Swing, swing, swing

Swing

Két kedvenc zenével kezdek, hogy legyen mit hallgatnotok a poszt olvasása közben :)


1000 Swing challenge

Lassan már 5-6 hónapja kettlebellezek és úgy döntöttem ennek örömére letesztelem magam. Előző 1000 swingen is ott voltam már, de akkor még csak a fotózással segítettem. Mindenesetre már akkor is megtetszett a hangulata és úgy döntöttem, hogy mindenképpen ott kell lennem a következőn.

Sajnos nem túl sok pihenéssel tudtam odamenni (éjszakázás, 3 óra alvás) és ennek a fényében az első súlyos (haha) kérdés az volt, hogy milyen nehéz bellel kezdjem el a gyakorlatokat :) Végül 16-os mellett döntöttem, hiszen ott volt a lehetőség, hogy közben is vissza váltsunk kisebb bellre (nyilván akkor a kisebbel számít teljesítettnek). Edzéseken egyébként is 2×12 vagy 2×16-ossal mennek a gyakorlatok.

Attila tartott egy kis primal move-os bemelegítést, majd kezdetét is vehette a challenge.

Nem kifejezetten volt koncepcióm arra, hogy hányas szériaszámmal csináljam, ezért elsőre 50 ismétlést csináltam ami brutál soknak tűnt. Utána 3 próbálkozás volt a 30 ismétléssel, de még ez sem volt a legoptimálisabb így végül 20-ra álltam be. Az tapasztaltam, hogy ez az ismétlésszám az, aminek a végére még tudok figyelni a helyes tartásra, nem számolom el magam és nem csúszok szét teljesen. Minden ilyen ismétlést a végrehajtott szám rögzítése és egy 20-25 másodperces pihenés követte, néha magnézium használatával egybekövetve.

1382420_10152103018998296_1935338345_n

Őszintén bevallom, már 400-500 környékén törtem a fejemet, hogy elhajítom a 16-ost bellt és lecserélem egy 12-esre, de végül mindig úgy voltam vele, hogy csak még egy szériát végrehajtok és utána majd eldöntöm. Amikor megnéztem az órát, akkor mindig azt láttam, hogy a tempóval éppen, hogy bele fogok férni az egy órába, még ha a nehezebb bellel kicsit lassulok is. A kezem már 500 után beállt, ahogy várható volt. Kénytelen voltam, ahogy a nagykönyvben is meg van írva, a csípőmmel lendületet adni és azzal fellökni a golyót annyira magasra, amennyire csak tudtam. Igazából a vége fele egyetlen nagyobb gondom volt csak – hogy a magnézium ellenére is meglehetősen csúszott pár ujjam és emiatt nem tudtam megfelelő fogáserősséget kifejteni.

Végül 58 perc alatt végeztem, amit úgy értelmezek, hogy pont megfelelő kihívást választottam magamnak. Ha könnyebb a bell, túl hamar készen lettem volna és nem fáradtam volna el, ha nehezebb akkor tuti végig sem tudtam volna csinálni. Még hétfőn éreztem kicsit az izomlázat és hogy nem pihentem ki magam, de egy kis bőrsérülésen kívül más sérülést nem szereztem :) Most pihenek és töröm a fejem, mikor állítsam magamat következőnek ilyen kihívás elé :)

HR

Ui.: Kíváncsiságból végig rajtam volt a pulzusmérő és geek szívem imádja a görbét amit produkált – tökéletesen látszanak rajta, hogy mikor voltak a pihenőidők és szériák :)

スウィングガールズ – Suwingu Gāruzu – Swing Girls

És végére egy másik swing filmajánlónak :) Talán már 3-4 éve is lehetett, amikor rendszeres jártam a Japán alapítvány ingyenes filmvetítéseire az Örökmozgó moziba és akkor találkoztam ezzel az aranyos kis filmmel.

Egy kis japán suli zenecsapata elmegy szurkolni a baseball csapatuknak, de a kajájuk nem érkezik meg időben. Amikor végül a szálítok mégis megjönnek vele, a matek korrepesek utánuk akarják vinni, de szerencsétlenül és lassan érnek oda. Sikerül a romlott kajával megmérgezniük mindenkit, egy srácot kivéve :D Természetesen ez a srác rájön az egészre és kizsarolja tőlük, hogy ha már mindenki gyomorrontásos, akkor legalább ők próbáljanak meg megtanulni zenélni és alakítani valamit. A csajok szép lassan belejönnek, de visszatér az eredeti csapat is…

A film 8-dik legtöbb bevételre tett szert japánban 2004-ben, nyert 7 díjat a Japanese Academy Awardson (japán Oscar), többek között a legnépszerűbb filmét is. A film eredeti hanggal, angol felirattal elérhető a legtöbb torrentbolton, de youtubera is feltöltve: http://www.youtube.com/watch?v=6EEPUZlZCVg

(és ha valakinek tetszene a stílus, ajánlom figyelmébe a Waterboyst (ウォーターボーイズ Wōtā Bōizu) is :http://www.youtube.com/watch?v=3izpZsD-92Q

Suhanj6!

Üldögélek a szabad ég alatt és próbálom feleleveníteni a két nappal ezelőtti történéseket. Ebben az órában akkor is így üldögéltem, csak nem a hullócsillagokat néztem, hanem szép lassan már arra készülődtem, hogy fussak egyet. Bizonyos szempontból nem újdonság nekem az éjszakai futás – megszoktam mostanában, hogy a dög meleg miatt csak ekkor tudok elmenni futni rendesen, viszont nem szoktam meg, hogy ebben ilyen késői órán ennyi társam van. A Suhanj6! jótékonysági futóversenyen voltam :)

Suhanj “Jó ügyért futunk” – A Suhanj csapat egyik mottója – az alapítvány sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozik – nekik gyűjtenek és ennek a gyűjtésnek volt az egyik állomása az éjszakai futóverseny. Már tavaly ilyenkor is megrendezésre került, akkor is jókat olvastam róla, ezért elég alap dolognak tűnt, hogy idén menjek rá valamilyen formában. Ide igazából nem is nyereményért, az első helyezésért megy szerintem az ember, hanem csak azért, hogy részvételünkkel az alapítványt támogassuk :) Minden más másodlagos.

A szervezést egy lelkes csapattárs (Hortobágyi Gyula) miatt nem lehetett eléggé korán kezdeni – februárban már meg volt a 3 fő az indulásunkhoz, ki lett találva a csapatnév is és nevezési díj is be lett fizetve és egy időre ez szép lassan el is felejtődött. Bevallom őszintén, mivel csak a részvételt tartottam a fontosnak, nem a “teljesítést”, ezért nem is kifejezetten koncentráltam a felkészülésre, nem tekintettem ezt az év nagy versenyének. Voltak nagyobb kihívások is a hónapok során. Hogy mást ne említsek, egy Vivicitta félmaraton kezdte a sort tavasszal, folytatta egy Ultrabalaton a nyár elején majd két héttel ezelőtt a Nagyatádi Ironman volt a csúcspont. Ezekre úgy érzem, hogy becsületesen edzettem és a Suhanj6-al úgy voltam, hogy futok egy kellemes kis hosszabbat, mielőtt még elmennék a Caminora :)

Mivel Szigetmonostoron volt a verseny, ami annyira nem a világvége, úgy döntöttem, hogy bringával megyek el oda – úgy is kell jövőre az edzés a “bringáról leszállok és azonnal felveszem a futócipőt” stílusban. Kellemes kis 70 kilométert tekertem le Szigetmonostorig, aminek a 80 százalékát szembe szélben kellett megtennem, a másik 20-at pedig összefüggő bogárfelhő közepette, ami kicsit megnehezítette a levegővételt nem kívánt proteinbevitel nélkül. Kicsit átkoztam is magamat, hogy miért kell ilyen hülye mazochista legyek, de szerencsére egy kis keresgélés után megtaláltam a verseny helyszínét és ezek a gondolatok el is felejtődtek :).

Jó korán odaértem – már ott voltam 11-kor – pedig a verseny csak éjfélkor kezdődött. De szerencsére egyáltalán nem unatkoztam, rengeteg ismerőssel futottam össze. Beszélgettem kicsit Bécivel, Tallingirllel a nagyatádi élményekről és még kicsit Hatodik Alabárdossal is viccelődtünk azon, hogy pont akkor zúzta le magát, mikor a “Lezúziusz csapattal” csipkelődött kicsit facebookon.

A verseny éjfélkor elindult és ettől kezdve nem is tudom mivel, de pillanatok alatt eltelt az idő míg én kerültem sorra. Először Gyula futott 1 órán keresztül, majd Ági következett a következő 1 órában. Én jó közelítéssel 2:15 körül indulhattam el a köreimre. A tervek szerint nekem két órát kellett futnom egyben, amit egyáltalán nem bántam, lévén mostanában elég sokat edzettem és a komfortzónámon belül kellett legyen ez a hosszúság. Az első pár körben még gondolkodtam azon, hogy mégis mi a fészkes fenét keresek én itt, hogy hogyan fogom a maradék 2 órát eltölteni egy 2 kilométeres szinte folyamatosan egyenesen vezető monoton pályán, de egy idő után ez megszűnt.

Pulzuskontrollos edzéseken általában 145-ös pulzust tartottam, most gondoltam egyet és megpróbáltam 150 körül tartani és így futni a kilométereimet. Bekapcsoltam a zenémet, a jó kis 90 számból álló tracklistemet, amit direkt a futáshoz válogattam össze és elkezdtem magamra figyelni.

Mivel IM-en készült képen feltűnt, hogy leginkább sarokra landolok, úgy döntöttem ez a pár óra nekem tökéletes lesz arra, hogy kicsit ennek kijavítására is koncentráljunk. Ahogy a Sashegyi gepárdos futóedzésen múltkor kilogikáztam és Attila ebben meg is erősített, elkezdtem arra törekedni, hogy kicsit előre dőlve fussak. Az alapötlet egyszerű – ha előre dőlök, akkor inkább a súlypontom alá érkezik a lábam, mint elé és ezzel is kevesebb energiát kell elnyelnie. Igazából annyira jól elvonta a figyelmemet ez a kis korrekciós próbálkozás, hogy pillanatok alatt eltelt pár kör. Előtte még beszéltük Gyuszival, hogy eldöntöm, hogy 2 órát akarok-e futni vagy pedig félmaratont, de a negyedik kör környékére már biztosnak éreztem, hogy ebből félmaraton lesz.

Nagyatádon nagyon elszúrtam a frissítést – a futás első órája után semmit sem tudtam bevinni mert úgy éreztem azonnal kidobom a taccsot. Amennyire ott elszúrtam, itt annyira jól sikerült összehozni :) Minden körben megittam egy pohár isot amit a frissítőnél adtak, megettem egy negyed banánt és azzal elműködtem rendesen egy körig. Annyira rendesen, hogy igazából a hatodik/hetedik kör környékén már nem csak azt éreztem, hogy meg lesz a félmaraton, hanem azt is hogy időt javítok a tavaszihoz képest. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel :) A köridők, ahogy szép lassan múlt el az éjszaka, nem kifejezetten csökkentek, csak az én pulzusom ment szép lassan picikével feljebb ugyanannál a tempónál. Az utolsó előtti körben kicsit elkezdett fájni a bal oldalon a csípőm de próbáltam tartani ugyanúgy a tempót ahogy előtte és az utolsó körbe is beleadtam az erőmet. Nem sprinteltem és nem rohantam, tartottam a biztos tempót amivel elkezdtem. Fejben kiszámoltam, hogy hol végződött a félmaraton és megjegyeztem magam a köridőt és bekocogtam a váltózónába átadni a chipet Gyuszinak a következő 1 órájára.

2 óra 16 perc volt az idő amit megjegyeztem – tapasztalt futónak elsőre nem hangzik olyan túl jó eredménynek, de tavasszal ugyanezt a távot akkor még 2 óra 23 perc alatt tettem meg. Tavasszal volt holtpont, görcsölés, belesétálás és minden ami el tudja rontani, most majdnem az egész egy örömfutás volt kellemes hőmérsékleti körülmények között. Akkor folyamatosan lassultam és elfutottam az elejét, most lassan indultam és végig “gyorsultam”, végig be tudtam osztani az erőmet. Akkor sokat pihentem előtte, most aznap volt már egy órás fegyencedzésem és 70 kilométeres tekerésem a versenyt megelőzően.

Akkor elégedett voltam a teljesítményemmel, most még inkább az vagyok :) Tudom, hogy ez még csak a kezdet, de ennek a jó és lendületes kezdésnek most hihetetlenül örülök :)

Üldögélek a szabad ég alatt és tovább nézem a hullócsillagokat. Jó éjszaka volt az is és a mai is.

A pozitív

Felemás gondolatok folynak bennem, ying és yang, jó és rossz. Most jöjjön a jó rész a pozitív hozzáállás jegyében :)

Egy hónapja írtam egy posztot, amivel gyakorlatilag azt jelentettem be, hogy összeszedem magam: http://icarusdes.com/2013/07/08/minden-fejben-dol-el/. Egy hónapja fogalmaztam ezt meg és ebből a távlatból visszanézve, úgy érzem elégedett lehetek az elmúlt időszak munkájával:

  • Sikerült 4 kilót leadni stabilan :) Nem csak minden reggeli rután elvégzése után mérhető, hanem folyamatosan. Bekerültem a mázsás súly alá és ezzel együtt sikerült a elérni az 5 éves minimum tömegemet is (jelenleg 96.6). Persze ez csak a kezdet – a terv az, hogy ezt még legalább 2 hónapig folytatom és átlépem a 90-es határt is. A végcél az, hogy a 80-as vonalhoz konvergáljak. Úgy gondolom, hogy triatlonhoz némi izomzattal nekem ez lenne a reális súly hosszú távon.
  • Futásban egy hónap alatt 133.6 kilométert gyűjtöttem – ebben benne van egy kicsit hosszabb félmaraton is. Bár nem tűnik soknak annyira, de örülök, hogy minden más elfoglaltság mellett sikerült időt szakítani ezekre. Ha elindultam, akkor kb. 9 kilométereket futottam és a pulzuskontrollnak köszönhetően egyre gyorsabban. Ami miatt még különösen örülök ezeknek a futásoknak, hogy nagy részüknél nem éreztem a fáradtságot utánuk, hanem inkább a kellemes lelki és testi felfrissülést :)
  • Bringán runkeeper szerint 550km, ami valójában inkább olyan 1000 körül van, mert csomó esetben lusta voltam naplózni az utat, vagy szimplán csak le volt merülve a telefonom. Sajnos ez még mindig nincs közelében, annak a 2000-2500-as intervallumnak, amit szívesen látnék ott, de legalább közeledik efelé. Spanyolból visszajöve ezen a problémán is segítünk majd.
  • Egy Ironman váltóban :)
  • Egy befejezett kettlebell kurzus
  • Kettő gyalogtúra Caminora készülendő, cipőt és felszereléseket betörendő

Társaim a fogyásban

Most nem embereket szeretnék bemutatni, hanem egyes eszközöket és tárgyakat, amik nekem ebben a folyamatban a segítségemre lesznek :) Első lépésként fontosnak tartom azt, hogy valamilyen formában meg tudja magán figyelni az ember a változást, mert néha az egyszerű tükörbe nézés nem elég. Nehéz tőle napról napra, hétről hétre visszajelzést kapni a változásról úgy, hogy az ember elme ne kövessen el valami csalást. Nehéz hétről hétre észrevenni a különbségeket.

A mérleg

600x600_734721346

Ennek a csalásnak a kiküszöbölésére az első és legegyszerűbb eszköz a mérleg, ennek minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy egyszerűen és könnyen elérhető szinte mindenhol – hátránya, hogy vele a fogyás csak egy ideig ellenőrizhető. Az elején míg a fogyás gyorsan megy addig egyszerű dolgunk van, viszont amint szép lassan már az izomépítés a cél, sajnos ez már nem megfelelő, hisz az izom fajsúlya magasabb mint zsíré. Mindenesetre addig még sok van, szóval még ezt is használom :) Most 100 kg körül ingadozik a súlyom, két héttel ezelőtt kb 102 körül volt és az a célom, hogy a versenysúlyom olyan 80 körül stabilizálódjon (ha választhatnék, akkor picivel alatta, de ezt még meglássuk). Viszont itt rögtön fel is merül egy kérdés: mit kezdjünk azzal, ha megvan ez a számunk? Érdemes rögzíteni, mivel fejben nem tarthatjuk. Bár a papír is ceruza is működik, rögzítés módjának mégis érdemes valami digitálisat használni, mivel ezek automatikusan színes és szagos grafikont generálnak nekünk. Ezek közül jelenleg én a runkeeper.com-ot és a Kalóriabázist használom, ha már egyébként is hasznosak az oldalak számomra.

Centis

centi
A mérés egy második módja, bizonyos testrészek kerületének megállapítása mérőszalag segítségével – természetesen itt is adja magát, hogy az elején amikor sok súlyt vesztünk, akkor nagyon jól nyomon követhető lesz a fogyás mértéke, illetve a későbbiekben is ha esetleg rá akarunk menni a gyúrásra, akkor is követhető lesz picit az izomnövekedés. Természetesen ezeket az adatokat is érdemes feljegyezni. Én itt tollat és papírt használok, mert eddig még nem találtam olyan oldalt, amin mindegyiket fel lehetne jegyezni, ugyanakkor itt is meg kell említsem a Kalóriabázist, mert ha több adatot nem is, de a legnagyobb mellbőséget, legkisebb derékbőséget és legnagyobb csípőbőséget napról napra tudja jegyezni. Ez nálam jelenleg 110, 108 és 112, hogy mi a cél és érdemes-e egyáltalán célról beszélni, azt nem tudom, mindenesetre néha fel fogom jegyezni már csak kíváncsiságból is :)

Testzsírszázalék mérés
A következő lépés a testzsírszázalék mérése – én ehhez a 7 pontos mérést használtam, mert állítólag pontosabb eredményt ad. Ha valaki érdeklődik, itt talál ilyeneket: http://fitness.bizcalcs.com/Calculator.asp?Calc=Body-Fat-7-Fold illetve http://www.tesztoszteron.hu/testkompozicio_ferfi7.php

1395_1_1600

Gender Male
Age 27
Weight 100 kg
Measurements:
Chest 20 mm
Abdomen 40 mm
Thigh 30 mm
Triceps 21 mm
Axilla 22 mm
Subscapula 30 mm
Suprailiac 40 mm
Results:
Body Fat 26 %
Fat Mass 26 kg
Lean Mass 74 kg

Kalóriabázis
Szép és jó dolog a változás nyomon követése, de mégis mivel érem, hogy legyen is mit nyomon követni? A kalóriaszámolás módszeréhez fordulok, mert ezzel viszonylag könnyű tervezni, hogy miből mennyit vihetek be, úgy hogy tudjam tartani a megcélzott fogyás mértékét. Ebben kifejezetten felhasználóbarát alternatívát jelent a Kalóriabázis. Regisztrációkor megadhattam aktuális súlyomat és azt is, hogy mennyit céloztam meg és ez alapján ki tud számolni egy javasolt napi bevitelt amit ha tart az ember, akkor elvileg el fogja érni a célját :) A kalóriák számolását előre felvitt ételek és italok segítik, nem kell mindegyiknek az összetételét fejből tudnunk. Ugyanitt lehetőség van a nap során végzett sporttevékenység rögzítésére is, ami természetesen ugyanolyan fontos a kalóriamérleg szempontjából, mint az étkezések. Egy kis extra, hogy az oldal segítségével, még arra is lehet figyelni, hogy elég folyadékot igyon meg az ember – mint informatikus egész elégedett vagyok vele rövid használat után :)

Runkeeper
Következő segédeszköz amit használok, az a Runkeeper, bár igaz ez nekem csak mellékes ennek a “projektnek” a szempontjából :) Régebben kezdtem el a használatát és legfőképpen azért, hogy egy futás vagy biciklizés alkalmával meg tudjam mondani azt, hogy körülbelül mekkora átlagot mentem vagy mekkora tempót futottam. Akkoriban leginkább a fejlődés, a gyorsulás megfigyelése volt a cél. Mostanában ugyanúgy végzem ezeket a tevékenységeket és ha hosszabbat csinálok akkor naplózom is – arra mindenesetre tökéletes az oldal, hogy nyomon tudjam követni, hogy a legtöbb sportból mennyit végzek és a végzett mozgásra ad energiaigény-becslést is, melyet figyelembe lehet venni amikor a mozgást visszük fel a Kalóriabázisra. Szerettem még benne, hogy ki lehet tűzni célokat és az ezekért küzdés motiválólag hat az emberre.

DSLR
Szerintem a fényképezőgép lesz az egyik legjobb társunk az út során – bár utálhatjuk őket, de a “before” képek nagyszerűek arra, hogy motiváljanak minket a további munkára, míg ha végignézzük, hogy hogyan változtunk a kezdés óta, az tökéletes lesz arra is, hogy lássuk, hogy nem a semmiért dolgozunk. Na és azt se felejtsük el, hogy ha esetleg nagyot alkotunk fogyás és testmozgás terén, akkor mások számára is jó példát mutathatunk egy előtte/utána képpáros felmutatásával. Kevés motiválóbb dolog van, mint amikor beszélgetek egy olyan sportolóval akire én felnézek és kiderül, hogy ott vagy rosszabb helyzetben kezdte mint én :) Ha nem magad miatt, akkor mások miatt érdemes vezetni, higgyetek nekem :).


Eddig elvontabb dolgokról beszéltem, amik bár valamilyen módon segítik a fogyást, de mégsem tesznek annyit érte mint a következő eszközök:

Kerékpározás
Legrégebbi és legszeretettebb társam, mely segítségével még több mint tíz éve sikerült 34 kilót leadnom (ami lassan visszajött mint észrevehettétek). Ha jól emlékszem 3 éve ruháztunk be egy montira és szép lassan az mindennapi közlekedési eszközöm lett. Ahogy egyre többet és többet használtam, úgy sikerült azzal kb 10 kilótól megszabadulni és úgy lettem újra szerelmes ebbe a sportba.

Ezt a montit szép lassan két országúti váltotta fel. Először egy versenybicaj majd egy fixi is bejött mellé. Manapság hangulattól függően vagy Tsubasa vagy pedig a kedvenc Trekem nyergében járom éppen az országutakat. Eddig több mint 10 000 kilométert tekertem bele a másodikba (magam sem tudom pontosan mennyit) és még legalább ugyanennyit tervezek. Csak remélni tudom, hogy az ősszel elkezdendő sok sok országúti edzéssel jelentősen fel tudok gyorsulni, bár igazából a mostani formámat sem tartom éppen rossznak :) Kíváncsi vagyok, hogy 20 kiló mínusszal és egy kis épített comb és vádliizomzattal hova tudok jutni ezen a téren.

trek-1-5-2010-road-bike

Futás
Másfél éve a bringázás mellé betársult a futás is, mely akkor még csak arról szólt, hogy le tudjak futni 1-2 kilométert. Talán mondanom sem kell, hogy az elején természetesen ehhez is küzdenem kellett, de a januári kezdéssel eljutottam odáig, hogy tavasszal már a 11-es Viviccittán is elindulhattam, majd nyáron a Nehézbombázók csapattal már az Ultrabalatonon futottam 2×10 km-et. Az őszt picikét elhanyagoltam futás terén, de annyira nem panaszkodnék :) Idén sikerült megcélozni a félmaratont már a nyári Ironmanre készülve és nem túl fényes idővel, de ezt sikerült is lefutni ugyancsak a Vivicittán. Hogy hogyan tovább? Jövőre szeretnék már maratont futni és ezt jövő nyárra teljesíthetőnek vélem. Futás terén még cél természetesen az ultarabalatonon indulás csapatban és kacérkodom a terepfutás gondolatával (miért is ne köthetném össze a túrázást a futással).

Kettlebell
Történt vala, hogy egy idő után már nem csak öcsém kacérkodott a kettlebell gondolatával, hanem 2 jóbarátom már el is kezdte művelni és meghozták hozzá a kedvemet. Jókat olvastam róla, jókat meséltek és triatlon mellé úgy sem árt egy kis erősítő edzés. Nekikezdtem és azt kell mondanom így majdnem három hónap távlatából, hogy jól döntöttem :) Érzem magamon, hogy erősebb lettem és sok új dolgot tanultam. A hónap végén elvileg vége a 3 hónapos kezdő kurzusnak és úgy terveztem, hogy folytatni is fogom ameddig csak erőmből telik. Kihagyni tervek szerint csak egy hónapot fogok: ameddig kint leszek spanyolban. Ha minden igaz, holnap már egy 16-os bell tulajdonosa is leszek, szóval az edzéseket óvatosan már el tudom kezdeni itthoni körülmények között is.

ce3efce89ca511e29a3e22000a1f90ce_7

Fegyencedzés
És akkor elérkeztünk az utolsó dologhoz amit mostanában próbálgatok: a fegyencedzéshez. A könyvet kb 2-3 éve vehette öcsém és azóta szemeztem vele. Úgy gondoltam tökéletes lehet most újra kezdeni és rendszert csinálni. A terv, hogy egy hónapot szánok minden lépésre és meglátjuk, hogy ezt rendesen csinálva meddig bírom, hova jutok. Azt gondolom, hogy lévén, hogy ez saját testsúlyos edzés és elvileg semmire nincs szükség hozzá, tökéletesen tudom majd csinálni külföldi utam alatt is. Naponta kb 20-30 percet igényel ami szintén nem vészes :)

Nehézbombázók avagy Ultrabalaton 2012

Előzmények:
Az egész azzal kezdődött, hogy A Dagadt Köcsög rávett arra, hogy én is csatlakozzak a Nehézbombázok csapatához :D Megkérdezte, hogy mi kellene ahhoz hogy csatlakozzak egy tényleg nehéz (értsd kövér) emberekből összerakott váltóhoz én meg kaptam az alkalmon, azt mondtam hogy már meg is vagyok győzve és megyek :) Hosszútávú álmaim között úgy is ott van egy félmaraton és iron man, akkor miért is ne használnám ki az alkalmat arra, hogy ha nem is egészben, de lefussak 20km-et úgy hogy mellette még biciklizek is esetleg. Ez a hatalmas élményt jelentő váltó nekem most hétvégén zajlott le :)

Az egész a pénteki nappal kezdődött. Eredeti tervek szerint úgy volt, hogy már pénteken lemegyek valahogy (tekerés, vonat vagy bármilyen más közlekedési mód), de sajnos ebből nem lett semmi, mert az egyetem miatti sok mínusz órámat kellett behozni munkahelyemen. El kell mondanom, hogy így utólag végignézve a pénteki képeket iszonyat sok mindenből maradtam ki is jövőre muszáj lesz megoldani hogy ott legyek én is. Na de ha már másképpen alakult, akkor úgy döntöttem elmegyek Minimal Massra ha úgy is régen voltam utoljára. Egy pár órás tekerés tökéletesen elég lesz ahhoz, hogy mozogjak egy rövidet de ne fárasszam le magam a következő napra… meg ugyebár a szocializáció sem árt soha :) Hazafele út viszonylag eseménytelenül telt, csak egy bringás csajszinak segítettem a vonaton, aki pont Gyömrőig utazott, bár ennek még nem láthatjátok a jelentőségét :)

DK póló

DK póló

Otthon valahogy elszórakoztam az időmet – legyen elég annyi hogy hajnali egykor sikerült csak lefeküdnöm úgy, hogy fél 5-kor kellett kelnem. Valahogy csodával határos módon ez sikerült is. Összekaptam magam és gyorsan irány a vonat – igazából csak pár dolgot felejtettem el bepakolni: a naptejet és egy könyvet ami elég amatőr hibának bizonyult lévén hogy még több mint 4 órás vonatút állt előttem. Sebaj, nálam volt a fényképezőgépem és vele a használati útmutatója amit még úgy sem volt időm végigolvasni, hát nekikezdtem :) Kellemes meglepetés volt, hogy Székesfehérváron egy kisebb csapat biciklis szállt fel a vonatra és köztük volt az a lány is akivel Gyömrő fele együtt utaztam. A világ kicsinységét csak még jobban bizonyította az, hogy a szóba elegyedésünk során kiderült, hogy ők a ugyanúgy a Szent László gimibe jártak illetve járnak ahogy azt én is tettem régebben :D Ismerik pár volt tanáromat akik semmit sem változtak és mint kiderült ők is Ultrabalatonra jöttek, csak nem a futás részére hanem a körbebiciklizésre :) Kicsi a világ…

Ultrabalaton 2012:

Na de hogy végre az Ultrabalatonról is beszéljek ne csak összevissza mondogassak minden hülyeséget, nekem a szombat igazán akkor kezdődött amikor leértem Zánkára – innen volt már igazi feladatom: megkeresni az aktuális futónkat akit majd bringával tudok támogatni. Hortobágyi Gyuláék szerencsére jól kiszúrtak a kocsijukból ezért már 5 perc után meg tudtam szabadulni a hatalmas táskámtól és az utamra is tudtam indulni. Tíz percnél és pár kisebb domb megmászásánál sem kellett több és már meg is leltem emberünket, éppen Gergő (alias Dagadt Köcsög) futott, vele Ádi és a bringás kísérője. Őket kísértem egy ideig majd egy kellemes kis futárkódos feladatom volt – Mindszentkála előtt előre kellett sietnem, hogy szóljak a TV2 stábjának, hogy jönnek a Gergőék, elő lehet készűlődni mindenkinek.

Forgatás előtt

Forgatás előtt

Természetesen, ezek után Vízl Péter kísérését vettem át. Ekkor már nem én voltam az egyetlen társa hanem a stáb autója is ott volt velünk és ők tulajdonképpen szóval is tartották :) Én közben elszórakoztattam magam azzal, hogy a felszerelés technikai részleteit figyelgettem megfelele, vagy pedig csak a riporter hölgy kérdésein és az azokra adott válaszokon gondolkodtam. Nagyon profin tudott válaszolni a Peti – látszott rajta hogy vagy sokat gondolkodott már előtte a válaszokon, vagy pedig nagy gyakorlata van a riportokban. Bár neki az orvos kb csak sétát engedélyezett mégis nagyon jó tempóban kocogott és mindenkit meg is lepett azzal, hogy milyen gyorsan beért és letudta a szakaszát :)

Riport

Riport – és a háttérben engem is ki lehet szúrni a sapimról :D

Ezek után két viszonylag nyugisabb szakasz következett Tóth Gergely és Pusztai László kísérésével :) A világ kicsinységének bizonyítékát itt éppen Bozót szolgáltatta, volt angol tanárom a Szentlaciból… ki gondolná hogy az elmúlt 8 évben ultramaratonista lesz belőle és én is egy hasonló eseményen fogok majd járni :D

Viszont ezek után következett maga a pokol: Az én szakaszom Vonyarcvashegyen kezdődött olyan 14:15 környékén amikor már meglehetősen meleg volt. Az első 2-3 km még egész jó 6:00 körüli ezrekkel ment, ami még magamhoz képest is jónak számít, utáni viszont vészesen lelassultam. Annyira felment a pulzusom viszonylag rövid idő alatt is, hogy csak lihegni tudtam és alig tudtam futni. Körülbelül gyors gyaloglássá alakult át amit műveltem, mert még kocogásnak sem lehetett nevezni. Csak két dolog nyugtatott meg: az hogy az előttem lévő profi kinézetű emberek sem igazán tudtak futni hanem majdnem olyan sebességgel haladtak előre mint én és hogy Lukács Zoli közben szóval tartott. Nagy szerencsénkre ő is bringamániás ami tökéletes témát adott amivel el tudta vonni a figyelmemet vagy a futásról vagy pedig arról hogy éppen nem futok. Mivel több szót nem akarok vesztegetni a szenvedésemre, legyen elég annyi, hogy elég rossz idővel kb másfél óra alatt tettem meg azt a szakaszt amit normális esetben egy óra alatt is tudok teljesíteni. Miután itt beestem a célba, pihentem legalább fél órát és csak utána tudtam elkezdeni az futónk üldözését bicajjal.

Zsigri Szabolcs egész jó tempóban futotta le a saját körét – maximum annyi említésre méltó történt, hogy kisegítettünk egy Szakál becenevű egyedüli indulót egy kis vízzel – imádtam az öreget – ha adnánk rá egy börszerkót, napszemüveget akkor kb úgy nézne ki mint aki a ZZ topban játszik :D

Mondjuk tökéletesen érthető volt a szomjúsága és kiszáradása… hihetetlen így visszagondolva, hogy mennyire nincs egy rohadt kút vagy bármi vízvételi lehetőség a Balaton körül. Nem tudom eldönteni, hogy az önkormányzatok spúrsága miatt, vagy pedig mondjuk a turisztika lobbi miatt, de sehol semmi normális lehetőség a folyadékvételre. Csak egy étterem extra drága ásványvize mentett meg minket 11km után mert természetesen még az én kulacsomnak a tartalma is elfogyott és frissítőpontok sem voltak sehol a közelben. Viszont nagy meglepetésemre a frissítőpontnál ahol Szabolcsot váltották, sikerült a Bözsi utalványommal fizetni és így két korsó csapot Soproni formájában nekem is megvolt már a frissítés egy nagyszerű módja.

Schmidt Zoltán és Kornhoffer Attila szakasza az én szememben elég eseménytelenül telt, amit annyira nem is bántam. Már szükségem volt arra, hogy valamilyen formában agyilag kipihenjem magam, mert szép lassan kezdtem kikészülni. Szerencsére mire ide jutottunk a nap közben tapasztalt dög meleg után már kezdett elviselhető szintre csökkenni a hőmérséklet. Egyszer csak két bringás húzott el mellettem akik kicsit ismerősek voltak. Gyorsan utánuk eredtem… hát nem kiderült hogy a gyömrői csajszi az és az egyik haverja :D?

NB lámpa

NB lámpa

Ezek után ismét az én szakaszom következett és megint Lukács Zoli volt velem segítőként amit nagyon áldottam. Előző szakaszomnál is ő tartotta bennem az életet és vonat el a figyelmemet a futásról beszélgetéssel és ezt most is sikerült megismételni. A nőket tárgyaltuk ki ami elég jó témának bizonyult lévén hogy a két ellenőrző pont közül az elsőig elég jól sikerült tartani a 6 perc közeli ezreseket. Utána sajnos szép lassan lassultam le… egyre jobban megéreztem a még este fullasztó párás meleget és az egészen az sem segített, hogy a combjaim is eléggé kidörzsölték egymást. A végén már annyira fájt, hogy szép nagy terpeszben tudtam betotyogni a váltópontba… Itt szép lassan kis fájdalmak árán átvettem a bringás nadrágot, 15 percet valahogy próbáltam pihenni aztán Zoli után indultam hogy ne legyen egyedül.

Nekem viszonylag szép lassan eseménytelenül telt el a következő 2-3 óra, csak annyit vettem észre idővel, hogy már alig tudok koncentrálni. Egyre hosszabb pillantásaim voltak és egyre gyakrabban bambultam el… bár szerencsére a combjaim már nem fájtak annyira, mégis nagyon leamortizálva éreztem magam. Igazából próbáltam koncentrálni és magamhoz térni de annyira nem tudtam már magamról hogy a végén azt vártam, hogy mikor ütöm el a futónkat, Ákost, vagy pedig mikor hajtok bele az egyik árokba. A végén megbeszéltem már vele, hogy inkább előre megyek a következő váltópontig ahol a többiek vannak, leteszem a biciklit és pihenek is egyet, nem kockáztatok… arra volt még erőm, hogy sprinteljek egyet (nini, ismerős gyömrőiek megint) majd lepihentem. Szerencsére sikerült Schmidt Zoli autójára feltenni a bicajt és én benne ki is ütöttem magam 3 órára.

A 3 órás kómázásból arra ébredtem meg, hogy valamit beszélnek a többiek… Mi van? Pitty kiesett? Mi van? 25 kilométer van még aminek hirtelen nem lett gazdája? Mi van? Futnom kellene plusz 5-öt? Nem az nem létezik… szerencsére nem is kellett mert a többiek már szétosztották maguk között és nekem csak annyi feladatom volt, hogy magamhoz térjek és bringás kísérő pozíciómat folytassam.
Kitermeltem egy jó adag hideg vizet a legközelebbi kútból a fejemre, Lukács Zoli is adott valami csoda kenőcsöt és már készen is álltam az indulásra. Bár még mindig fáradt voltam, legalább a koncentrációmat visszanyertem és elkezdtem én is számolgatni, hogy mennyi van még hátra. A Zoli futott, én tekertem mellette, előtte, mögötte… mikor éppen hogyan volt kényelmes és próbáltam szóval tartani amennyire tudtam. 7 kilométer… 8… 9… na majd a 10-diktől gyalogolni akar… még mindig fut :) És beért a váltópontjára, ahol a kicsit elgyötört de még mindig kitartó Gyula várta hogy felváltsa. Nekem gyors reggeli és indulás Gyula után segíteni ha mással nem, akkor szóval tartással és kulacsának hordozásával… (kezdek ismét szétesni agyilag)

Fuss Gyula, fuss!

Fuss Gyula, fuss!

Egyre gyorsabban cserélődnek az emberek a váltóban: Gyula, Schmidt Zoli, Attila, ismét Gyula majd Pusztai Laci… Egy valami állandó mindegyiküknél. Az arcukról leolvasható végtelen fáradtság és az eltökéltség, hogy ha már eddig eljutottak akkor mindenképpen végig fogják csinálni.

Utolsó váltópont

Utolsó váltópont

Zoli váltaná a Lacit de ebből az lesz, hogy futnak inkább együtt tovább. Mind a ketten meg akarják csinálni a befutó szakaszt… én gyorsan magamhoz veszek egy kis táplálékot is előre indulok, hogy a befutónál várjam őket. Gyula még gyorsan figyelmeztet, hogy vigyázzak a heggyel, mert kis alattomos emelkedő vár rám. Én megnyugtatom őt, hogy ne aggódjon, jártam már itt és akkor is felszenvedtem magam valahogyan és most is menni fog és szerencsére nem is tévedtem. Utoljára még két éve kellett megküzdenem balfaszságomból ezzel a heggyel és akkor kikészültem, de már szerencsére éreztem az elmúlt két év mindennapi biciklizésének hatását… Nem mondom, hogy nem volt fárasztó de megállás nélkül átlag 10-15-ös sebességgel fent is voltam Tihanyban és nézhettem lefele a meghódított emelkedőre. Múltkor kifogtál rajtam de most már nem fogsz!

Te úr isten, és a többieknek ezt futva kell megtenniük…? Hát minden elismerésem. Gyorsan legurulok a célvonalhoz ahol a csapat pár tagja vár rám és várnánk még negyed órát de 10 perc múlva már Zoli meg is jelenik a távolban. 8 és fél perces ezrekkel felrohant a hegyen… hát mennyi energia van ebben az emberben? Gyorsan összevárjuk egymást aztán indulás a célvonal felé…. El sem hiszem mi az a kékség? Hogy az a kapu és ha oda beértem akkor vége van? Egyszerűen hihetetlen hogy megcsináltuk…

Hellyeah! Megcsináltuk!

Hellyeah! Megcsináltuk!

Még felfoghatatlan, de már azzal poénkodunk, hogy jövőre is vállalkozunk rá és megpróbáljuk megcsinálni. De akkor már nem nehézbombázók leszünk hanem mondjuk könnyű gyalogság… Bár látszik még mindenkinek az arcán a kétség: elég hülyék vagyunk mi mindehhez, hogy még egyszer vállaljuk? A válasz: IGEN!

Na de gyors csoportkép mert már az emberek egy része halál fáradt és pihenne, indulna haza.

Gyors fagyi és nekem irány Balatonföldvár állomása, de előtte egy bolt, hogy szerezzek valami folyadékot.

-Te is voltál az Ultrabalatonon?
-Igen, futottam rajta…
-És hogy tetszik az érem?
-Oh, nagyon bejön. Nagyszerű emlék lesz!
-Tényleg? Mert én terveztem.

(kicsi a világ)

Rohanás (tekerés) a vonathoz! Bringás vagon megkeres – nézd már, megint a Gyömrői banda – 3 nap alatt összesen 6 alkalommal futottam velük össze :) Nekik is érem lóg a nyakukban, csak a sárga szalagos mert ők körbebiciklizték a tavat :) De ők is hasonlóan fáradtak. Indulás haza… Leszállás a vonatról és tekerés a keletibe. Nézd már, özönvíz a Gellért térnél… olyan hívogató 2 nap izzadás után. Tudósok békés tömegoszlató fegyvert csinálhatnának a verejtékemből – jobb lenne mint a paprika spray. Vonat a keletiben… Na vajon újra találkozom a bandával? Ha igen, akkor már csak a sors keze miatt is elkérem a számát. Pfff… valahogy mégis elkerültük egymást :)

Hazaérkezés – zuhany – 10 óra alvás. VÉGE. 20km futás… 160km tekerés :)

SZERK.: Az esemény Zoli szemével :)
Ui.: Tapasztalatok következő bejegyzés formájában jönnek majd :)