Kiborg vagyok, amúgy minden oké


Tegnap előtt néztük meg Flórával ezt a filmet és nagyon jót szórakoztunk rajta.

Mivel nekem nagyon tetszett a története, és főleg az ahogy ezt mi megtudtuk, most csak ez elejét szeretném elmondani.
A film azzal kezdődik, hogy megismerünk egy lányt, aki egy gyárban dolgozik. Egyszer csak hangokat hall a hangosbemondóban és ő bőszen követi azokat.

Felvágja a karját, becsatlakoztatja oda az összekötött rádiójának két vezetékét, szigetelő szalaggal rögzíti őket, majd a rádiót bedugja az konnektorba. Természetesen kiüti magát, de fel is töltődik közben :). Öngyilkossági kísérlet (sikeres feltöltés) miatt bolondok házába záratja kevésbé bolond anyja és itt megismerkedik pár érdekes alakkal. Pl. egy sráccal aki azt hiszi hogy el fog tűnni, hogy láthatatlan és ezért lopni kezdett. De nem egyszerűen tárgyakat lop :). Ellopja a “Csütörtököt” és az emberek képességeit :). Főhősnőnk kávéautomatákkal és lámpákkal beszélget és evés helyett elemet használ. Találkozhatunk jódliénekes párral és túlzottan is etikettkövető emberrel is aki azt hiszi hogy minden az ő hibája (ha baleset mellett hajt el, még a balesetben megsérült emberektől is bocsánatot kér) és hátrafelé közlekedik, mivel az udvari etikett így kívánja .

Szóval érdekes embereket láthatunk a filmben, még érdekesebb történettel. Ajánlom mindenkinek aki könnyed kis szórakozásra vágyik, vagy pedig hallott már Chan-wook Park-ról. Ha így ismerősebb, az ő alkotása az OldBoy.

Comments

comments

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.