Bringások Egymásért? Avagy Social Media hogyan ne…

Aki ismer bizonyára tudja, hogy viszonylag aktív fórumozó vagyok a CM-en és elég sok más helyen ahol bringás témák illetve viták előkerülnek.

Így kerültem kapcsolatba a Bringások Egymásért nevű csoporttal és ekkor még hittem a nevében is… Bárki felteheti a kérdését és erre akinek van benne tapasztalata választ adhat rá. Mivel van pár kérdés amire választ tudok adni és egyébként is érdekelnek az ilyen oldalak hát lájkoltam facebookon.

A gond akkor kezdődött, amikor volt egy téma amiben kb lezavarták a gyalogost a bringagyalogról olyan stílusban ami szerintem nem illik senkihez. Sajnos van egy olyan elvem, hogy a járdán csak vendégek vagyunk és ezért ilyenkor ne nekünk álljon feljebb. Már ekkor sem volt túl toleráns a vitával kapcsolatban a csapat, de hát gondoltam, hogy csak rossz napjuk volt…

Második lépés egy “versenyük” volt, ahova be lehetett küldeni tavaszi bringás képeket és gondoltam, hogy GriN kedvére teszek és beküldöm Tsubasát. Ennek következtében kicsit figyelemmel kísértem az egészet és röviden összefoglalva egy retek (tényleg az volt) fixi nyerte mert egyszerűen ezres ismertséggel megszavaztatta a tulaja. Ekkor én beírtam, hogy “Kár érte, jó verseny volt” nem tetszésem jeleként. Na ekkor lettem kibaszva az oldalról. Kicsit rosszul esett és túlreagálásnak tartottam, de hát istenem, van ilyen. Ráadásul nem is irigységből mondom, hogy nem Tsubasa nyert, mert tényleg kb 100 képből 30 igazán jó volt és kb a legszarabb végzett első helyen. Próbáltam elérni őket mailen keresztül, hogy meg tudjam miért történt a tiltás, de ekkor is csak annyi indoklást kaptam, hogy nem kívánják megindokolni.

A harmadik dolog ami igazán kiakasztott és feltette az i-re a pontot, az egy mai húzásuk volt: azt még lenyeltem, hogy csak úgy tiltottak, de amikor elkezdik azokat is tiltani akik kedves ismerőseim és tényleg letettek valamit az asztalra, az már kicsit kiakasztó. A legrosszabb benne, hogy szerintem teljesen normális stílusban megírt hozzászólásaik miatt tették mindezt és csak annyi volt a bűnűk, hogy nem értettek egyet valamiben (az egyébként kicsit skizofrénen viselkedő) csoporttal.

Komolyan szerintük helyes ez, hogy ész nélkül tiltunk mindenkit aki nem ért velünk egyet?
Komolyan normális az, hogy a kritika első jelére eltávolítjuk a felhasználót csak ezért?
Lehet ám értelmes módon vitatkozni emberekkel és normális érvelésekkel egy témát megtárgyalni.

Kezdem egyre inkább azt érezni, hogy a “Bringások egymásért” csoportból “Bringások, csak azokért akik velünk egyet értenek de mindenki mást kitiltanak aki vitatkozni mer” csoport lett és ez szerintem nagyon rossz irány. Nagyon rossz irány mert olyan embereket tiltanak ki akik egyébként a “bringás közösség” aktív tagjai és sokat letettek az asztalra… (nem, nem magamról beszélek – közzel egy hónap alatt bőven lenyugtattam már magam). Sajnos úgy érzem, hogy öncélú lett és nem igazán a segítségnyújtás vezérli már…

Na ilyent ti NE csináljatok! NE tiltsatok ki valakit csak azért mert konstruktív kritikával illetett titeket! NE tiltsatok ki valakit csak azért mert nem értetek vele együtt! És főleg ne tiltsatok ki olyan embereket egy vitából akik esetleg sokkal tapasztaltabbak nálatok és nem hülyeséget beszélnek…
Ez a rossz hír ám el fog terjedni és ennek előbb vagy utóbb ti fogjátok meglátni a kárát. Vagy abban, hogy mindenki le fog nézni, hogy mennyire nem bírjátok a kritikát vagy pedig abban szívjátok meg hogy egyszerűen nem tudják hozzátenni a tapasztalatukat azok akiknek van… Egy vitára vagy egyet nem értésre nem ám az a megoldás, hogy kidobjuk a másik felet a francba, hogy ne legyen kivel vitatkozni…

Ui.: Másik kedvenc ilyen NE alakítás díjazottja a VEKE CM ellenes kirohanása volt – Tökéletesen meg lehet figyelni a Kükü-vel szembeni kommunikáció teljes hiányát és már sértettséget/személyeskedést az ész indokok helyett a vége fele: https://www.facebook.com/vekehu/posts/274774159279002

Ui2.: Kedves Bringások Egymásért. Ha esetleg megtörténik az a valószínűtlen eset, hogy ti is olvassátok: Nem egyszemélyes hadjáratot akarok indítani ellenetek, hanem pusztán rá akarok mutatni valamire ami egyáltalán nem használ nektek. Gondolkodjatok el a fent leírtakon és ne egyből ignoráljátok az esetleg sértett önérzetetek miatt.

Szerk: Utókornak meg szeretnék őrízni 2 linket – Szciklon tiltása és az ezt okozó topic.

Comments

comments

2 hozzászólás

  1. Egy teljes nap kommentelés (kb. 5-6 db.) után engem is kibasztak. Az ok: nem tetszett, hogy a bringás aktivistát szitokszónak használják. Valamint megírtam, hogy a buszmegállón átvezetett biciglijárdán akkor nem fogják zavarni őket a paraszt buszravárók, ha befejezik a fosást, és hajlandóak lesznek végre az úton bringázni :)

  2. Hát igen, a bringázás sötét bugyra az az oldal (a jelző nem volt véletlen).
    Szomorú egyébként, hogy mennyien értik félre a közösségi médiát van “szerencsém” ebben a szakmában dolgozni és már hisztizett nekem óriási multi, hogy de szedjük le a kritizáló kommenteket, mert hogy néz ez már ki. Hiába magyaráztam neki, hogy ez erről szól és csak jól meg kéne tudni válaszolni, egyszerű PR feladat az egész. Akkoris ő törölni akarja és pont aztán repüljön a rajongó is, mert nekik ilyen “fan” nem kell, aki nem is fan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.