Sokat gondolkodtam rajta és úgy döntöttem, hogy abbahagyom a Nightride szervezését. Kicsit kettős érzés fogott el a döntés kapcsán és nehezen hoztam meg, mert jó volt és szerettem de mostanában egyszerűen túl sok energiát emésztett fel. És hogy miért döntöttem így? Hát ennek sok oka volt – van.

Azt hiszem az egész folyamat ott kezdődött, amikor kritikaként kaptam meg, hogy egy-egy szombat estét a barátnőmmel töltöttem és emiatt “elhanyagoltam” a Nightride-ot. Bocsánat de ha valamit szívességből, jófejségből csinálok akkor azt hiszem nem túl korrekt számonkérni azt amikor nem tudom vállalni (Igenis egy ilyen esemény rendezése energiát jelent, ez is egy fajta munka bármennyire is szeretem a társaságot. Gondolkodni kell az útvonalon, foglalkozni az emberekkel, a külső kapcsolatokkal, esetleg továbbfejlesztési lehetőségekkel kapcsolatban. Elsőre valaki aki csak gondol egyet és beesik 10 perc késéssel az nem láthatja ezt át. Munka olyan szempontból is, hogy van amikor legszívesebben otthon lennék egyedül de mint főszervező nem mondhatom azt, hogy bocsi de most még sincs kedvem menni. Munka olyan szempontból, hogy rendszeresen kell művelni és nem csak akkor amikor éppen nekem kényelmes és ráérek – ha komolyan akarom csinálni akkor ehhez kell terveznem a programomat és ezt bele kell betonozni. Ennyi emberrel foglalkozni felelősséget is jelent, mert igenis aggódnom kell amiatt, hogy mindenki megvan-e, hogy valaki az előre feltöltött térkép ellenére nem-e ment el rossz irányba. Foglalkozni kell azzal, hogy a lámpák miatt lemaradt végét hol tudjuk megvárni. Foglalkozni kell azzal is, hogy egy olyan sebességet lőjünk be, ami mint a lentebb kifejtem, mindenkinek megfeleljen. Aki azt mondja ezek energiát nem jelentenek próbálkozzon meg vele két éven keresztül és kérem utána majd mondja el a tapasztalatait.)

A folyamat azzal folytatódott, hogy igazán elkezdett zavarni egy idő után, hogy egyes nagypofájú egyénektől nem kaptam meg a minimális tiszteletet, hanem inkább beszólást kaptam direktben és a hátam mögött. Állítólag “teljesítménytúra” jelleggel szervezem az NR-t. Bocsánat de mind a kettőt így ki kérem magamnak. Először is hadd magyarázzam el a másodikat – mit is jelent ez a “teljesítménytúra” jelleg:

Elég heterogén a csoport – vannak akik versenyekre, hosszú túrákra járnak, naponta 100km-et tekernek mert futárok és vannak akik csak mondjuk naponta 10 kilométert bicikliznek. Ember legyen a talpán akik ehhez tud egy olyan sebességet tud találni ami mindenkinek tökéletes. Nem lesz ilyen. Egy olyan sebességgel próbáltam belőni, ami az emberek 90%-nak nem túl lassú és nem túl gyors. Volt, hogy néha picikét szétszakadt a csoport mert mondjuk egy emelkedőre az első fele gyorsabban ért fel mint a vége de ekkor is alap dolog volt az, hogy bevárjuk a végét és együtt megyünk tovább. Távok nem voltak akkorák (20-30km általában) amik egy normális fizikumban lévő kerékpáros embert megviseltek volna. 3-4 havonta volt egy olyan ami már tényleg kihívás (Hídember, Hegyes NR) de ez egyáltalán nem volt általános. Ezek után ilyen kritikákat kapni hogy “teljesítménytúra” az NR kicsit sértő. (Igazából kedvet kapnék legszívesebben hozzá hogy elcibáljak 1-2 embert és megmutassam nekik hogy ez teljesítménytúra vazzeg)

És most a tisztelet:
Először is a tisztelet első jele szerintem ha valaki időre odaér egy eseményre. Persze, nekem is közbe szokott néha jönni ez vagy az, de azért olyan sosem fordult még elő, hogy valahova rendszeresen késve érjek oda. Igenis ha valakire mindig várni kell az önző – nem adja meg a többieknek a tiszteletet (jól figyeljetek, mert nem arról van szó hogy valaki lassan tekerne). Nekem az is a többiek megtiszteléséhez tartozik például, hogy valakinek egy 15 perces pihenő végén jut eszébe, hogy neki márpedig el kell szívnia egy cigit vagy meg kell innia egy energiaitalt. Tisztelethez tartozik az hogy valaki nem csak a régi emberekkel foglalkozik hanem az újaknak sem szólogat be. És igenis az is a tisztelethez tartozik, hogy valaki értékeli a befektetett energiát és nem magasról leszarja.

Még egy dolog ami miatt még inkább elvesztettem a kedvem az a passzivitás: Minek szervezzek valamit, ahol egy feltett kérdésekre annyira nem jön választ, hogy az már kiábrándító? Ha kb. én vagyok az egyetlen aki kezdeményez aztán akkor minek? Ha ellenvetésre vagy lusták az emberek, vagy nem mondják ki utána meg kritikaként kapom meg hogy miért úgy volt… Bocsánat de néma gyereknek az anyja sem érti a szavát mondás még mindig igaz. Ha nem tudom mit szeretnének akkor nehéz úgy alakítani az egészet.

Ezekhez a tényezőkhöz egyre inkább hozzájött az, hogy mostanában a szombati napjaim foglaltak lesznek: lesz mikor egyszerűen futóversenyre megyek, lesz mikor Balatont kerülök és lesz elvileg olyan is amikor egy hónapra távol leszek az országtól vagy az El Camino vagy pedig munka miatt. Sajnos bármennyire is kerestem egy megbízható embert aki ezekben az esetekben biztosan tudna pótolni, nem találtam, pedig többször is felvetettem a problémát és hogy ezt meg kell oldani.

Ezek mind elvezettek ahhoz a döntéshez, hogy én itt és most abbahagyom a szervezést. Nem vagyok hajlandó több energiát fektetni bele. Sokat jelentett nekem és sok jó emberrel ismerkedtem meg két év alatt de sajnos nekem a negatív dolgok már meghaladják a pozitívokat. Hogy leszek-e még szombat esténként ha ráérek? Őszintén szólva fogalmam sincs. Majd ha lesz még mire elmenni és nem esett szét teljesen és nem én leszek a sértődékeny, önző, magából “mártírt csináló” akkor talán. Bár ilyen jelzők után nem hinném, hogy lenne hozzá hangulatom.

Comments

comments