Mivel a tavalyi évem egyik legmeghatározóbb futóélménye az Ultrabalaton volt, úgy voltam vele, hogy idén sem hagyhatom ki semmi esetre sem. Amikor a DK Teamből Gyula újra felkért, hogy legyek a Nehézbombázók csapat tagja, nagy örömmel fogadtam el a felkérést. Ez lett idén az egyik nagyobb célom a nyári félironman mellett, mivel eredeti vállalásom szerint 25 kilométerrel nekem kellett volna elkezdeni a versenyünket. Az főleg emelte számomra az esemény fényét, hogy két olyan csapattagom is lehetett, mint Dombóvári illetve Lubics Szilvi, de ezekről a későbbiekben.

Előkészületek:

Mivel előző évről már volt tapasztalatom, igazán nem vittem túlzásba az előkészületeket: úgy voltam vele, hogy ha le tudom futni az UB-t majd 1 hónappal megelőző Vivicittát akkor ráedzéssel az UB is menni fog :) Miután kiderült, hogy Lubics Szilvi (for your information tavaly egyedül futotta végig és nyerte az UB-t) is csatlakozik a csapatunkhoz és kilométerek kellenek neki, 15-re csökkent az én penzumom, így már nem igazán aggódtam, hogy végig tudom-e csinálni. Ennyi egyszerre menni fog, valószínűleg Personal Bestet is futok majd a távon és a többieket is lesz energiám követni. Ezek után a “komolyabb” előkészületek nekem kimerültek annyiban hogy csütörtöki napon kicseréltem a bringa pedálját olyanra melyet bárki tud használni és a szokottnál több technikai ruhát pakoltam be a táskámba, hogy legyen 3 napra is váltóruhám :).

Péntek:

A tavalyi beszámolók alapján egy dologra vigyáztam nagyon – hogy a pénteki napon menjek le, mivel a partizás, a tésztaparti pihenés és csapatépítés szempontjából is kihagyhatatlan :). Próbáltam olyan mokány lenni, hogy végig letekerek Aligára de sajnos a “szokásos” szembeszél ismét keresztbe tett ennek a tervemnek és Fehérvárig jutottam le. Innentől úgy voltam vele, hogy inkább levonatozok, de nincs értelme kicsinálnom magam a széllel szemben, ha még következő nap szükségem lesz az erőmre. Szerencsére a lefele út innen sem volt unalmas mivel a vonaton rögtön két csapattársammal találkoztam össze és velük beszélgetve szinte pillanatok alatt eltelt az idő Aligára menet.

Miután leértem rögtön sikerült összefutni egy meglepő ismerőssel – egy gós barátommal (egyik legjobb magyar gójátékossal) akiről soha az életben nem gondoltam volna, hogy egy futóversenyen látom – szerencsére a világ rendje nem borult fel, csak bringás kísérőként volt lent a srác :) Miután még egy polythlonos ismerősömmel is összefutottam, gyorsan beneveztem a Skyrun 212-re “miért is ne, nincsen veszteni valóm” alapon. Az is érdekes tapasztalat volt: fogyni és tovább edzeni kell ahhoz hogy valami elfogadható eredményt hozzak a lépcsőrohangálásban.

Mindenesetre miután vége lett a Skyrunnak szép lassan visszaindultunk a Siófoki szállásra ahol először Lubics Szilvi szórakoztatott el anekdotáival majd pedig Dombóvári röhögtetett elalvás előtt :) Szerencsére azért sikerült éjfél környékén lepihenni amire azért valljuk be szükség volt a következő napi reggeli ötös kelés előtt.

Egy hosszú nap: szombat és vasárnap

A szombati napomat azzal kezdtem, hogy az egyéniek után induló első 10 kilométeres szakaszt futó Szilvit kísértem :) Azt hiszem mondanom sem kell azoknak, akik ismerik a nevét, hogy ez a táv elég rövidnek számít a számára és semmi dolgom sem volt bringás kísérőként. Én csak szép lassan gurultam utána és ámuldoztam azon, hogy az egyéni futók felét ismeri név alapján. Aranyos volt, hogy öt perccel az egyéniek után indulás ellenére utolérte őket és előzgetett, magyarázkodva, hogy most csak váltóban csinálja és ezért nem futja el az elejét :)

A röpke kb. 50 perc után már az én szakaszom következett, ahol Gyula át is vette a kíséretemet és én is megkezdhettem a saját szakaszomat. Igazából magamhoz képest meglepően gyors 5:30-as tempó körül kezdtem el futni az elejét és Gyula is kicsit aggódott amiatt, hogy nem fárasztom- ki magam, de jól ment a futás :) Igyekeztem végig abban a tempóban futni, ami nekem éppen kényelmes. Nem volt nálam semmi ami a tempót diktálta volna, csak Gyulát kérdezgettem, hogy éppen hol tartunk. Kicsit soknak tűnt elsőre a táv de így visszagondolva gyorsan eltelt – tökéletes futóidő volt: se nem meleg, se nem hideg :) Utólag kiszámolva 6:25-ös átlagot futottam, ami a Vivicittás 6:50 körülihez határozott javulásnak számítható, bár a táv rövidebb volt.

Saját szakaszom után, ahogy terveztem, átvettem a többiek kísérését is bringával :) Furcsán hangozhat, de ez nekem nagyobb kihívásnak bizonyult a futásomnál. Több ideig tartott, és bár futás közben kicsit fájt a térdem, ez úgy éreztem, hogy jobban igénybe vett. Ez a “kötelezettségem”, amennyire előre láttam, még 24 órán át tartott ami valljuk be azért igénybe veszi a szervezetet. Bár a Balatont kerültem meg már párszor, azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy számomra már inkább az idő a szűk (bár igazából széles) keresztmetszet, nem pedig a távolság :) Lényeg a lényeg, hogy próbáltam minél jobban kitartani minél több ember mellett ameddig csak tudtam és amennyire a képességeimből tellett, elszórakoztatni őket is ha szükségük volt rá és magamat is ha éppen nem. Mivel tavaly csak szombaton 10 körül kezdtem és most Aligán kezdődött a verseny, így pár szakasz merőben új volt nekem: voltak 10%-os emelkedővel rendelkező szakaszok melyek még bringával is megizzasztottak, és Zamárdinál voltak olyan kellemes kis földes helyek, melyeket én is csak gyalogolva ,a bringát tolva tudtam abszolválni. Öröm volt nézni, ahogy szinte mindenki a saját eltervezett idejét és maximum távolságát döntögette és ennek én a részese lehettem.

Szerencsére Badacsonytördemicig probléma nélkül el is jutottam és csak itt kellett megküzdenem egy kis technikai nehézséggel – sikeresen defektet kapott az első kerekem :/ Bár nem volt nálam törülköző, mégsem pánikoltam: készültem erre az eshetőségre egy műhelypumpával és egy pár megfoltozott belsővel is. Na de hogy a dolog jó oldalát nézzem, ameddig a bringát javítgattam elfutott mellettem @DSLgirl, akivel egyébként is reménykedtem, hogy össze is fogok találkozni mielőtt még lefutja a kellemes kis 106 kilométeres penzumát :) Félistennő szememben az a nő is.

Na de a témára visszatérve gyorsan megpróbáltam utolérni Dombóvárit is, aki kellemes kis előnyre tett, szert míg én szereltem a bicajt majd már együtt beszélgetve folytattuk Gyenesdiásig. Sikeresen megdöntötte az eddig lefutott távját és 20 kilométerrel végezte a napot. Itt gyorsan én is engedélyeztem magamnak egy kis vacsoraszünetet és suhantam tovább. Az éjszaka elég eseménytelenül telt, kísértem a futókat és bámultam a derült ég és a fényszennyezés hiánya miatt gyönyörűen látszó csillagokat ameddig el nem ért engem is a holtpont. Nem a lábam fáradt el, hanem a reggel 5 óta nyeregben megtett kilométereim után egyszerűen nem tudtam már koncentrálni. Szerencsére kaptam két és fél óra pihenőt – eddig beszálltak helyettem bringázni és pihenhettem egy kicsit az autóban. Bár a két és fél óra nem volt sok, de arra tökéletesen elég volt hogy a reggeli hideggel karöltve kitisztítsa a fejemet és újult erővel tudjam folytatni a kísérői feladatomat :) Igazából kicsit még kilométer hiányos is lettem és volt amikor oda-vissza bringázgattam egy pár kilométeres szakaszon (ekkor éppen nem volt szükség a segítségemre). Megint összetalálkoztam közben még DSLgirllel is, aki éppen a kidőlt bringás kísérői helyett kísérte a váltótársát :)

Hajnali ötös ránkvirradás után igazából elég eseménytelenül telt el a maradék kb. 30-40 kilométer. Szabolccsal átbeszélgettünk egy tíz kilométert, Lombival is, majd az utolsó váltótagunkkal jól eldumálgattunk Erdély szépséges tájairól és eközben hódítottuk meg az utolsó vészes 10%-os emelkedőt és megcsodálhattuk a kilátást :) Innen a befutó már csak egy kellemes kilométert jelentett és azt is lejtőnek lefele menet. A lejtő végén várt minket a csapat és az utolsó pár száz métert már együtt tettük meg és futottunk be a célkapuba. Kicsit több mint 26 órával a kezdés után, kicsit több mint 214 kilométert megtéve visszajutottunk a kezdőpontunkra. és újra együtt ünnepelhettünk még szinte fel sem fogva, hogy újra megkerültük a Balatont :)

És hogy hogyan tovább? Álmodozo, és jó lenne jövőre egy kisebb csapatban 30km körüli távot futni. Állapottól függően lehet, hogy a későbbiekben kicsit az ultra irányba is elmennék egy 50-es távval, és a nagyon távoli jövőben vonz az egyéni őrültsége :) Szerencsére erre van időm, hisz állítólag minél idősebb és tapasztaltabb a futó, annál jobban illik hozzá az ultratáv.