Vasárnap nem csak abban a szerencsében lehetett részem, hogy a Vivicittán futottam, hanem Banff Hegyfilm Fesztivál keretein belül lehetőségem volt végighallgatni Németh Csabával egy beszélgetést is.

Hogy mit érdemes tudni Németh Csabáról? Én azt mondanám, hogy kicsi országunkban ő a ultra hosszúságú terepfutás koronázatlan királya, az UTMB rutinos indulója, nem sok túlzással Killian Jornet legnagyobb riválisa és nem mellesleg az Országos Kéktúra egyik legnagyobb népszerűsítője is :) Hogy neve mennyire fogalom már az ultrafutás, terepfutás és UTMB témákkal kapcsolatban, azt jól jelzi, hogy az előtte tartott előadás 10-nél nem sokkal több fős hallgatósága erre az előadásra gyakorlatilag megtízszereződött.

Én még nem ismertem arcról őt ezelőtt. Ameddig a kötelező negyed órás késés/technikai szünet el nem telt és el nem kezdődött az előadás, meg nem tudtam volna mondani első ránézésre az ott álldogáló tömegből, hogy ki fogja az előadást tartani, mert első ránézésre csak egy átlagember. Mégis ami alapján szerintem második ránézésre ki lehetett volna szúrni a többiek közül az a határozott szeme :) (mennyire igaz a szem a lélek tükre mondás). Csak annyit látni, hogy elsőre határozottabb mint az átlagnak és amint elkezd kicsit mesélni magáról ez szinte azonnal érhető is lesz.

A beszélgetést egy apró bemutatás előzi meg, egy visszaemlékezés az “interjút” készítő jó barát kútfőjéből Csabival kapcsolatban. Egy életkép, ahogy az előző nap ironmanen dobogós helyezést elérő Csabi másnap Pécsnél egy montis versenyen egy kicsit rozoga kosaras montival odaáll a rajtvonalhoz és itt is dobogós helyezést ér el. Ekkor sejtettem, hogy nem mindennapi előadásra számíthatók és jó értelemben picit flúgos az emberünk :) De ez jó :)

Csabi ezután egy edzés bemutatásával folytatja… Ki nem edzett már? Mégis mi érdekes lehet egy vasárnapi hosszú futásban, gondolhatja elsőre az ember, csak hogy nála nem így néz ki az edzés.

Az edzés amit bemutatott nem több és nem kevesebb volt mint, hogy reggel felkel és felfut a Mont Blanc tetejére majd pedig le. 7-kor indul, 8-kor már X kilométert tett meg vízszintesen és legalább 1000 métert függőlegesen, még egy óra múlva még 1000 méterrel magasabban van és kicsivel több mint egy óra múlva már a hegycsúcsot meghódítani próbálókat előzgeti le felfele. Kis idővel később rövid ujjú pólóban hozza a frászt a csúcson lévőkre és olyan képeket készíttet magáról mint az fentebb látható. Utána lerohan és a magyarázkodást elkerülendő abban a hitben hagyja azokat akikkel lefele újra találkozik, hogy igen, nem sikerült a csúcstámadása.

Igen, ez az edzés, nem pár kör a Margitszigeten :) Ez nyilván nem mindennapos, de akkor is jól mutatja az edzéseink közötti nagyságrendbeli különbségeket.

Ezzel a kis meséjével megfelelő löketet adott ahhoz, hogy a hallgatok kérdezhessenek és ezt a legkülönbözőbb témákkal kapcsolatban meg is tették – nem szeretnék pár technikai részletnél leragadni, mert nem ezt tartottam a lényegnek.

Érdekes egy embert lehetett megismerni a beszélgetés közben. Amit jó volt látni, hogy bár nem semmi miket tett le Csaba az asztalra, ennek ellenére mégsem szállt el magától, sőt inkább csak úgy látom, hogy teljesen tisztában van azzal hogy mire képes és mire nem és ez a tulajdonsága roppant szimpatikus. És Killian Jornetre beszédei alapján majd félistenként néz fel (amit személy szerint megértek) :)
Zseniális sportember (ami ~35 ebben öltött év után nem csoda) de nem csak ezzel tudja inspirálni a kezdőket hanem a sporthoz, ellenfelekhez és az élethez való hozzáállásával. Kicsit olyan mintha egy futót mondjuk Oshoval ötvöztünk volna. Saját bevallása szerint bár imád nyerni, mégis a legtöbbet azokból az esetekből tanulta amikor vagy maga vagy pedig versenytársai ellen vesztett. Rendkívül szimpatikus volt, hogy a (Murakami Harukis írásomra visszautalva) sportra mint egy eszközre tekint magának, hogy magát “jobbá” tegye :). Ebben kicsit magamra ismertem, mert úgy érzem hogy kicsit nekem is ezt jelenti. Úgy érzem picikét ugyanazt az utat járjuk csak, hogy egy hasonlattal éljek, én csak most rajtoltam el ő meg már legalább féltávnál tart egy ultramaratonon :) (fél táv, mert remélhetőleg még sokáig fog élni)

Pár szóval összefoglalva, nekem nagyon inspiráló volt ez az előadás és örülök hogy elmentem rá. És jót mosolyogtam azon, amikor mesélte hogy miért ezt az előadást választotta egy török verseny helyett: mert csak annyit kértek, hogy magát adja :)