Suhanj6!

Üldögélek a szabad ég alatt és próbálom feleleveníteni a két nappal ezelőtti történéseket. Ebben az órában akkor is így üldögéltem, csak nem a hullócsillagokat néztem, hanem szép lassan már arra készülődtem, hogy fussak egyet. Bizonyos szempontból nem újdonság nekem az éjszakai futás – megszoktam mostanában, hogy a dög meleg miatt csak ekkor tudok elmenni futni rendesen, viszont nem szoktam meg, hogy ebben ilyen késői órán ennyi társam van. A Suhanj6! jótékonysági futóversenyen voltam :)

Suhanj “Jó ügyért futunk” – A Suhanj csapat egyik mottója – az alapítvány sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozik – nekik gyűjtenek és ennek a gyűjtésnek volt az egyik állomása az éjszakai futóverseny. Már tavaly ilyenkor is megrendezésre került, akkor is jókat olvastam róla, ezért elég alap dolognak tűnt, hogy idén menjek rá valamilyen formában. Ide igazából nem is nyereményért, az első helyezésért megy szerintem az ember, hanem csak azért, hogy részvételünkkel az alapítványt támogassuk :) Minden más másodlagos.

A szervezést egy lelkes csapattárs (Hortobágyi Gyula) miatt nem lehetett eléggé korán kezdeni – februárban már meg volt a 3 fő az indulásunkhoz, ki lett találva a csapatnév is és nevezési díj is be lett fizetve és egy időre ez szép lassan el is felejtődött. Bevallom őszintén, mivel csak a részvételt tartottam a fontosnak, nem a “teljesítést”, ezért nem is kifejezetten koncentráltam a felkészülésre, nem tekintettem ezt az év nagy versenyének. Voltak nagyobb kihívások is a hónapok során. Hogy mást ne említsek, egy Vivicitta félmaraton kezdte a sort tavasszal, folytatta egy Ultrabalaton a nyár elején majd két héttel ezelőtt a Nagyatádi Ironman volt a csúcspont. Ezekre úgy érzem, hogy becsületesen edzettem és a Suhanj6-al úgy voltam, hogy futok egy kellemes kis hosszabbat, mielőtt még elmennék a Caminora :)

Mivel Szigetmonostoron volt a verseny, ami annyira nem a világvége, úgy döntöttem, hogy bringával megyek el oda – úgy is kell jövőre az edzés a “bringáról leszállok és azonnal felveszem a futócipőt” stílusban. Kellemes kis 70 kilométert tekertem le Szigetmonostorig, aminek a 80 százalékát szembe szélben kellett megtennem, a másik 20-at pedig összefüggő bogárfelhő közepette, ami kicsit megnehezítette a levegővételt nem kívánt proteinbevitel nélkül. Kicsit átkoztam is magamat, hogy miért kell ilyen hülye mazochista legyek, de szerencsére egy kis keresgélés után megtaláltam a verseny helyszínét és ezek a gondolatok el is felejtődtek :).

Jó korán odaértem – már ott voltam 11-kor – pedig a verseny csak éjfélkor kezdődött. De szerencsére egyáltalán nem unatkoztam, rengeteg ismerőssel futottam össze. Beszélgettem kicsit Bécivel, Tallingirllel a nagyatádi élményekről és még kicsit Hatodik Alabárdossal is viccelődtünk azon, hogy pont akkor zúzta le magát, mikor a “Lezúziusz csapattal” csipkelődött kicsit facebookon.

A verseny éjfélkor elindult és ettől kezdve nem is tudom mivel, de pillanatok alatt eltelt az idő míg én kerültem sorra. Először Gyula futott 1 órán keresztül, majd Ági következett a következő 1 órában. Én jó közelítéssel 2:15 körül indulhattam el a köreimre. A tervek szerint nekem két órát kellett futnom egyben, amit egyáltalán nem bántam, lévén mostanában elég sokat edzettem és a komfortzónámon belül kellett legyen ez a hosszúság. Az első pár körben még gondolkodtam azon, hogy mégis mi a fészkes fenét keresek én itt, hogy hogyan fogom a maradék 2 órát eltölteni egy 2 kilométeres szinte folyamatosan egyenesen vezető monoton pályán, de egy idő után ez megszűnt.

Pulzuskontrollos edzéseken általában 145-ös pulzust tartottam, most gondoltam egyet és megpróbáltam 150 körül tartani és így futni a kilométereimet. Bekapcsoltam a zenémet, a jó kis 90 számból álló tracklistemet, amit direkt a futáshoz válogattam össze és elkezdtem magamra figyelni.

Mivel IM-en készült képen feltűnt, hogy leginkább sarokra landolok, úgy döntöttem ez a pár óra nekem tökéletes lesz arra, hogy kicsit ennek kijavítására is koncentráljunk. Ahogy a Sashegyi gepárdos futóedzésen múltkor kilogikáztam és Attila ebben meg is erősített, elkezdtem arra törekedni, hogy kicsit előre dőlve fussak. Az alapötlet egyszerű – ha előre dőlök, akkor inkább a súlypontom alá érkezik a lábam, mint elé és ezzel is kevesebb energiát kell elnyelnie. Igazából annyira jól elvonta a figyelmemet ez a kis korrekciós próbálkozás, hogy pillanatok alatt eltelt pár kör. Előtte még beszéltük Gyuszival, hogy eldöntöm, hogy 2 órát akarok-e futni vagy pedig félmaratont, de a negyedik kör környékére már biztosnak éreztem, hogy ebből félmaraton lesz.

Nagyatádon nagyon elszúrtam a frissítést – a futás első órája után semmit sem tudtam bevinni mert úgy éreztem azonnal kidobom a taccsot. Amennyire ott elszúrtam, itt annyira jól sikerült összehozni :) Minden körben megittam egy pohár isot amit a frissítőnél adtak, megettem egy negyed banánt és azzal elműködtem rendesen egy körig. Annyira rendesen, hogy igazából a hatodik/hetedik kör környékén már nem csak azt éreztem, hogy meg lesz a félmaraton, hanem azt is hogy időt javítok a tavaszihoz képest. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel :) A köridők, ahogy szép lassan múlt el az éjszaka, nem kifejezetten csökkentek, csak az én pulzusom ment szép lassan picikével feljebb ugyanannál a tempónál. Az utolsó előtti körben kicsit elkezdett fájni a bal oldalon a csípőm de próbáltam tartani ugyanúgy a tempót ahogy előtte és az utolsó körbe is beleadtam az erőmet. Nem sprinteltem és nem rohantam, tartottam a biztos tempót amivel elkezdtem. Fejben kiszámoltam, hogy hol végződött a félmaraton és megjegyeztem magam a köridőt és bekocogtam a váltózónába átadni a chipet Gyuszinak a következő 1 órájára.

2 óra 16 perc volt az idő amit megjegyeztem – tapasztalt futónak elsőre nem hangzik olyan túl jó eredménynek, de tavasszal ugyanezt a távot akkor még 2 óra 23 perc alatt tettem meg. Tavasszal volt holtpont, görcsölés, belesétálás és minden ami el tudja rontani, most majdnem az egész egy örömfutás volt kellemes hőmérsékleti körülmények között. Akkor folyamatosan lassultam és elfutottam az elejét, most lassan indultam és végig “gyorsultam”, végig be tudtam osztani az erőmet. Akkor sokat pihentem előtte, most aznap volt már egy órás fegyencedzésem és 70 kilométeres tekerésem a versenyt megelőzően.

Akkor elégedett voltam a teljesítményemmel, most még inkább az vagyok :) Tudom, hogy ez még csak a kezdet, de ennek a jó és lendületes kezdésnek most hihetetlenül örülök :)

Üldögélek a szabad ég alatt és tovább nézem a hullócsillagokat. Jó éjszaka volt az is és a mai is.

A pozitív

Felemás gondolatok folynak bennem, ying és yang, jó és rossz. Most jöjjön a jó rész a pozitív hozzáállás jegyében :)

Egy hónapja írtam egy posztot, amivel gyakorlatilag azt jelentettem be, hogy összeszedem magam: http://icarusdes.com/2013/07/08/minden-fejben-dol-el/. Egy hónapja fogalmaztam ezt meg és ebből a távlatból visszanézve, úgy érzem elégedett lehetek az elmúlt időszak munkájával:

  • Sikerült 4 kilót leadni stabilan :) Nem csak minden reggeli rután elvégzése után mérhető, hanem folyamatosan. Bekerültem a mázsás súly alá és ezzel együtt sikerült a elérni az 5 éves minimum tömegemet is (jelenleg 96.6). Persze ez csak a kezdet – a terv az, hogy ezt még legalább 2 hónapig folytatom és átlépem a 90-es határt is. A végcél az, hogy a 80-as vonalhoz konvergáljak. Úgy gondolom, hogy triatlonhoz némi izomzattal nekem ez lenne a reális súly hosszú távon.
  • Futásban egy hónap alatt 133.6 kilométert gyűjtöttem – ebben benne van egy kicsit hosszabb félmaraton is. Bár nem tűnik soknak annyira, de örülök, hogy minden más elfoglaltság mellett sikerült időt szakítani ezekre. Ha elindultam, akkor kb. 9 kilométereket futottam és a pulzuskontrollnak köszönhetően egyre gyorsabban. Ami miatt még különösen örülök ezeknek a futásoknak, hogy nagy részüknél nem éreztem a fáradtságot utánuk, hanem inkább a kellemes lelki és testi felfrissülést :)
  • Bringán runkeeper szerint 550km, ami valójában inkább olyan 1000 körül van, mert csomó esetben lusta voltam naplózni az utat, vagy szimplán csak le volt merülve a telefonom. Sajnos ez még mindig nincs közelében, annak a 2000-2500-as intervallumnak, amit szívesen látnék ott, de legalább közeledik efelé. Spanyolból visszajöve ezen a problémán is segítünk majd.
  • Egy Ironman váltóban :)
  • Egy befejezett kettlebell kurzus
  • Kettő gyalogtúra Caminora készülendő, cipőt és felszereléseket betörendő

Alumínium Icarus avagy Nagyatád 2013

Hogy miért alumínium? Röviden és tömören, mert a hétvégén sikerült váltóban megcsinálnunk a nagyatádi Ironmant és a párosunk által létrejött vasembernek még mindig alumínium a fele a periódusos rendszer szerint. Nem, nem vagyok hajlandó magamat vasembernek nevezni, ameddig meg nem csinálom egyszer egyéniben :)

ironman_triathlon

Na de hol is kezdődött az, hogy erre jelentkeztem? Azt hiszem az egész még másfél évvel ezelőtt kezdett el alakulni, amikor Priszcilla (vagy ha páran ismerik twitterről @masnisgyilkos) csinált velem egy interjút a Nightrideról, majd elkezdtünk kötetlenül beszélgetni. Mint kiderült én Ironmanes álmokat dédelgettem magamban, nála meg már hagyománya van a triatlonnak a családban :).

Ez a dolog ezek után is felejtődött egy ideig. Én csak akkor kezdtem szép lassan újra futni, így még elég távol állt tőlem egyáltalán a félmaraton is. Ment, mendegélt szép lassan az idő és felkészültem egy Vivicittára, majd ultarabalatonra. Szerencsére egyik jó barátom is eleget rugdosott (itt is köszönöm Dóri :)) és felvettem a kapcsolatot Kis Gyulával és az Elte Polythlonnal – szeptemberben már velük kezdtem el edzeni. Decemberben összefutottunk Priszcillával újra a Polythlonos karácsonyon és hoztunk egy nagy döntést – nevezzünk Nagyatádra váltóban :) Úgy éreztem nagy kihívás lesz, de a még teljesíthető fajtából. Ennek tudatában elég gyorsan kialakult, hogy mi lesz az év fő versenye nekem és ehhez próbáltam minden mást is alakítani. Erre felkészülésként futottam tavasszal a Vivicittás félmaratonomat és erre készülve vállaltam a távomat az Ulrabalatonon is. Ezek eredményeinek tudtában kezdtem el szép lassan pulzuskontrollal edzeni júliusban. A végére már oda jutottam, hogy majdnem minden nap, ha nem is hatalmas tempóban, de 8-9 kilométereket futottam és élveztem is őket.

935082_10151917696043296_1154297841_n

Ezekkel elfoglalva magam hihetetlen gyorsan eljött a verseny hete…. pedig előtte még azt számolgattam, hogy van még 2 hónapom :D Csütörtökön egy laza kis reggeli munka után összeszedtem magam és csatlakoztam Priszcilláékhoz és irány le Nagyatádra :). A tésztaparti egész gyorsan eltelt, jó volt mert sikerült találkozni már aznap pár Polythlonos ismerőssel. Pénteki nap leginkább a készülés jegyében zajlott: Priszcilla úszott egy gyorsat a gyékényesi tóban, majd Kangáékkal mentünk át Nagyatádra a hosszabb úton közben megnézve a szombati bringapálya 90 százalékát. Kedvencem egyébként Ágneslaki Arborétum területe volt, ami kb 10 kilométeren hasonló festői szépségű tájakon vezetett át. Nyugodt, viszonylag jó minőségű út nulla forgalommal és sok árnyékkal. Egyszer el kell oda mennem sok idő és a fényképezőgépem társaságában :)

Versenynap:

A szombat reggel elég lassan de biztosan jött el – nem igazán pozitív előzmény volt az, hogy alig tudtunk aludni az éjszaka. A dög meleg nem éppen az ember barátja főleg ha a pihenést nézzük. Reggel 6-kor elég gyorsan magunkhoz tértünk és szép lassan el is kezdtünk készülődni: egy gyors reggeli és irány ki a gyékényesi tóra 7:30-ra az egyéniek rajtjára. 8:50-kor Priszcilla is elindult az összes többi váltóval együtt és elkezdődött nekem az izgulás mely csak 1 óra 50 perc múlva ért véget. Akkor végezett Priszci az úszással és ekkor kezdhettem el én a tekerésemet.

BQKWNAtCUAAjPBK

Gyorsan fel is pattantam a bringára és kezdetét vette a 110 kilométerem. Már nagyrészt ismert pályán mozogtam és ez rengeteget segített abban, hogy tudjam, hogy hol és mi várható. Próbáltam okosan megtalálni azt a határt, ami még elég gyors ahhoz, hogy szerezzek egy kis időt a magunknak, de nem túl gyors ahhoz, hogy kikészítsem magamat a félmaratonra. Így utólag belegondolva úgy érzem ez sikerült is. Az első pár kilométerben sehol sem láttam magam előtt váltó versenyzőket (eléggé az utolsók között jöttünk ki a vízből), de Csurgónál már sikerült utolérnem egy embert és a lendületes leelőzésével nyertem is egy kis önbizalmat. Igyekeztem egyenletes 30 km/h körüli tempóval végigtolni az első 75 kilométeres szakaszt és ez olyan jól sikerült, hogy annak végére 22-öt léptünk előre a ranglistán majd a kis köröm végére sikerült további 19-el fentebb lépni. Egyébként elég érdekes hangulata van a legszegényebb soron végigtekerni, ahol suhancok kiabálják a “dobj egy kulacsot tesóóó” és “dobj egy csokit tesóóóó” szövegeket. Na de a lényeg a lényeg, próbáltam minél jobb idővel átadni a maradék 70 kilométert Priszcinek.

Sajnos tudtam, hogy nem sok jó vár rá, 38 fokos dög meleg és szar minőségű aszfalt, amire ha felment az ember, akkor azonnal megcsapta a magá baszívott meleg. A légmozgás sem igazán segített, mert Nagyatád felől fújt a levegő, ami annyit jelentett, hogy a dombokra fel szembeszélben kellett haladni. Ameddig ő tekert, addig én próbáltam minél többet pihenni, keveset mozogni, jobban regenerálódni. Szerencsére ebben társaim voltak a Polythlonos sátornál a többi váltó megfáradt tagjai is. Velük beszélgetve egész gyorsan eltelt az idő. Olyan fél 6 körül odaálltam már a bringás/futó váltás helyére és vártam Priszcillát. Sajnos kaptam egy telefont tőle, hogy nem igazán van jól, valószínűleg kapott egy enyhe napszúrást, ami kikészítette és megfájdult tőle a feje is.

Egy kis technikai kavarás után, bár Priszcilla késett, de engem útnak indítottak egy pótchippel és megkezdhettem a futást. Az volt a tervem, hogy a vállalt 5 körömet egyben futom le. Ezt a elhatározásomat ekkor még tartani is akartam: úgy gondoltam hogy minél több időt adok Priszcinek, hogy összeszedje magát. Sajnos ezt a pályán picikét át kellett gondolnom párszor. A futópályán gyakorlatilag csak egy parkban 500 méternyi távon volt csak árnyék és már a harmadik kör elején éreztem, hogy szét esett a mozgásom. Magamban már azt kérdezgettem, hogy mégis mi a francért vagyok itt és vajon bírom-e még a következő kört, nem-e lenne jobb azt kérni, hogy azonnal váltsunk? Számolgattam, hogy vajon milyen sorrendben végrehajtva a váltásokat pihenhetnék a legtöbbet, magyarul fejben elkezdtem szép lassan összezuhanni DE szerencsére ezt egy-két “szenvedő” klubtársam látványa megállította. Mózes is, Krisztián is ránézésre teljesen K.O. volt de minden erejüket beleadva mentek előre és futották a köreiket. Küzdésük adott erőt arra, hogy amikor befutottam a negyedik köröm előtt, akkor csak arra kérjem Priszcillát, hogy a következőben váltson le, ne azonnal és akkor is csak a fejemben lejátszott 3 kör helyett csak kettőt fusson. Nehezítette a dolgom az is, hogy gyomrom már annyira kivolt, hogy az utolsó két körömön semmi folyadékot nem fogadtam el a váltókon. Úgy éreztem ha meginnék valamit, akkor azt azonnal vissza is adnám ott, ahol az bement.

Na de a lényeg, az így módosult négy körömből az utolsót már extra lassan (majd 40 perces körrel) de biztosan megcsináltam. P felváltott és lett kétszer 35 percem amíg összeszedhettem magam – Pentz Tomi megitatott velem egy kis izotóniás löttyöt és míg Priszci futott, egy kis beszélgetéssel le is foglalt. Mikor a csajszi beért, gyorsan magamra kaptam a rajtszámot, átvettem a chipet és megindultam az utolsó körömre. Csak az járt a fejemben, hogy minél több extra időt szerezzek és hogy ez az utolsó kör, ezek után már nem kell többet mennem, minden erőmet beleadhatom. Úgy belehúztam, hogy ha valaki azt mondja előtte, hogy tudok ilyen gyorsan futni, akkor azt körberöhögömtem volna. A hűvösben végre tudtam egy kicsit gondolkodni és annyira kapkodtam a lábaimat, hogy sikerült összehozni az 5 körömből a legjobbat 30 perccel. Az utolsó 100 métert szó szerint besprinteltem a váltóterületre, majd minden váltandó cuccot P-nek átadva diszkréten meghaltam egy fél órára :). Két darab 50 perces körre volt idő és biztos volt már a befutónk, ha csak valami katasztrófa nem jön közben. Azért amikor a nyolcadik körét kezdte meg, biztos ami biztos rákérdeztem, hogy menjek-e én, de szerencsére ő is erős volt és nemet mondott, elindult az utolsó körére. A várható idő előtt picivel türelmetlenségemben már elésétáltam és az utolsó 500 méter már együtt futottuk le :)

1002860_10151920552243296_2082071134_n

A hivatalos időmérés szerint 15 óra 04 perc 11 másodperces idővel végigcsináltunk ez a megpróbáltatást és végre pihenhettünk. Azt hiszem mondani sem kell, hogy szombat éjszaka nem kellett altatni :)

Folytatás:
Minden szép és jó, de hogyan tovább?

Én ma (vasárnap) reggel csapzottan, fáradtan de azzal a gondolattal ébredtem, hogy jövőre mindenképpen meg kell próbálnom egyéniben indulni. Ott akarok lenni amikor a Vangelisre indítják az úszókat! Nem lesz egyszerű, mert szörnyű úszó vagyok. Minden Polythlonos úszóedzésre el kell majd mennem, de ott akarok lenni. Bringázni akarok 180 kilométert és ki akarom próbálni milyen az, amikor ekkora időfutamot teljesítek csak magamban. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hány embert tudnék visszaelőzni azok közül akik az úszáson elém kerülnek. Bírnám-e ezt a távot még egyszer ilyen időben? Be tudnám-e osztani az erőmet eléggé? Ki akarom próbálni :) És ezek után még valami futás szerűséget is imitálni akarok :D. Kíváncsi vagyok mennyi erő marad bennem, ha az előző számokat rendesen végigcsináltam. Nem érdekel, ha először éppen csak átesek a célvonalon, de át akarok rajta esni. Meg akarom nézni, hogy hol vannak a határaim.

Át kellett gondolnom pár dolgot is: pl. bringánál azt hittem, hogy az amit közlekedek vele alapból, az elég jó képességeket ad, de rá kellett jönnöm, hogy bár az átlag biciklisnél gyorsabb vagyok, itt rengeteg jó ember van. Nem elég az, ha elgurulgatom a magam napi adagját, hanem el kell menni egy országúti csapathoz rendes edzésre és szép lassan tornázni fel a max sebességemet és állóképességemet. És nincs mese – futni kell rengeteget. Futni kell rengeteget, hogy a maratonhoz már legyen elég kilométer a talpamban és futni kell rengeteget, ha másért nem, azért hogy tovább fogyjak. De futni fogok és megcsinálom :) El kell kezdeni igazán edzeni – 364 napom van rá. Bár a verseny mottója az, hogy “az út maga a cél”, azért én jövőre nem csak az út egy részét szeretném bejárni, hanem ott szeretnék lenni a célkapuban is.

Társaim a fogyásban

Most nem embereket szeretnék bemutatni, hanem egyes eszközöket és tárgyakat, amik nekem ebben a folyamatban a segítségemre lesznek :) Első lépésként fontosnak tartom azt, hogy valamilyen formában meg tudja magán figyelni az ember a változást, mert néha az egyszerű tükörbe nézés nem elég. Nehéz tőle napról napra, hétről hétre visszajelzést kapni a változásról úgy, hogy az ember elme ne kövessen el valami csalást. Nehéz hétről hétre észrevenni a különbségeket.

A mérleg

600x600_734721346

Ennek a csalásnak a kiküszöbölésére az első és legegyszerűbb eszköz a mérleg, ennek minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy egyszerűen és könnyen elérhető szinte mindenhol – hátránya, hogy vele a fogyás csak egy ideig ellenőrizhető. Az elején míg a fogyás gyorsan megy addig egyszerű dolgunk van, viszont amint szép lassan már az izomépítés a cél, sajnos ez már nem megfelelő, hisz az izom fajsúlya magasabb mint zsíré. Mindenesetre addig még sok van, szóval még ezt is használom :) Most 100 kg körül ingadozik a súlyom, két héttel ezelőtt kb 102 körül volt és az a célom, hogy a versenysúlyom olyan 80 körül stabilizálódjon (ha választhatnék, akkor picivel alatta, de ezt még meglássuk). Viszont itt rögtön fel is merül egy kérdés: mit kezdjünk azzal, ha megvan ez a számunk? Érdemes rögzíteni, mivel fejben nem tarthatjuk. Bár a papír is ceruza is működik, rögzítés módjának mégis érdemes valami digitálisat használni, mivel ezek automatikusan színes és szagos grafikont generálnak nekünk. Ezek közül jelenleg én a runkeeper.com-ot és a Kalóriabázist használom, ha már egyébként is hasznosak az oldalak számomra.

Centis

centi
A mérés egy második módja, bizonyos testrészek kerületének megállapítása mérőszalag segítségével – természetesen itt is adja magát, hogy az elején amikor sok súlyt vesztünk, akkor nagyon jól nyomon követhető lesz a fogyás mértéke, illetve a későbbiekben is ha esetleg rá akarunk menni a gyúrásra, akkor is követhető lesz picit az izomnövekedés. Természetesen ezeket az adatokat is érdemes feljegyezni. Én itt tollat és papírt használok, mert eddig még nem találtam olyan oldalt, amin mindegyiket fel lehetne jegyezni, ugyanakkor itt is meg kell említsem a Kalóriabázist, mert ha több adatot nem is, de a legnagyobb mellbőséget, legkisebb derékbőséget és legnagyobb csípőbőséget napról napra tudja jegyezni. Ez nálam jelenleg 110, 108 és 112, hogy mi a cél és érdemes-e egyáltalán célról beszélni, azt nem tudom, mindenesetre néha fel fogom jegyezni már csak kíváncsiságból is :)

Testzsírszázalék mérés
A következő lépés a testzsírszázalék mérése – én ehhez a 7 pontos mérést használtam, mert állítólag pontosabb eredményt ad. Ha valaki érdeklődik, itt talál ilyeneket: http://fitness.bizcalcs.com/Calculator.asp?Calc=Body-Fat-7-Fold illetve http://www.tesztoszteron.hu/testkompozicio_ferfi7.php

1395_1_1600

Gender Male
Age 27
Weight 100 kg
Measurements:
Chest 20 mm
Abdomen 40 mm
Thigh 30 mm
Triceps 21 mm
Axilla 22 mm
Subscapula 30 mm
Suprailiac 40 mm
Results:
Body Fat 26 %
Fat Mass 26 kg
Lean Mass 74 kg

Kalóriabázis
Szép és jó dolog a változás nyomon követése, de mégis mivel érem, hogy legyen is mit nyomon követni? A kalóriaszámolás módszeréhez fordulok, mert ezzel viszonylag könnyű tervezni, hogy miből mennyit vihetek be, úgy hogy tudjam tartani a megcélzott fogyás mértékét. Ebben kifejezetten felhasználóbarát alternatívát jelent a Kalóriabázis. Regisztrációkor megadhattam aktuális súlyomat és azt is, hogy mennyit céloztam meg és ez alapján ki tud számolni egy javasolt napi bevitelt amit ha tart az ember, akkor elvileg el fogja érni a célját :) A kalóriák számolását előre felvitt ételek és italok segítik, nem kell mindegyiknek az összetételét fejből tudnunk. Ugyanitt lehetőség van a nap során végzett sporttevékenység rögzítésére is, ami természetesen ugyanolyan fontos a kalóriamérleg szempontjából, mint az étkezések. Egy kis extra, hogy az oldal segítségével, még arra is lehet figyelni, hogy elég folyadékot igyon meg az ember – mint informatikus egész elégedett vagyok vele rövid használat után :)

Runkeeper
Következő segédeszköz amit használok, az a Runkeeper, bár igaz ez nekem csak mellékes ennek a “projektnek” a szempontjából :) Régebben kezdtem el a használatát és legfőképpen azért, hogy egy futás vagy biciklizés alkalmával meg tudjam mondani azt, hogy körülbelül mekkora átlagot mentem vagy mekkora tempót futottam. Akkoriban leginkább a fejlődés, a gyorsulás megfigyelése volt a cél. Mostanában ugyanúgy végzem ezeket a tevékenységeket és ha hosszabbat csinálok akkor naplózom is – arra mindenesetre tökéletes az oldal, hogy nyomon tudjam követni, hogy a legtöbb sportból mennyit végzek és a végzett mozgásra ad energiaigény-becslést is, melyet figyelembe lehet venni amikor a mozgást visszük fel a Kalóriabázisra. Szerettem még benne, hogy ki lehet tűzni célokat és az ezekért küzdés motiválólag hat az emberre.

DSLR
Szerintem a fényképezőgép lesz az egyik legjobb társunk az út során – bár utálhatjuk őket, de a “before” képek nagyszerűek arra, hogy motiváljanak minket a további munkára, míg ha végignézzük, hogy hogyan változtunk a kezdés óta, az tökéletes lesz arra is, hogy lássuk, hogy nem a semmiért dolgozunk. Na és azt se felejtsük el, hogy ha esetleg nagyot alkotunk fogyás és testmozgás terén, akkor mások számára is jó példát mutathatunk egy előtte/utána képpáros felmutatásával. Kevés motiválóbb dolog van, mint amikor beszélgetek egy olyan sportolóval akire én felnézek és kiderül, hogy ott vagy rosszabb helyzetben kezdte mint én :) Ha nem magad miatt, akkor mások miatt érdemes vezetni, higgyetek nekem :).

Eddig elvontabb dolgokról beszéltem, amik bár valamilyen módon segítik a fogyást, de mégsem tesznek annyit érte mint a következő eszközök:

Kerékpározás
Legrégebbi és legszeretettebb társam, mely segítségével még több mint tíz éve sikerült 34 kilót leadnom (ami lassan visszajött mint észrevehettétek). Ha jól emlékszem 3 éve ruháztunk be egy montira és szép lassan az mindennapi közlekedési eszközöm lett. Ahogy egyre többet és többet használtam, úgy sikerült azzal kb 10 kilótól megszabadulni és úgy lettem újra szerelmes ebbe a sportba.

Ezt a montit szép lassan két országúti váltotta fel. Először egy versenybicaj majd egy fixi is bejött mellé. Manapság hangulattól függően vagy Tsubasa vagy pedig a kedvenc Trekem nyergében járom éppen az országutakat. Eddig több mint 10 000 kilométert tekertem bele a másodikba (magam sem tudom pontosan mennyit) és még legalább ugyanennyit tervezek. Csak remélni tudom, hogy az ősszel elkezdendő sok sok országúti edzéssel jelentősen fel tudok gyorsulni, bár igazából a mostani formámat sem tartom éppen rossznak :) Kíváncsi vagyok, hogy 20 kiló mínusszal és egy kis épített comb és vádliizomzattal hova tudok jutni ezen a téren.

trek-1-5-2010-road-bike

Futás
Másfél éve a bringázás mellé betársult a futás is, mely akkor még csak arról szólt, hogy le tudjak futni 1-2 kilométert. Talán mondanom sem kell, hogy az elején természetesen ehhez is küzdenem kellett, de a januári kezdéssel eljutottam odáig, hogy tavasszal már a 11-es Viviccittán is elindulhattam, majd nyáron a Nehézbombázók csapattal már az Ultrabalatonon futottam 2×10 km-et. Az őszt picikét elhanyagoltam futás terén, de annyira nem panaszkodnék :) Idén sikerült megcélozni a félmaratont már a nyári Ironmanre készülve és nem túl fényes idővel, de ezt sikerült is lefutni ugyancsak a Vivicittán. Hogy hogyan tovább? Jövőre szeretnék már maratont futni és ezt jövő nyárra teljesíthetőnek vélem. Futás terén még cél természetesen az ultarabalatonon indulás csapatban és kacérkodom a terepfutás gondolatával (miért is ne köthetném össze a túrázást a futással).

Kettlebell
Történt vala, hogy egy idő után már nem csak öcsém kacérkodott a kettlebell gondolatával, hanem 2 jóbarátom már el is kezdte művelni és meghozták hozzá a kedvemet. Jókat olvastam róla, jókat meséltek és triatlon mellé úgy sem árt egy kis erősítő edzés. Nekikezdtem és azt kell mondanom így majdnem három hónap távlatából, hogy jól döntöttem :) Érzem magamon, hogy erősebb lettem és sok új dolgot tanultam. A hónap végén elvileg vége a 3 hónapos kezdő kurzusnak és úgy terveztem, hogy folytatni is fogom ameddig csak erőmből telik. Kihagyni tervek szerint csak egy hónapot fogok: ameddig kint leszek spanyolban. Ha minden igaz, holnap már egy 16-os bell tulajdonosa is leszek, szóval az edzéseket óvatosan már el tudom kezdeni itthoni körülmények között is.

ce3efce89ca511e29a3e22000a1f90ce_7

Fegyencedzés
És akkor elérkeztünk az utolsó dologhoz amit mostanában próbálgatok: a fegyencedzéshez. A könyvet kb 2-3 éve vehette öcsém és azóta szemeztem vele. Úgy gondoltam tökéletes lehet most újra kezdeni és rendszert csinálni. A terv, hogy egy hónapot szánok minden lépésre és meglátjuk, hogy ezt rendesen csinálva meddig bírom, hova jutok. Azt gondolom, hogy lévén, hogy ez saját testsúlyos edzés és elvileg semmire nincs szükség hozzá, tökéletesen tudom majd csinálni külföldi utam alatt is. Naponta kb 20-30 percet igényel ami szintén nem vészes :)

Helyzetjelentés és napi inspiráció

Gondoltam bejelentkezem, ha már ígértem :) Hétfőn tettem ki a reformos posztot és azóta érdekes visszajelzéseket kaptam. Féltéseket, hogy nehogy túledzem magam, kétségeket, hogy tök jó, hogy most elkapott a gépszíj, de vajon meddig tart majd ki a lendületem és mikor fogom abbahagyni. Ezekre mind csak annyit tudtam válaszolni, hogy csinálom amihez éppen kedvem van, próbálok vigyázni magamra és majd kiderül :) Mondanám, hogy a mérlegen már látszik az elmúlt egy hét eredménye, de tudom, hogy mennyire ingadozik az ember súlya akár hidratáltság és sok más egyéb tényező függvényében és ez a különbség simán hibahatáron belül van. Ha majd lesz olyan adat amiből következtetést lehet levonni, akkor úgy is publikálom itt a grafikonnal egyetemben, addig csak serényen vezetem magamnak runkeeper segítségével :)

Egy fontos szubjektív dolgot viszont nagyon jól meg tudtam magamon figyelni – fényévekkel jobb a közérzetem és úgy érzem kevésbé vagyok frusztrált :)

Mindenesetre egész sokat futottam a héten – a szériát múlt hét szombaton egy hosszabb (14 km) lassú pulzuskontrollos futással kezdtem és azóta próbáltam ezeket futni ha éppen egyedül voltam. Hétfőn egy gyorsabb polythlonos edzés, kedden egy lassú otthoni 8 kilométeres pulzuskontrollos ami már nem tűnt annyira megterhelőnek: könnyű volt tartani a pulzushatárokat és gyorsabbnak is éreztem magam. Aminek külön örülök, az a tegnapi másik polythlonos futóedzés – 10km lett a vége, de úgy hogy nem éreztem magamat fáradtnak a végére. Úgy éreztem mintha még egyszer ennyit le tudnék futni nem azt mondom hogy könnyedén, de problémák nélkül. Abszolút örömfutás volt a tempó, táv és még hőmérséklet szempontjából is.

Fegyencedzésből elkezdtem minden gyakorlatfajtából az első lépéseket és az a terv, hogy szép lassan növelem mindegyikből a napi adagokat. Fejlődésnek fogom fel, hogy bármilyen későn is érek haza, azt a negyed órát rászánom magamra és úgy érzem már a gyakorlatokat is egy fokkal helyesebben tudom végrehajtani :) A Gyömrőről betekerésre még nem tértem vissza teljesen, de elkezdtem újra növelni a távokat így ami késik, az nem múlik.

A mérhetőség kedvéért mindenesetre feljegyeztem pár kerületméretet, hátha a későbbiekből ebből érdekes következtetéseket lehet levonni, vagy legalább meg lehet rajtuk figyelni a változást: csipő 110 cm, has köldök vonalában 120 cm, kerület fenéknél 115 cm, comb 68 cm, vádli 46 cm. Arra számítok, hogy főleg az első 3 fog változni a fogyás előrehaladtával, de valószínűleg a comb és vékonyabb lesz, talán a vádli is picikét a sok futástól. Mivel még nem találtam semmi használható útmutatást, hasraütésszerűen választottam ki a mérési helyeket :) Ha ezzel kapcsolatban valaki jobban meghatározza nekem, hogy hol szokás mérni, azt nagyon megköszönöm :)

És ahogy a címben ígértem, jöjjön a mai napi inspiráció – egyik kedvenc videóm mind a tartalom, mind pedig a zene tekintetében :)

The Longest Way 1.0 – walk through China and grow a beard! – TIMELAPSE from Christoph Rehage on Vimeo.