Minden fejben dől el

Hatásvadász a cím, de nem másoknak szántam hanem inkább magamnak. Na de hogyan jutottam erre? Egyszerűen az utóbbi időszak elgondolkodtatott.

Tavaly sikerült kb. 15 kilót leadni úgy fél év alatt, de bár azóta is sokat mozgok, istenigazából sajnos stagnálok. Azóta már le tudtam futni a félmaratont, több kilométert gyűjtöttem futás és bringa szempontjából is mint egy évvel azelőtt de mégsem igazán sikerült a mérleg mutatóját lentebb tornázni. Sajnos be kell ismernem, hogy eddig nem kifejezetten a mozgás mennyiségével volt a gond (bár néha azon is lehetne javítani), hanem egyszerűen csak nem akartam eléggé. Nem akartam eléggé, hogy jobban figyeljek az étrendre, nem akartam eléggé ahhoz, hogy néha ne lustálkodjam el a közlekedést vonatozással vagy hogy néha ne engedjek meg magamnak éjszakai rágcsálnivalót. Úgy érzem kicsit leépültem mostanában mind fizikálisan, mind spirituálisan. Nem a maximumot hozom ki magamból és ez frusztrál, de semmi gond mert legalább lesz miből újraépíteni magam erősebbre :)

ENNEK A KIS ÖNSAJNÁLÓS IDŐSZAKNAK ITT ÉS MOST VÉGET VETEK

Ha jövőre Ironmant akarok csinálni egyéniben, akkor nem szabad azon gondolkodnom, hogy edzésre megyek-e vagy inkább 1 órával többet alszom reggel. Nem szabad azon gondolkodnom, hogy elindulok-e futni vagy hogy vonattal megyek-e részben munkába. Néha igazán meg kell értessem magammal, hogy nem azon múlik, hogy a futás során a következő egy kilométert meg tudom-e tenni, hogy van-e hozzá erőnlétem, hanem hogy eléggé akarom-e. Ha megpróbálkozom vele vagy ha nem figyelek oda, akkor menni szokott – akkor úgy érzem, hogy szárnyalok és minél többször szeretném ezt az érzést elérni :) Tudom magamról, hogy ha nagy magasságokat érhetek el, ha igazán keményen dolgozok, csak egyszerűen eddig ritkán dolgoztam elég keményen :) Egyszer már sikerült – akkor éppen naív korszakomat éltem majd 10 évvel ezelőtt és egy lány miatt leadtam 40 kilót.

Siker lépcsői

Ideje most újra nekikezdeni és megnézni, hogy mekkora csodát tudok művelni csak magamért – és hátha sikerül a folyamat során még másokat is inspirálni :). Időnként majd magamról vagy az edzéseimről írok – néha örömködök vagy éppen szomorkodom, időnként meg majd olyanokat szeretnék bemutatni a “rovat” keretében, akik engem inspiráltak vagy jó példát mutattak nekem. Holnap majd visszatérek egy centissel és szépen lemérem pár adatomat (nem, nem azt :D), hogy majd később legyen mihez viszonyítani a változást.

Comments

comments

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.