Bsc – Mission Completed

Graduation cap Nehezen de végre sikerült végeznem ezzel is :)

LZ: Kolléga, ott a számítógép amire rádughatja a pendriveját!
Én: Milyen pendrive?
LZ: Jaaa, hogy a prezentációját az internetoldaláról tölti majd le?
Én: Milyen prezentáció?
LZ: Hát a konzulense nem mondta, hogy a szakdolgozatát 10 perces prezentáció keretében kell bemutatnia?
Én: Őőőőőő, nem?

A nyögvenyelős kezdés és utána következő szívatás után kiküldtek 5 percre amíg a bizottság ítélkezett (tetszik ide ez a szó), majd LZ teljesen letargikus hanggal bejelentette (hanghordozása alapján legalább arra számítottam, hogy szüleim halálhírét akarja adni), hogy sikeresen átmentem – szakdolgozatomra jó és a szóbeli záróvizsgámra pedig jeles jegyet kapva. Egy picikét több mint két hét távlatából visszanézve kicsit még mindig szürreális az egész, de legalább túl vagyok rajta.

Most 7 év után kezemben lesz az a papír ami arról szól, amit 5 éve egyébként unkaként végzek. Bár csak formaságnak tekintettem, sajnos azért be kell látni, hogy fontos formaság mert még mindig vannak olyan helyek, ahol sajnos papír és nem tudás alapján szűrik a népet. De most vége :) Elvileg a diplomámat július 20-án kapom majd kézbe amiben egy jó nagy 4-es fog szerepelni, ami szerintem nem is rossz ahhoz képest, hogy zseni sem vagyok, sem a tanulást nem igazán volt időm túlzásba vinni :)

Hogy hogyan tovább ezek után?

Még nem tudom. Érdekelne az Msc és a rajta megszerezhető tudás. Sőt, a PhD is, de sajnos be kell látnom, hogy most egy kis pihenés kell nekem. Arra van szükségem, hogy egy ideig ha hazamegyek ne azon kelljen elgondolkodjak, hogy akkor most milyen zh-ra vagy beadandóra kell készülni. Azt szeretném, hogy ha vége van a munkaóráimnak, akkor a szabadidőmet csak pihenéssel tölthessem. Elmehessek egyet futni vagy biciklizni, gózhassak egyet nyugodtan vagy mehessek úgy barátnővel moziba hogy közben ne azon kelljen gondolkodni hogy ezt vagy azt még meg kell csinálnom.

Szóval most 8 órás munka következik, ami pihenésként fog hatni :) Gyűjtögetem majd a pénzt, amit részben bicajra, részben fotófelszerelésre fogok költeni és szép lassan majd talán albérletet is keresek. Csak annyi biztos hogy picit más fajta kihívásoknak kell majd megfelelni de hiszem hogy ezek jó irányba fognak vezetni :)

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.