év elejére rányomta bélyegét egy szakítás, de részben szerintem ennek köszönhetem új barátomat. Ennek köszönhetően lett lehetőségem jobban megismerni egy múltból újra feltűnő embert, akivel nagyon jó barátok lettünk.

Január végén @masnisgyilkos-sal beneveztünk a júliusi nagyatádi ironmanre váltóban és ez már meg is adta, hogy nyárig nagy vonalakban miről fog szólni az évem.

Szorgalmasan dolgoztam és edzettem a tavasz folyamán, hogy nyárra minél jobb formában legyek és ennek meg is lett az eredménye nyáron egy váltóban megcsinált Ironman, tavasszal egy új munkahely formájában. Előző helyről majdnem 5 év után váltottam, hogy júniusban már az új helyen foglalkozhassak videó és képfeldolgozással. Egyszerű okai voltak a döntésnek: a szívszerelmem és egyben nehezebb kihívásokat tartalmazó témával, videó és képfeldolgozással foglalkozhattam magasabb fizetésért rugalmasabb munkaidővel. Bár ezzel volt egy kis szívás év végén és nem tudtam elmenni a Caminora, mégis jó és tanulságos döntésnek tartom a váltást.

Októbertől Kis Gyula szárnyai alatt elkezdtem készülni a Balatonmanre, először több, majd decemberben a munka miatti hajtás miatt kevesebb energiával. Sajnos ennek a szétcsúszásnak most decemberben már komolyabban is éreztem hatásait de elkezdtem szép lassan felépíteni magam. Az év végét sajnos az év elején megismert baráttól búcsúzás foglalta keretbe.


Ezeknek a fényében úgy érzem a 2013-as év nekem arról szólt, hogy megalapozzam az idei év sikereit, hogy a befektetett energiákat kamatostól visszakapjam. Bár jó dolgokba kezdtem, nem koncentráltam eléggé rájuk. Ez szétzilált, frusztrált és nem tudtam kihozni magamból a maximumot – mert úgy érzem ennél még többre vagyok képes. Ez az amit idén bizonyítanom kell leginkább magamnak.

2014

Mit várok az évtől? Mik a céljaim és a vágyaim?

Jelenleg két dolog lebeg a szemem előtt, amik meg fogják határozni az évemet:
– Szeptemberben Camino.
– Júniusban és júliusban féltávú ironmanek.

Ezek lesznek azok a tényezők, melyek minden mást körülhatárolnak majd és ezek lesznek azok amik köré az életemet próbálom szervezni, természetesen még a nem obszesszív, még nem ártalmas szinten. Ezekből a következő célokat sikerült levezetni 2014-re, melyekből nem szabad engednem:
– 15 kiló leadása júliusra, hogy elérjem a versenysúlyomat. Érthetőek ennek az előnyei az élet minden területén, nem csak a futásban és biciklizésben.
– Gyalogtúrák a Országos Kéktúrán és Budapest környékén melyekkel szeptemberre legalább 300-400 km gyakorlatot szerzek az alsóbb végtagjaimra Caminora.
– Szeptemberig alapfokú spanyol nyelvvizsgához megfelelő nyelvtudás elsajátítása.

Ha még tovább szeretném számszerűsíteni, év végére 2 000 km futást szeretnék a lábamban tudni. Ez havi 170-el nem is hangzik soknak (van akinek egy hete közelíti ezt). Ez azt jelentené, hogy kb. kétnaponta futok tíz kilométereket, ami teljesen reális célnak tűnik elsőre, ha nem sérülök le közben.

Hasonló okoskodással év végére a 12 000 km bicikli is teljesíthetőnek tűnik, amiben benne van akár a munkahelyre biciklizés, triatlon edzések de a baráti túrázások is (NR és egyebek).

Úszással folytatva a triatlonos listát, év végére 100 km összegyűjtött úszást szeretnék a testemben tudni. Ez azt jelentené, hogy nem csak majd minden úszóedzésen ott vagyok, hanem elmegyek versenyezni és a példa kedvéért Velencei-tó és Balaton átúszást is teljesítem.

Igazából már csak egy könnyen mérhető és elérhető közelségben lévő célt tudnék megnevezni magamnak: legalább 2 kyuval erősebb szeretnék lenni év végére góból.

Kettlebell célként nyáron 20 kilós, télen 24 kilós bellel szeretném megcsinálni az 1000 swing challenget. Calistenic tekintetben annyi különböző gyakorlat és mérhetőség van, mint halban a tenger, hát maradok a Fegyencedzés gyakorlatainál: mind a hat gyakorlattípusból cél elérni a hatodik lépcsőfokot.

Ha ezeket a céljaimat elérem, úgy hogy mellette a munkahelyemen is jól teljesítek, barátaimra és majdani barátnőmre is jut időm, akkor elégedett és boldog leszek az idei évvel. Az idő a legnagyobb kérdés, de ez is kezelhető szerintem. És mi a jó ezekben a célokban? Mindegyiket teljesíthetőnek érzem. Nem kell mást tennem, csupán csak tényleg koncentrálni és a legjobbat adni magamból, mert hiszem hogy mindegyik véghezvitelére van bennem elég erő, tudás vagy szorgalom. De nyilván ha másképpen alakul, akkor is boldogulni fogok ;-)

Ui: Kérlek nézzétek el, az elírásokat. Tavalyi év utolsó, idei év első napján alkottam, nem sok pihenés után. Nyugodtan jelezzétek a nyelvtani hibákat is privátban, ha szúrja a szemeteket és javítani fogom ;-)

Comments

comments