Icarusdes Blog

Nem, nem kezdtem el boxolni és még agresszív állat sem vagyok :D

Egyszerűen csak szerdán volt egy kis afférom egy fémdobozzal, amiből úgy érzem szerencsésen jöttem ki :) A szokott útvonalalom mentem befele munkába a Pesti úton, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy arra fele kell kanyarodnom, amerre nem szándékszom és ennek egy nagyon egyszerű oka volt – egy autó ami előtte megelőzött bal oldalról 1 méterrel később előttem azonnal jobbra fordult. Fékeztem, fordultam de így is sikerült elkapni az autó hátulját és behorpasztani kicsit a karosszériát. Sajnos képpel nem tudok szolgálni azért csak a fantáziátokra bízom ahogy a bandázsom vöröse díszeleg az autó hátulján egy 20 centis horpadásban.

Igazából nem is tudom, hogy észrevette-e a balesetet a pancser mert nekem kellett utánarohanni a parkolóba, hogy azért legyen szíves de álljon meg. A balesett itt történt (google streetview kép) közvetlen az oszlopnál és ha kicsit jobbra fordítjátok a képet, azt is láthatjátok, hogy hova parkolt be. Mivel amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy mit művelt, az volt az első dolga hogy számon kérte rajtam hogy miért nem a bringaúton megyek (ott nincs semmi ilyen), már sejtettem hogy ezt közös megegyezéssel nem fogjuk elintézni szóval fel is hívtam a rendőrséget. Szerencsére egy jófej autós is megállt és megadta a számát ha esetleg tanúra lenne szükségem.

Negyed óra malmozás után sikerült a rendőröknek odatalálnia a baleset helyszínére és miután bemutattam nekik a sofőrt az volt az első dolguk, hogy lebaszták amiért ott hagyta a baleset helyszínét. Tanulság – nem szabad elmozdulni a járgánnyal, ha valakit felkensz a kocsidra mert you gonna have a bad time. Mivel a rendőrök látták, hogy sikerült azért picit lesérülnöm (a vérző lábat elég nehéz lett volna nem észrevenni) egy mentőautó hívása után kezdtek neki a procedúrának. Velem és vele is megfújatták egy szondát és természetesen mind a kettő negatív eredményt adott. Nagy örömömre miután szóvá tette hogy miért nem a bringaúton mentem, a rend éber (és most értelmes) őrei leosztották, hogy ott nincs bringaút. Nahát nahát, én is pont ezt mondtam neki negyed órával azelőtt. Egyébként annyiban mázlim volt ezzel, hogy előtte és utána is 200 méterrel bringaút van amiket notóriusan elkerülök, mert semmi értelmüket nem látom hegyről 40-50-el lejőve a kocsik tempóját tartva, hogy felmenjek rájuk. Ha ott történt volna a baleset, lehet hogy kicsit másképpen jönnek ki a felelősségi viszonyok.

Na de időközben megérkezett a mentő autó is, ahol neki is láttak a kezelésemnek. Mivel egyáltalán nem éreztem súlyosnak az állapotomat kicsit meglepődtem, hogy ehhez egy mentőautó kell, de hát ha ez van… Közben a rendőr felvette az adataimat, elmondatta velem a történteket majd miután megadtam neki a tanú telszámát az utamra is engedtek. Annak már nem sok értelme volt, hogy ott maradjak és várjak fél órát a helyszíni szemlére. Vicces volt, hogy a mentős mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy lehet hogy eszméletvesztésem volt, csak azért mert amikor megkérdezte, hogy a fejemet is beütöttem, akkor azzal válaszoltam, hogy nem emlékszem ilyenre :D Nem értette meg, hogy nem azért nem emlékszem mert elvesztettem az eszméletemet, hanem elsősorban azért mert olyan dologra ami meg sem történt nem lehet emlékezni :D Csak azért válaszoltam ezt a kifejezést használva, mert bennem volt hogy mivel sisak is volta rajtam, lehet hogy az tompította annyira hogy nem éreztem semmit, de ezt is elég valószínűtlennek tartottam. No mindegy. Mindenképpen potenciálisan nagy energiájú ütközésnek akarták titulálni azt ami történt velem (egyébként roppant szimpi megnevezés volt ez nekem) de egy kis győzködés után csak elfogadták, hogy tuti nem volt agyrázkódás. A közben másfélszeresére dagadt térdemet megröntgenezték és 5 perccel később meg is kaptam a jó hírt: csak jegelni kell – semmi komolyabb bajom nincs és nem kell gipszet kapnom.

Nem is tudom mit kezdtem volna azzal, ha a begipszelt lábak miatt nem tudtam volna futni, bringázni vagy szimplán kettlebellezni. Megúsztam egy kicsit sebes bal térddel és kicsit fájós jobbal. Vállamon egy nagyobb kék folt de egyébként semmi vészes. Este megnéztem a bringát is és szerencsére egy kisebb nyolcason és lehorzsolódott bandázson kívül nem lett komolyabb baja. Az autóban ennél azért sokszor nagyobb kárt okoztam – tanulópénz a pancsernek. Csütörtökön már bringával mentem munkába mintha semmi bajom nem lett volna és az esti futás közben is csak kicsit fájtak a lábaim. Pénteki kettlebellen is csak az fájt, amikor térdelni kellett de azt hiszem ez sebes térddel teljesen érthető :)

És hogy mi a tanulság? Miben fog változni a közlekedési stílusom? Semennyiben sem, mert nem érzem azt hogy óvatosabb lehettem volna vagy azon kívül hogy nem vagyok rossz helyen rossz időben, bárhogyan máshogy el tudtam volna kerülni a balesetet.

Na de most nem a híres feltalálóról szeretnék beszélni, hanem az öntöttvas súlyzóról ami egy fogantyús ágyúgolyóra hasonlít :)

Nem is tudom mikor hallottam róla először, de kb. 3-4 hónapja kezdtem el komolyabban gondolkodni rajta, amikor Zsófi és volt barátja többet mesélt róla. Többek között az gondolkodtatott el, hogy a Peti porckorongsérv után a felépülés részeként kezdte el a gyakorlatokat. Ha olyannak is ajánlják, aki ennyire lesérült, akkor igazán tudhat valamit ez az edzéstechnika. Egy másik aspektusból is sokat találkoztam a kettlebell nevével: különböző Intermittent fasting diétáknál ezt is ajánlották mint az izomtömeg megőrzésére és növelésére használható edzés.

Nem túl sok fejtörés után arra jutottam, hogy azzal, hogy kipróbálom a súlyemelésnek ezt a módját, túl sok vesztenivalóm nem lehet :). Mivel nagyon jókat hallottam az edzőről Zsófitól és Petitől is, nem volt igazán kérdéses, hogy hol fogom elkezdeni tanulni a kettlebell alapjait: http://kettlebelldozis.hu/. (A döntést azt is megerősítette, hogy nagyon korrekt szakmailag mind a weboldal, mind a facebookos oldal :))

Eddig 3 héten vagyok túl és ez alatt csak 3 óra volt megtartva a 6-ból edzőterem váltás miatt, így nem szereztem még annyit tapasztalatot, amennyiben reménykedtem eddigre, de azért szeretnék egy kicsit mesélni nektek :). De ez a pár alkalom is elég volt arra hogy pozitívan csalódjak pár dologban:

• Először is mindenhol figyelmeztettek, hogy mennyire fontos a megfelelő tartás a bellnél – na hát itt az első órát szinte csak azzal töltöttük, hogy ezt megpróbáltuk elsajátítani :) Igazából csak az óra utolsó 5 percében nyúltunk csak a súlyhoz. Eléggé biztosnak érzem így, hogy ezzel nem lesz gond és nem sietjük el a dolgokat.
• Attila hozzáállása nagyon professzionális és szemléletes – látszik rajta, hogy tudja mit csinál és hogy ért hozzá. Az után, hogy mennyi szörnyű személyi edzőről hallottam, ez mindenképpen pozitív :)
• Intenzívek eléggé az edzések ahhoz, hogy megtapasztaljam újra a fájdalmat :D A tegnapi harmadik az eddiginél is több gyakorlatot tartalmazó óra után ma konkrétan izomlázam volt – combjaim mint két cementeszsák :D Ezt sem éreztem már sok ideje a futások és hosszú bringázások ellenére sem.

Most kíváncsian várom, hogy vajon a 3 hónapos alapkurzus végére hova jutok és mennyivel leszek majd erősebb és fittebb. Eddig mindenesetre minden szimpatikus és szándékomban áll kitartani :)

Vasárnap nem csak abban a szerencsében lehetett részem, hogy a Vivicittán futottam, hanem Banff Hegyfilm Fesztivál keretein belül lehetőségem volt végighallgatni Németh Csabával egy beszélgetést is.

Hogy mit érdemes tudni Németh Csabáról? Én azt mondanám, hogy kicsi országunkban ő a ultra hosszúságú terepfutás koronázatlan királya, az UTMB rutinos indulója, nem sok túlzással Killian Jornet legnagyobb riválisa és nem mellesleg az Országos Kéktúra egyik legnagyobb népszerűsítője is :) Hogy neve mennyire fogalom már az ultrafutás, terepfutás és UTMB témákkal kapcsolatban, azt jól jelzi, hogy az előtte tartott előadás 10-nél nem sokkal több fős hallgatósága erre az előadásra gyakorlatilag megtízszereződött.

Én még nem ismertem arcról őt ezelőtt. Ameddig a kötelező negyed órás késés/technikai szünet el nem telt és el nem kezdődött az előadás, meg nem tudtam volna mondani első ránézésre az ott álldogáló tömegből, hogy ki fogja az előadást tartani, mert első ránézésre csak egy átlagember. Mégis ami alapján szerintem második ránézésre ki lehetett volna szúrni a többiek közül az a határozott szeme :) (mennyire igaz a szem a lélek tükre mondás). Csak annyit látni, hogy elsőre határozottabb mint az átlagnak és amint elkezd kicsit mesélni magáról ez szinte azonnal érhető is lesz.

A beszélgetést egy apró bemutatás előzi meg, egy visszaemlékezés az “interjút” készítő jó barát kútfőjéből Csabival kapcsolatban. Egy életkép, ahogy az előző nap ironmanen dobogós helyezést elérő Csabi másnap Pécsnél egy montis versenyen egy kicsit rozoga kosaras montival odaáll a rajtvonalhoz és itt is dobogós helyezést ér el. Ekkor sejtettem, hogy nem mindennapi előadásra számíthatók és jó értelemben picit flúgos az emberünk :) De ez jó :)

Csabi ezután egy edzés bemutatásával folytatja… Ki nem edzett már? Mégis mi érdekes lehet egy vasárnapi hosszú futásban, gondolhatja elsőre az ember, csak hogy nála nem így néz ki az edzés.

Az edzés amit bemutatott nem több és nem kevesebb volt mint, hogy reggel felkel és felfut a Mont Blanc tetejére majd pedig le. 7-kor indul, 8-kor már X kilométert tett meg vízszintesen és legalább 1000 métert függőlegesen, még egy óra múlva még 1000 méterrel magasabban van és kicsivel több mint egy óra múlva már a hegycsúcsot meghódítani próbálókat előzgeti le felfele. Kis idővel később rövid ujjú pólóban hozza a frászt a csúcson lévőkre és olyan képeket készíttet magáról mint az fentebb látható. Utána lerohan és a magyarázkodást elkerülendő abban a hitben hagyja azokat akikkel lefele újra találkozik, hogy igen, nem sikerült a csúcstámadása.

Igen, ez az edzés, nem pár kör a Margitszigeten :) Ez nyilván nem mindennapos, de akkor is jól mutatja az edzéseink közötti nagyságrendbeli különbségeket.

Ezzel a kis meséjével megfelelő löketet adott ahhoz, hogy a hallgatok kérdezhessenek és ezt a legkülönbözőbb témákkal kapcsolatban meg is tették – nem szeretnék pár technikai részletnél leragadni, mert nem ezt tartottam a lényegnek.

Érdekes egy embert lehetett megismerni a beszélgetés közben. Amit jó volt látni, hogy bár nem semmi miket tett le Csaba az asztalra, ennek ellenére mégsem szállt el magától, sőt inkább csak úgy látom, hogy teljesen tisztában van azzal hogy mire képes és mire nem és ez a tulajdonsága roppant szimpatikus. És Killian Jornetre beszédei alapján majd félistenként néz fel (amit személy szerint megértek) :)
Zseniális sportember (ami ~35 ebben öltött év után nem csoda) de nem csak ezzel tudja inspirálni a kezdőket hanem a sporthoz, ellenfelekhez és az élethez való hozzáállásával. Kicsit olyan mintha egy futót mondjuk Oshoval ötvöztünk volna. Saját bevallása szerint bár imád nyerni, mégis a legtöbbet azokból az esetekből tanulta amikor vagy maga vagy pedig versenytársai ellen vesztett. Rendkívül szimpatikus volt, hogy a (Murakami Harukis írásomra visszautalva) sportra mint egy eszközre tekint magának, hogy magát “jobbá” tegye :). Ebben kicsit magamra ismertem, mert úgy érzem hogy kicsit nekem is ezt jelenti. Úgy érzem picikét ugyanazt az utat járjuk csak, hogy egy hasonlattal éljek, én csak most rajtoltam el ő meg már legalább féltávnál tart egy ultramaratonon :) (fél táv, mert remélhetőleg még sokáig fog élni)

Pár szóval összefoglalva, nekem nagyon inspiráló volt ez az előadás és örülök hogy elmentem rá. És jót mosolyogtam azon, amikor mesélte hogy miért ezt az előadást választotta egy török verseny helyett: mert csak annyit kértek, hogy magát adja :)

Igen megint! Hadd meséljek kicsit a Vivicitta félmaratonról, mert nekem sokat jelentett :)

Hogy miért is tűztem ki magam elé ezt? Nagyon egyszerű. Először is kicsit több mint egy hónap múlva bevállaltam, hogy az ultrabalatonon a csapatomat egy félmaratonnal fogom megtámogatni már rajtolóként és muszáj volt tesztelnem magamat előtte. Kicsit több mint három hónap múlva félironmannel fogok próbálkozni és ehhez is ki akartam próbálni magamat. Menne-e a táv? Mit kellene másképpen vagy okosabban csinálni? Min kellene változtatni és hogy ha edzek még 1 (3) hónapot akkor hova jutok el? Na hát ezeknek a kérdéseknek egy részére most választ kaptam. Mint első félmaratonom az első célom a táv végigcsinálása volt.

Egészen szórakoztató volt egyébként, hogy amikor átléptem a kezdővonalat akkor a playlistemből teljes véletlenséggel az Eye of the Tiger szólt :D

Ez volt az eddigi leghosszabb futásom és előtte sem igazán gyakran futottam hosszúakat – futottam pár 10 km körüli távot de utána minden egyes lépés már ismeretlen terület volt. Célként a 2:15:00-ös iramfutó követését tűztem ki célul magamnak, de ennek inkább több köze volt azért mert jól hangzik és kíváncsi vagyok hogy meg tudom-e csinálni dologhoz, mint a racionalitáshoz :D Igazából úgy érzem kb 7-8 kilometerig ezt meg is tudtam tenni és utána maradoztam le szép lassan. Az volt a fura, hogy a 10-es táblát még jó állapotban léptem át és csak utána kezdtem lassan de biztosan kikészülni.

Mikorra másodszorra láthattam meg a Lánchidat (olyan 13 km körül) már sajnos el kellett határoznom, hogy tartalékolom az energiám és a kerülgető görcsök miatt inkább próbálok okos lenni és visszaveszek a tempóból. Szerencsére ezt megtehettem, mert az első dolog amitől rettegtem – a záróbusz – látszólag elég távol volt. 7-8 percenként megengedtem magamnak egy kis belegyaloglást. Furcsa módon a kikészülés határát olyan 17-18 körül éreztem de szerencsére ekkor már voltam annyira agyhalott, hogy a zeném éneklésével és hasonló hülyeségekkel le tudtam foglalni az agyamat és lassan de biztosan be tudtam fejezni a távot. Ne tudjátok meg mekkora örömmel töltött el a befutás a célvonalba. Talán erről a következő kép tanúskodik picikét:

Extra szórakoztató volt nekem az is, hogy a befutókor pont egy odaillő szám ment megint a fülemben:

No de mint a képen láthattátok, lényeg a lényeg, befutottam :D És sokat tanultam belőle. Hogy miket is?

Először is a félmaraton hosszú! Nagyon hosszú :D (jó, van hosszabb is)

Másodszor? Kell szereznem egy másik futónadrágot mert ebben szörnyen sikerült az összeérő combok és a mozgó rövidnadrág miatt “lehorzsolni” a lábaimat és ez így hosszú táv után nem poén. Pedig még vazelint is használtam (isten áldja a feltalálóját).

Harmadik tapasztalat az, hogy a tapasz nem hülyeség :D Tapasz

Negyedik: jobban figyelmen kell a bevitt ásványi anyagokra, mert az hogy a kétharmadától elég gyakran az izomgörcs szélén voltam, annyira nem szórakoztató.

Mindenek felett arra jutottam hogy szükségem lesz erre a végigedzett egy és három hónapra, hogy magabiztosan meg tudjak próbálkozni a 25km-el is és a félironman félmaratonjával is.