Pár héttel ezelőtt hallottam először erről az útvonalról, amikor egyik túrázós haverom posztolt egy gyönyörű szép érmet. Hosszas “halasztgatások” és újratervezések után szombaton megküzdöttem egyért én is :)

És itt sajnos a küzdést szó szerint kell érteni. Be kell vallanom, amikor kinéztem magamnak az útvonalat, akkor nem hittem, hogy ennyire kiszámolt lesz a teljesítés. Az egész úgy indult, ahogy mostanában: a hétvégére tervezett útvonalaimat kitettem facebookra, hátha valaki csatlakozna hozzám, és Zsolti munkatársamnak megtetszett az ötlet. 

Szóval szombat reggel 8-kor bepattantunk a kocsiba, 8:30-ra már Solymáron is voltunk. Az első QR kód lecsippantásával kezdődhetett is a túra. Irány Alsó-Jegenye völgy, amihez nekem kellemes emlékek kapcsolódnak és egyik kedves placcom Budapest közelében. Hangulatos fás terület csörgedező patakkal és árnyékkal. 

Akkor realizáltam, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet, amikor a Remete-hegyre felfelé sűrű elnézések közepette türelmet kértem Zsoltitól és 1-2 percre megálltam pihenni. Remete-hegyről lefele a kéken annyira nem esett jól (a végére azért a térdemet is éreztem), de szerencsére innen már gyorsan az első ellenőrző ponton voltunk. QR kód, gyors kulacs töltés és irány tovább a Csergezán kilátóhoz. Ez a szakasz szerencsére relatív eseménytelenül telt. Időben benyomva egy energiaszeletet a közeledő eléhezést sikerült elkerülni és új útvonalakat megismerve egész gyorsan a második ellenőrző ponton találtuk magunkat, majd onnan a kilátónál. 10 perc pihi, lábszellőztetés, gyors körbenézés és mentünk is tovább Nagykovácsi felé. 

Nekem sajnos ekkor jött a túra mélypontja. :( 

Már jártam a környéken párszor geoládázni és tudtam, hogy merre vezet fel az út a Szénásra, jártam is rajta, de akkor nem ilyen volt… Ha jól számolom felfele 4-5-ször kellett Zsolti elnézését kérnem és leülnöm, mert egyszerűen nem jutottam levegőhöz. Ebben a melegben és páratartalomban olyan volt, mintha semmi oxigéntartalma nem lett volna a belélegzett levegőnek. Amint elindultam, a pulzusom azonnal 170 körülre ugrott és makacsan tartotta ott magát a következő pihenőmig…. (Miheztartást végett: nekem 194 a max pulzusom és amikor 170 körül járok, az már egy tempósabb edzésnek számít a thresholdom környékén) 

De mindegy is – lényeg a lényeg, valahogy felküzdöttem magamat a Szénás tetejére és csak az nyugtatott meg, hogy innen már kvázi csak lefele kell menni. Abban legalább jó vagyok. Itt már Zsolti esett szét (rég ment ilyen hosszú távot saját bevallása szerint) és nem tudta tartani a tempómat lefele, szóval kicsit visszavettem. Szerencsére pont kiszámolva, 8:55-ös bruttó idővel vissza is értünk Solymárra, amivel éppen szintidő alatt futottunk be.  

Annak ellenére, hogy ennyire kiszámolva értünk vissza, mégis sikeresnek tartom a túrát. Utoljára kb. 4 éve voltam ekkora gyalogtúrán, és akkor majdnem 15 kilóval vagy még többel is könnyebb voltam. Van egy szép érmem és tapasztalatot is szereztem. 

Egyik célja az volt túrának, hogy kipróbáljam és szokjam a felszerelésemet, amit a Caminora tervezek vinni:
– A Fjallraven Abisko Friluft 45 táskám nagyszerűen vizsgázott (mondjuk, ezt reméltem is) és a végére sem éreztem azt, hogy most azonnal le akarnám venni, pedig 7-8 kilóra volt pakolva.
– Nálam voltak a túrabotok is, amit használni tervezek, de igazából most elő sem szedtem.
– A kulacsok nagyon klasszak, csak még a helyüket kell megtaláljam: el kell döntenem hogy a táska oldalzsebeiben akarom-e őket tárolni vagy valahol karabinerrel fityegni hagyni.
– Viszont ami nagyon nem működött, az Quechua NH500-as túrarövidnadrágom. Már 10 kilométer után teljesen átizzadtam, de cserébe az izzadtságot sem vezette el. Még szerencse, hogy vittem magammal egy csere rövidnadrágot, ami az időhöz képest elég komfortos volt a túra maradék részére. 

A száraz részletek után viszont, hogyan is tovább? 

Ha csak ezt a túrát nézem, akkor még idén, ha jobb idő lesz, meg szeretném próbálni ugyanezt a távot. Hiszek benne, hogy normális időjárás esetén 7 óra körül le tudnám sétálni, sokkal jobban érezve magamat közben. Na meg kapnék érte elvileg egy szép kis ezüst színű medált is… 
Hosszútávon pedig szemezek a 75 kilométeres távval, mert az útvonalát elnézve az is csodálatos helyeken vezet és nem sokkal több szint van benne (csak egy Pilistető). Valószínűleg ezzel viszont már csak Camino után teszek próbát – annál hamarabb balgaság lenne. 

Ha már egy egész bejegyzést szenteltem neki, szerepeljen itt a linkje a körnek: https://szenaskor.hu/ 

Comments

comments