Múlt hét szombaton volt az Ultrabalaton ami egyedülálló élmény volt nekem bringás és futó szemmel is. Azóta még mindig tologattam a bringás kísérői tapasztalatok leírását, de most összeszedem magam még mielőtt mind kimenne a fejemből.

– Az első hibának talán azt lehetne nevezni, hogy országúti biciklivel indultam el. Mivel a balatoni bringaút minősége is finoman szólva hagy kívánnivalókat maga után. Inkább egy ballonos gumival felszerelt montival vagy túrakerékpárral indulnék ahelyett, hogy az országútival a vesémben érezzem minden egyes hupli mélységét.

– Nagyon jó döntés volt leszerelni az SPD pedált, mert így lehetőségem volt átadni a bicajt Zolinak, míg én futottam. Praktikus mert nem kell cipőt cserélni akár akkor ha a biciklis beszáll futni, akár akkor amikor a bringás kísérők váltják egymást.

– Fájdalmas tapasztalat volt, de nagy valószínűséggel szüksége van a bringás kísérőnek is váltótársra. Én már hajnali 3-kor agyilag annyira tompa voltam, hogy szükségem volt 3 óra alvásra különben biztos vagy árokba borultam volna vagy pedig elütöm a futónkat és egyik sem jó alternatíva senkinek a szempontjából sem.

– Akár hiszitek, akár nem, lassan tekerni fárasztó ilyen hosszú távon – nem csak a rohanás tudja kifárasztani az embert. Még úgy sem szabad arrogánsan hozzáállni ekkora távhoz hogy az ember már megcsinálta előtte a távot gyorsabban és többször is. A kettő nem ugyanaz. Itt is fájni fog az ember hátsója 10 óra után és minden baja lesz.

– Muszáj lesz jövőre a biciklire csomagtartót is szerelni. A táska nem nyomja a hátat és nagyobb mennyiségű vizet illetve más hasznos felszereléseket is magunkkal tudunk vinni hátunk nagyobb megterhelése nélkül.

– Érdemes lehet, olyan témákon gondolkodni amik érdekelhetik a futót, mert ha éppen vevő a beszélgetésre akkor mind a két félnek gyorsabban telik az idő egy kis társalgás mellett.

Ha van valakinek még megszívlelendő tapasztalata, szívesen veszem ha hozzátesz a listához :)