Igen megint! Hadd meséljek kicsit a Vivicitta félmaratonról, mert nekem sokat jelentett :)

Hogy miért is tűztem ki magam elé ezt? Nagyon egyszerű. Először is kicsit több mint egy hónap múlva bevállaltam, hogy az ultrabalatonon a csapatomat egy félmaratonnal fogom megtámogatni már rajtolóként és muszáj volt tesztelnem magamat előtte. Kicsit több mint három hónap múlva félironmannel fogok próbálkozni és ehhez is ki akartam próbálni magamat. Menne-e a táv? Mit kellene másképpen vagy okosabban csinálni? Min kellene változtatni és hogy ha edzek még 1 (3) hónapot akkor hova jutok el? Na hát ezeknek a kérdéseknek egy részére most választ kaptam. Mint első félmaratonom az első célom a táv végigcsinálása volt.

Egészen szórakoztató volt egyébként, hogy amikor átléptem a kezdővonalat akkor a playlistemből teljes véletlenséggel az Eye of the Tiger szólt :D

Ez volt az eddigi leghosszabb futásom és előtte sem igazán gyakran futottam hosszúakat – futottam pár 10 km körüli távot de utána minden egyes lépés már ismeretlen terület volt. Célként a 2:15:00-ös iramfutó követését tűztem ki célul magamnak, de ennek inkább több köze volt azért mert jól hangzik és kíváncsi vagyok hogy meg tudom-e csinálni dologhoz, mint a racionalitáshoz :D Igazából úgy érzem kb 7-8 kilometerig ezt meg is tudtam tenni és utána maradoztam le szép lassan. Az volt a fura, hogy a 10-es táblát még jó állapotban léptem át és csak utána kezdtem lassan de biztosan kikészülni.

Mikorra másodszorra láthattam meg a Lánchidat (olyan 13 km körül) már sajnos el kellett határoznom, hogy tartalékolom az energiám és a kerülgető görcsök miatt inkább próbálok okos lenni és visszaveszek a tempóból. Szerencsére ezt megtehettem, mert az első dolog amitől rettegtem – a záróbusz – látszólag elég távol volt. 7-8 percenként megengedtem magamnak egy kis belegyaloglást. Furcsa módon a kikészülés határát olyan 17-18 körül éreztem de szerencsére ekkor már voltam annyira agyhalott, hogy a zeném éneklésével és hasonló hülyeségekkel le tudtam foglalni az agyamat és lassan de biztosan be tudtam fejezni a távot. Ne tudjátok meg mekkora örömmel töltött el a befutás a célvonalba. Talán erről a következő kép tanúskodik picikét:

Extra szórakoztató volt nekem az is, hogy a befutókor pont egy odaillő szám ment megint a fülemben:

No de mint a képen láthattátok, lényeg a lényeg, befutottam :D És sokat tanultam belőle. Hogy miket is?

Először is a félmaraton hosszú! Nagyon hosszú :D (jó, van hosszabb is)

Másodszor? Kell szereznem egy másik futónadrágot mert ebben szörnyen sikerült az összeérő combok és a mozgó rövidnadrág miatt “lehorzsolni” a lábaimat és ez így hosszú táv után nem poén. Pedig még vazelint is használtam (isten áldja a feltalálóját).

Harmadik tapasztalat az, hogy a tapasz nem hülyeség :D Tapasz

Negyedik: jobban figyelmen kell a bevitt ásványi anyagokra, mert az hogy a kétharmadától elég gyakran az izomgörcs szélén voltam, annyira nem szórakoztató.

Mindenek felett arra jutottam hogy szükségem lesz erre a végigedzett egy és három hónapra, hogy magabiztosan meg tudjak próbálkozni a 25km-el is és a félironman félmaratonjával is.