Kettlebell – Total Tension

Ne aggódjatok – nem vesztem el, pusztán minden időmet kitölti mostanában a triatlon edzés, kettlebell, munka, alvás és túrázás ötöse. De szerencsére szép lassan kezdem viszontlátni az ezekbe fektetett energiákat: kettlebellen kb 3-4 hónap után elérkeztünk a Geoff Neupert Kettlebell Muscle protokolljának végére és Attila egy újabb gyöngyszemet tartogat a tarsolyában.

Következő pár hónapban “Total Tension” protokollal fogjuk szórakoztatni magunkat és elöljáróban annyit elmondhatok , hogy nagyon finom :-] Bár ha valaki megnézi az edzéstervet, annyira nem tűnik nehéznek olyan protokollok után, mint a Kettlebell Muscle, ahol egy complex 25-30 gyakorlatot is jelenthetett, higgyétek el, hogy ez is tud durva lenni nagy kettlebellel csinálva. Alapból érdemes olyan bellt választani, amit maximum csak 6-8-szor tudunk kinyomni (ez nálam valahol 16 és 20kg között van) és ehhez még hozzájön az a tény is, hogy egy új gyakorlatot is tanultunk.

renegaderow

Bár első ránézésre annyira nem tűnik nehéznek a renegade row, eléggé küzdeni kell jelenleg azért, hogy akár a 16-os, akár a 20-as bellt fel tudjam emelni a padlóról. Azt már meg sem említem, hogy ezt helyesen úgy kellene végrehajtani, hogy közben semmit sem mozdul el a csípőm, sem a lábam. Körönként csak egy gyakorlat, de az az egy gyakorlat megizzaszt a javából :) Kíváncsi vagyok 2-3 hónap múlva mennyire fog menni és milyen súlyokig jutok el. Ahogy a név is implikálja, csak maximális has- és fenékfeszítettséggel lehet megcsinálni helyesen a gyakorlatot. Kb. annyira kell mindent feszíteni, mint amikor az ember véletlen leejti a börtönben a szappant és nem szeretné hogy meglepetés érje őt hátulról :D

Viszont, hogy egy kis örömhírt is meséljek: kettlebell végén volt ballisztika még hozzá nagy bellel. Én egy 24-est választottam és csak kis szentségelések mellett végig tudtam csinálni a 10×15 swinget. Na de ami a jó része, hogy a lapockám miatt sem kellett szólni és a csípőm mozgásomat is nagyrészt helyesnek éreztem :) Az alapján, hogy az elején ezeket hányszor kellett kijavítani, nem hittem volna, hogy idáig jutok :)

Ui.: Csípő mozgásról jut eszembe: miért is leszel a kettlebelltől jobb a szexben :D

Utam az erőhöz

Az előző bejegyzésben kitűztem magam elé pár szép célt, melyek mindegyikéhez meg kell erősödni nem csak testben, hanem fejben is. Én most a másodikról szeretnék beszélni és ennek leginkább Gós felhasználási területéről, mert innen jött a heuréka :)

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Bár elsősorban a triatlon volt mostanában a figyelmem központjában, azért azt nem tudom levetkezni magamról, hogy ezt a nicknevet, melyre a blog regisztrálva van, elsősorban a gós netes játékaimhoz találtam ki – ezekhez kezdtem el használni és nagyon sok mindent köszönhetek ennek. Részlegesen ennek köszönhetem, hogy első komoly barátnőmmel közelebb kerültünk egymáshoz, hatalmas része volt ennek abban is, hogy milyen témát választottam magamnak szakdolgozatra és ezen keresztül talán arra is, hogy most a jelenlegi képfeldolgozással foglalkozó munkahelyen vagyok. Új barátokat, jó ismerősöket és egyben riválisokat ismerhettem, megsértődhettem, kiborulhattam de valamiféleképpen mindenképpen épülésemre szolgált ez a sport. Ez a kis rész csak azért szerepelt itt, hogy láthassátok mennyire életem része volt ez a játék.

oimg_GC03441710_CA03441747

Pár napja, tavaly év végén egy aznap hirtelen szervezett, Müsziben megtartott pár tét nélküli játék során rájöttem valamire és ennek a gondolatnak a továbbfejlesztésében a szilveszteri összefoglaló is segített.

Az előző hónap hajtásához és kiégéséhez képest szokatlanul nyugodtan tudtam odaállni és kezdhettem el a játékot. Nyugodt fejjel és lassan játszottam és fuseki (játék megnyitása) után már láttam mit hibázott az ellenfelem, hogyan tudom ezt az előnyömre fordítani és hogyan nyerhetek. Lemostam az ellenfelemet a pályáról, pedig rangja alapján ugyanolyan erős játékos mint én és régebben többször is vérre menő küzdelmeket folytattunk. Ezt a következő játék során megismételve majd párszor neten más ellenfelek ellen is eljátszva, fontos dologra jöttem rá: én egy gyors játékos vagyok aki reflexszerűen válaszol ennek minden pozitív és negatív oldalával együtt.
Tanulhatnék josekit, tanulmányozhatnám az egész táblás helyzeteteket, oldhatnék meg végtelen mennyiségű feladatot, bár mindegyik segítene, úgy érzem engem most az fog erősebbé tenni sokkal, ha türelmet tanulok. Ha lelassulok, megállok és megnézem hol tartok, hova juthatok. Szép dolog a gyors reflexszerű válasz, de azt meghagyom blitz játékokra. Ezzel a türelemmel elérhetem azt az egyensúlyt, ami szerintem a jó gójátékosok egyik legfontosabb tulajdonság – hogy nem akarnak, se nem túl keveset, se nem túl sokat :) Arra számítok, hogy ez a nyugalom nem engedi, hogy túl kapzsi legyek, hanem pont elég “kapzsi” játékot engedélyez nekem. Arra számítok, hogy ezzel a türelemmel kitartok addig, ameddig az ellenfelem hibázik és egál partivan átvetehem a vezetést. Arra számítok, hogy ez a nyugalom és türelem segít a problémák megoldásában, hogy ne nyilvánvalót válasszam hanem jól átgondolva a jót. Szerintem ez a türelem az, ami most sokkal jobb gójátékossá fog tenni és ez a türelem az amit az életem más területeire kiterjesztve jobb lesz. Megtanulok egy olyan dolgot, amitől nem csak jobb gójátékos leszek, hanem a magánéletemben, a triatlonban, a bellben és minden másban jobbá tesz.

Szóval mit is adott nekem a gó?
Megmutatta az utat, hogy merre is tovább :) Motivált, , erőt adott, meghozta a kedvemet a tanuláshoz és versenyzéshez.

Búcsú

Majdnem írtam egy hosszú ömlengést, de inkább nem. Sajnálom, hogy egy őszinte levéllel búcsút kellett vennem egy baráttól. Egy baráttól aki az elmúlt év során A BARÁT volt, mert amikor szükségem volt valakire, ott volt mellettem a távolból. De sajnos volt egy levél amit meg kellett írnom. Úgy éreztem ha pár dolgot magamban tartok, az csak mind a kettőnket fertőz.

Kedves barátom, most csak őszintén remélni tudom, hogy pár hónap hallgatás után majd ismét megtaláljuk egymást. Ha mégsem így történne, örülök, hogy ismertelek és köszönöm a sok mindent amit tőled tanultam.

Nomen est omen

A név kötele – Nevében a végzete – A név jelent valamit. Lehetne tovább ragozni, de szerintem nem érdemes

Gondolkodtam rajta és arra jutottam, ez már nem én vagyok. Hogy ki, az még jelenleg kerestetik :) A nicknév megmarad, mert már túl rég óta használom ahhoz, hogy mindenhol megváltoztassam és másra térjek át, de más “identitás” kerestetik :) Ha nagyon közelít akarnék mondani, akkor Daedalus avagy Daidalosz jutna eszembe, de kicsit beképzeltnek érezném az ókor egyik legnagyobb feltalálójának és mesteremberének a nevének a felvételét. Képfaragó, kézműves, művész volt egyszerre és az ókori hagyomány úgy tartja, hogy ő találta fel a fafaragást, a fűrészt, a fejszét, a fúrót.
Igazából vonz a név, mert sokkal felnőttebb mint Ikarusz (hisz az apja) és nem elfelejtendő tény az sem, hogy ez a kedvenc hajóm is a Csillagkapuból :D

Na de ameddig nem sikerül új nevet találni, jöjjön egy pont ideillő szám az egyik kedvenc bandámtól:

Veszteni tudni kell(ene)

Általában megpróbálom visszafogni magam és nem ítélkezni az emberek felett, mert tudom, hogy ez rám sincs jó hatással, de ezt most nem tudom megállni.

Szánalmas, hogy milyen emberek vannak. Hogy miről jutott ez most eszembe? Jóbarátom volt lakótársáról, aki abszolút nem tud veszíteni. Felelősségvállalás? Minek az. Bejön nekünk a másik és nem tudjuk elviselni azt, hogy ez nem kölcsönös? Jól basszunk ki vele, tegyük pokollá az életét a viselkedésünkkel. Ha ezzel végeztünk, akkor próbáljuk lejáratni a főbérlő előtt és mondjuk le helyette az albérletet. Végül is, miért küzdjünk férfi módjára magunkban azzal, hogy valami nem lehet a miénk és tanuljunk belőle?

Komolyan mint egy kisgyerek, aki ha nem kaphat meg egy játékot, akkor megpróbálja bemesélni magának, hogy az soha nem is kellett, sőt, megpróbálja tönkre tenni ha valami ilyent más embernél lát. Szánalom. Ha lenne bármi hatalmam, az ilyen emberektől szabadulnék meg leghamarabb a föld kerekségéről.

Igazából csak egy dolog nyugtat meg – hogy hiszek benne, hogy ezek az emberek azok akik a végén magukat szivatják meg egyéniségükből kifolyólag, mert egyszer rossz emberrel akasztják össze a bajszukat.

Ui.: Kedves pöcs, ha esetleg olvasnád: gyere és játsszuk le :) Velem szemben legyél erős és az hű de nagy pasi, ne pedig egy éppen rosszabb időszakát élő kiszolgáltatott lánnyal szemben. Most legyél nagy fiú.