Sajnálatos módon a tavalyi Balatonkört ki kellett hagynom saját hibámból (elszámoltam a szakdolgozatra szánt időt) úgy voltam vele, hogy az ideiről semmi esetre sem vagyok hajlandó lemondani és hogy megadom neki a módját :)

-14. nap

A mód megadása azzal kezdődött nekem, hogy két héttel a túra előtt annyira szétszedtem, összeraktam és letisztítottam a bicajt annyira, hogy utána rá sem ismertem. Visszakapta az eredeti színét – a vakító gyári fehérséget és ahányszor csak elmentem mellette, néztem hogy kinek van ilyen jó kis bicaja :) Pár pillanatra rá meg mindig eszembe jutott, hogy hát nekem :)

1. nap

Második dolog az, hogy ha bicajozni megyek akkor elvből szeretek ennek helyére is bicajjal eljutni, ha csak tehetem. És megtehettem mert péntekre szabadnapot vettem ki :) Egyetlen kérdés csak az volt, hogy elmenjek-e a reggeli “ironman spiningre” vagy pedig kilenc órakor induljak el a többiekkel lefele a Balatonra. Végül úgy döntöttem ha edzeni akarok akkor hát edzek és elég hülye vagyok hozzá, hogy mindenfélét már csak kihívás alapon is vállaljak ezért természetesen el is mentem a spiningre.

Utána kb. 11-kor indultam el Pestről és azzal kellett szembesülnöm, hogy nem kicsi szembeszél fogja hátráltatni az utamat. Mit ne mondjak, ez egy kicsikét demoralizált, mert éreztem már így is egy kis fáradtságot a lábamban de hát túl sok választásom nem volt: egyik pedál lenyom, másik pedál lenyom és ezt jó sokszor.

Mivel többen is lábon mentek le Balatonra, de ők kicsit hamarabb indultak mint én, célként és játékként tűztem ki magamnak, hogy utolérjem őket. Az viszont nem hittem volna, hogy ezzel már Gárdonynál is sikerrel járok :) Ott éppen azon ritka esetek egyike volt, amikor bringautat használtam és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az előttem lévő biciklis valójában nem is egy ember biciklis hanem valószínűleg egy csapat. Amint még közelebb értem már fel is ismerhettem Katasztrófa nevű barátomat a jellegzetes táskájáról és utána már a Pontagyot is mint túravezetőt. Negyed óra velük tekerés után megálltam egy 5 percre, hogy elintézzek egy telefont és mire végeztem vele már el is tűntek a szemem elől szóval újra magányosan és öntörvényűen járhattam a saját utamat egészen a fehérvári pihenőig :)

Itt egy Mona nevű istennő és egyik legjobb barátom egyben várt egy kis vendéglátással. Lezuhanyozhattam, kaptam fagyit, kaptam kávét és saját kézzel csinált sütit, szendvicset is :) A kellemes társaságtól és a finom étkektől feltöltődve 1 óra pihenés után már folytattam is az utamat Balatonföldvár fele. De sajnos a szél és az a közben bejött meleg továbbra is tartott és egyre jobban kicsinált szellemileg… Egyre lassabban fogytak a kilométerek, egyre lassabban telt az idő és egyre nagyobbnak érződött a szél is. Ezek ellenére is odaértem fél 7-re Balatonföldvárra és miután átvettem a rajtcsomagomat visszamehettem a szállásunkra ahol egy kis sörözés és szocializáció után lepihenhettem. Egyébként kicsit meglepődtem rajta, hogy a tervezettnél hosszabb pihenő ellenére újra sikerült megelőzni a csapatot.

A napot egyébként kb. 175 kilométerrel a lábamban zárhattam ha a spininget nem számolom :)

2. nap

Nem vagyok hozzászokva hogy pár óra alvás után reggeli 5-kor kelljek de mindenképpen ki kellett mennem a rajthoz, már csak azért is, hogy átvegyem Saddalim technikai felsőjét ezért a bollyal együtt indultam reggel. De legalább előtte láthattam a napfelkeltét, a kilátás is szép volt és a pénteki fáradtságot sem igazán éreztem már magamban.

Viszont megfogadtam megint magamnak, hogy soha többet újra bollyal indulás. Az a baj, hogy egyesek nem fogják fel, hogy ez nem egy verseny hanem túra és ezért a 15 éves korosztály de néha az idősebbek is feltétlen meg akarnak előzni akármennyire is kevés legyen a hely és akármennyire is szar legyen az útminőség. Komolyan egy vezetett túrán mi értelme ennyire előzgetni. A másik “kedvenc” jelenségem az volt, hogy az embereke egyszerűen túlzásba viszik a váltók használatát, de ezzel még nem is lenne akkora gond ha tényleg tudnák használni. Az nagyobb probléma volt, hogy amikor összetalálkoztak egy kb. 20 méter hosszú max 10%-os emelkedővel, erre az volt a reakciójuk, hogy ész nélkül leugrottak a nyeregből és elkezdték tolni a bicajt. Ugye nem kell mondanom, hogy ez mennyire balesetveszélyes tud lenni ha valaki ész és körülnézés nélkül csinálja sok ember között.

Mindezek a balfaszkodások oda vezettek, hogy az első pihenőnél ahol okosan a vége után induló barátaim beérkeztek, öt perc pihenő után folytattuk is az utunkat és megelőztük a menetet. A frissítőpontoknál kicsit továbbra is pihentünk és ettünk és ittunk, ahogy a többiek csak mi próbáltunk mindig előttük maradni és ez természetesen sikeres is volt :). A tempó kellemes volt és a társaság jó – az idilt csak a szél és sok kilométer miatt már fájó seggem törte meg de igazából ezeket is meg lehetett szokni és lassan de biztosan eljutni a Badacsonyig majd Keszthelyig. Sajnos a nyugati csücsök után még nem érződött a szél ereje de legalább már az ellenkező irányúé sem. Egy utolsó nagyobb pihenőt tartottunk Fonyódnál majd az utolsó 5km tényleg hátszelét kiélvezve begurultunk a célvonalon keresztül. A fő csapat elég sok késéssel, negyed 10 környékén érkezett csak meg szóval nem kis előnyre tettünk szert :)

Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez után a nap után altatni sem igazán kellett :) A nap során megtett távolság szumma 210 km körül lehetett és ehhez megfelelő mértékű fáradtságot éreztem magamban.

3. nap

Harmadik nap szerencsére már nem kellett korán kelni :) Miután Vili túratársunk megvendégelt minket egy kellemes kis reggelivel fél 10 környékén szép lassan hazaindultunk lábon. Én személy szerint úgy voltam vele, hogy hazaindulok és majd ha nagyon elfáradok akkor legfeljebb felszállok egy hazautam mellett futó vonatra. Egy kis lutri de talán a határaimat úgy tudom a legjobban tesztelni és így mehetek a legbiztosabbra is.

Hazafele egyébként magam számára is meglepő tempót sikerült nyomni. Szántódtól Lépsényig együtt mentünk 3-4 emberrel, majd pedig egyedül folytattam az utamat és élvezkedtem a hátszélben. Fel tudtam gyorsítani kellemes 35-40-es tempókra és ezeket tartani tudtam a legtöbb emelkedőnek felfele is, ezzel gyakorlatilag átlendülve az ilyeneken. Két nap intenzív szembeszél után igazán úgy éreztem, hogy ez volt a minimum amit megérdemeltem :) Nagyon kellemes 2 és fél órás bringázás után délben már Székesfehérváron is voltam. Egy kis ebéd után indulás tovább hazafele Pestnek. Martonvásárig elég eseménytelenül telt az utam, viszont ott egy kisebb országúti edzőcsoportra lettem figyelmes és úgy döntöttem kényelmeskedek egy kicsit és beálltam mögéjük a szélárnyakba és ott húzattam magam kellemes kis 33-35-ös sebességgel. Nézhettek is kicsit, hogy ez az örült a hatalmas táskájával mit keres mögöttük és miért tudja tartani a tempót velük :D Igazából a pesti déli M0-ás hídig így kényelmesen el is tudtam jutni, mert mint kiderült csepeli edzőcsapat volt az edzőkörén. Így, hogy feljutottam Pestre 3 után picikével, már túl is voltam a nehezén. Innen már csak kicsivel több mint 30 km várt rám hazafele szintén vonatállomásokkal tarkítva, de ekkor már természetesen ezeket már csak azért sem alapon nem voltam hajlandó igénybe venni. Bár ha leszálltam 2-3 percre a bringáról kinyújtóztatni magam, már azt a jófajta remegős fáradtságot éreztem, hazajutottam egyben Gyömrőre.

A három napot összesen 550 kilométerrel, hatalmas testi fáradtsággal de lelki felfrissüléssel zártam le :).

Comments

comments