Ember tervezz!

Egy egyszerű dologról szeretnék írni – amiről hajlamosak vagyunk néha megfeledkezni. “Homo proponit, Deus disponit” mondotta már a latin is (most néztem utána). “Ember tervez, isten végez” ahogy a közmondás magyarul szól. Én most teljesen más megvilágításban szeretném értelmezni – az önmegvalósító jóslatokról szeretnék írni :)

A héten kicsit több időm volt olvasni és egy Mérő László írás elgondolkodtatott a címben megjelölt témáról. Elgondolkodtatott és rájöttem, hogy eddig azok a dolgok sikerültek igazán jól, ahol nem csak a egy célt tűztem ki magamnak, hanem volt hozzá egy ütemtervem is.


Terv

Bármennyire is utáltam az egyetemen elején azt a feladatot, hogy készítsek egy ütemtervet, mára be kell látnom, hogy a megfelelő cél mellett ez nagyban megkönnyíti a sikert. Nagyon sokáig el lehet jutni ahogy esik, úgy puffan hozzáállással, de jóval tovább így.

A cél lehet akár 5-10-20 kiló fogyás vagy ugyanennyi kilométer futás, esetleg nyelvtanulás, a fontos az, hogy legyen egy legjobb tudásunk szerint elkészített ütemterv. Igazából még saját sem kell legyen – az edzéseknél nagyszerűen edzésterveket lehet találni neten. A lényeg, hogy legyen valami, amit utána legjobb tudásunk szerint próbálunk betartani :) Nem számít még az sem, hogy sikerült-e hanem az, hogy minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy elérjük őket. Ha mindent megtettünk, akkor nyugodtan aludhatunk.

Most, hogy a villámként belém csapó felismerést volt időm átgondolni, megyek és elkészítem a terveimet :). Nektek is ugyanezt javaslom. Én a stagnáló fogyás megindítást és a japán nyelv megtanulását remélem tőle, ha már Gyula terve a féltávra felkészülésnél már bizonyított.

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.