Azért futok,

mert szeretem…
mert nagyon jó módszer ez is fogyásra…
mert felébredek tőle és kitisztul az agyam…
mert nagyon jól tudok gondolkodni közben…
mert ezen a sporton keresztül is nagyon sok érdekes embert lehet megismerni…
mert nagyszerű módja annak, hogy megküzdjek magammal és megismerjem határaimat…
mert csak így tudom majd elérni azt a nagy álmomat, hogy egyszer megcsináljam az iron mant…
mert miért ne?

Nosztalgia Kupa 2011

Happy Birthday

Happy Birthday


Boldog születésnapot – Ezt a viccesen aktuális poharat kaptuk a Nosztalgia Kupán, bár senkinek sem volt szülinapja. Igazából csak nekem volt aktuális, mert pont 2 éve volt az első gó versenyem :) Sajnos azt nem mondhatom el, hogy közben olyan hű de sok versenyen lettem volna, mert ez volt életem második versenye is.

Az a helyzet, hogy nagyon elhanyagoltam egy ideig a gót. Sok sok ideje nem játszottam már neten sem… egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Az összes játék, amiben részem volt, az amit a gó klubban játszottam. Semmit sem fejlődtem idő közben, pedig az elején meglehetősen gyorsan feljutottam a 7-8 kyu környékére. Azóta semmi hatalmas látványos ugrásban nem volt részem, bár ez talán érthető is mert könyveket sem olvastam, tanulójátékokat, élvezetes játékokat sem igazán játszottam.

De ezen most változtatni akarok, mint sok minden más téren is, itt is össze akarom szedni magam. Ennek első lépése nálam az volt, hogy újra elmentem egy versenyre. Sajnálatos módon pont ugyanannyi ranggal indultam mint 2 éve :(

De azt hiszem, hogy ez most a versenyen kicsit megváltozott: 2 partim is olyan volt az 5-ből aminek a során úgy érzem túlszárnyaltam önmagamat.

Na de most következzek a játszmák:

1. Hatalmas meglepetésemre az első partimat Fogi ellen játszottam (vicces, mert ha jól emlékszem két éve is volt játszmám ellene), ami azért érdekes mert jó barát és mint ilyen, fura versenyezni ellenük. A játszmáim ellene a klubban mostanában folyamatos kudarccal végződtek és ezek kicsit lehangoltak. Most ellene játszani mint egy a sors keze volt :) Sajnos kifut nem tudok mutatni, de annyi a lényeg, hogy hatalmas küzdelem volt az egész játék és valahogy sikerült egy kis előnyre szert tennem és így 40 ponttal nyernem. Sokkal jobban sikerult a jatszma mint amire szamitottam :)

2. A második játszma Fogi egyik 20 kyus tanítványa ellen volt és különösebb probléma nélkül zajlott le. Az első felében kiszámolt egy olyan helyzetet is amit “nem lett volna neki szabad” ezért a játék második felében nagyon komolyan kellett vennem és csúnyán el kellett vernem, ha nyerni akartam ellene. Egyébként nagyon ügyesen játszott :) Kicsit sajnáltam is szegényt elszomorítani.

3. Harmadik játszmámat egy “régi ellenség” ellen kellett játszanom és mint előző versenyen, itt is sikerült elvernie. Mondjuk úgy éreztem, hogy már egyre kevesebb távolság van köztünk és van esélyem utolérni és lehagyni, mert nem kaptam ki olyan csúnyán.

4. Negyedik játszma egy klubtársam ellen ment, és azt kell hogy mondjam talán ez volt a legrövidebb játszmám. Szerencsére a srácnak is hasonló a stílusa mint nekem és mind a ketten szeretünk gyorsan játszani. Így a felhasználható másfél órából kb 20 perc alatt végeztünk és rápihenhettünk az utolsó játszmára, amire mint utólag kiderült, szükség is volt.

5. Az utolsó egyben legnehezebb játszmám egy új ellenfelem ellen volt…. Akik követik a twitteremet, azok lehet hogy megjegyezték amikor éppen a csapatverseny egyik résztvevőjét szidtam, mert alacsonyabb ranggal versenyzett, mint azt szerintem neki kellett volna, ezzel sokkal több előnyhöz jutva mint amennyi szerintem korrekt lett volna. *Szimpatikus felsőbb hatalom behelyettesítendő* úgy hozta, hogy újra sikerült összekerülnöm ezzel az ellenfelemmel, és a vicc kedvéért, itt még több előnyt kellett neki adnom mint előző alkalommal. Mivel első alkalommal olyan csúnyán kikaptam kevesebb előnyből, ehhez a játszmához nem kis idegességgel álltam hozzá és már vesztesnek is könyveltem el. Csak azért játszottam, mert az elején már lépés nélkül csak nem mondhatom hogy feladom. Olyan kockázatokat is vállaltam, amiket nem kellett volna és úgy alakult, hogy valami érthetetlen módon sikerült két nagyobb csoportját is legyilkolnom, magamat összekötnöm és így feladta… De máig sem értem hogy hogyan voltam rá képes… Egyik legjobb de mégis legrosszabb meccs volt egész nap.

Így összesítettben 4 győzelem 1 vereséggel egyébként 4-dik lettem, amiről nyugodtan mondhatom hogy az eddigi legjobb eredményem és amiről remélem hogy a jövőben csak javulni fog :) Pont lecsúsztam a pénzdíjakról, de legalább egy üveg borral lettem gazdagabb, ami még vár a kóstolásra. Viszont talán minden anyagi jellegű díjnál is fontosabb dologgal lettem viszont gazdagabb: újra kedvet kaptam hozzá, hogy minél jobbat hozzak ki magamból és azt hiszem ez sikerülni is fog :–] Nyertem egy kis lendületet, amit remélem minél tovább sikerülni fog megtartani és ezzel talán át is tudom törni a rangbeli gátat, ami eddig visszatartott a fejlődéstől.

Érdeklődök kedvéért, a versenyen készült képek közül pár megtekinthető itt.

Mikimal Mass

Szülinapom idén egy nagyon speciális dátumra esett: december 6-ra. Bizonyára mindenki tudja, hogy ekkor ünnepeljük a Mikulást és mint legjobb szülinapi program én most egy Mikimal Mass nevű eseményen vettem részt. Akik még nem hallottak róla, a Mikimal Mass arról szól, hogy amennyire csak tudunk, beöltözünk Mikinek vagy valamelyik csatlósának és boldogságot viszünk az egész városba és közben mi is nagyon jól érezzük magunkat :)

Én már tavaly is kinéztem magamnak ezt az eseményt, de sajnos valamilyen okokból akkor nem tudtam megoldani, idén úgy voltam vele, hogy mindenképpen meg fogom oldani, hogy eljussak rá. Szerencsére ez sikerült is… Részben annyira jól, hogy picit én is szerveztem a hatodikai alkalmat :D Szerencsére nagyon sok ismerős és ismeretlen ember jött le rá és így körülbelül egy 30 fős mikuláscsapat jött össze hatodika délutánra. Jó volt látni, hogy mindenki kitett magáért, amennyire csak tudott és született pár nagyon kreatív jelmez és ügyesen feldíszített bicikli.

A csapatunk egy kis késedelem és csoportkép után indult útnak és már az elején is megtapasztalhattuk, mennyire jó dolog is ez a kis kaland. Mindenki mosolygott ránk vagy megbámult minket. Ráadásul még az autóvezetők is toleránsak voltak velünk szemben :) Bárcsak mindig ilyenek lennének.

Összesen 3 órányit tekertünk a városban leginkább olyan helyeken, ahol úgy gondoltuk hogy viszonylag sok ember sétál. Osztogattunk szülőnek és gyereknek, autó és buszvezetőknek. Igazából mindenkinek akire aki éppen mosolygott amikor ránéztünk és vevő volt a dologra :)

Ez a pár óra nekem hatalmas endorfinbomba volt és 1000 százalékra biztos vagyok benne, hogy jövőre is megyek és szervezek is Mikimalt. Vannak ötleteim és terveim, hogy milyen hasznos dolgokat lehetne csinálni rá, miket lehetne javítani a jelmezemen és hogy hogyan lehetne feldíszíteni a bicajt. Biztos vagyok benne, hogy azon is jól fogom érezni magam és remélem, hogy nő a mikulások száma, mert minél többen vagyunk, annál nagyobb buli mindenkinek :)

Kedvcsinálónak szerepeljen pár kép:

Bagaboo Workhorse XL – 1 éves tapasztalatok

Körülbelül 1 éve van meg a Bagaboo Workhorse XL táskám és úgy gondoltam ennek örömére leírom a tapasztalataimat, hátha segít valakinek a táska választásban.

Eredetileg azért döntöttem emellett a tatyó mellett, mert kerestem valamit amivel kényelmesebben tudom hordani a jegyzeteimet, laptopomat és mindent amire szükségem lehet, mint az egyszerű hátitáskával. Mivel megszoktam, hogy mindig sok dolog van nálam, ezért akkor úgy okoskodtam, hogy válasszuk ki a lehető legnagyobbat. Ez akkoriban (és tudtommal még most is) a Workhorse XL változat volt, amihez kiegészítőként rendeltem egy U-lakat tartót, összehúzót és extra fényvisszaverő csíkokat. A végösszeg így 27 ezer forint lett ami már tényleg egy igazán jó másfajta táskának felel meg és azt hiszem nyugodtan mondhatom 1 év távlatából, hogy megérte a pénzét.

Ez alatt az 1 év alatt szint minden nap ezzel a táskával mentem el itthonról és egyáltalán nem kíméltem. Volt, hogy szállítottam benne egyetemi jegyzetet, 2 garnitúra ruhát tekeréshez, táncórához és még pár apróságot. Máskor gó táblákat és köveket vittem benne ugyancsak hosszabb távon. Ezekkel csak azt akarom mondani, hogy hatalmas a kihasználható térfogata és nagyon különböző dimenziójú tárgyakat lehet szállítani benne.

Sajnos ez a hatalmas térfogat a hátránya is tud lenni egyben. Ha valaki hajlamos rá akárcsak én, hogy mint a gáz minden rendelkezésre álló teret megtöltsön, akkor nagyon meg lehet tömni a táskát és nagyon lehúzhatja a hátat a súlyával. Szerencsére ebben az esetben is segíti a kényelmet, hogy párnázott a táska háta (bár ez nem tesz mindig csodákat, érdemes úgy elhelyezni a tárgyakat, hogy a sarkai ne álljanak bele a hátunkba) és az is, hogy van egy második vállpántunk is amit nagy terhelés eloszlására használhatunk. Ha több csomagot viszünk akkor ennek a második pántnak az igénybe vétele szerintem elengedhetetlen, viszont kicsit lelassít minket ha ki szeretnénk venni valamit a táskából.

Ugyancsak a méretéből származó hátrány, hogy a hatalmas szélességével is számolni kell ha éppen motorossávozik az ember. Ezen az sem segít, ha éppen a lakat is fel van téve a helyére, mert ekkor az tökéletesen a tükrök magasságában van és még jobban kell igyekezni ha nem szeretnénk egyet emlékként magunkkal vinni. Ezen két okból gondolkodom rajta, hogy a Workhorse mellé jövőre készíttetek egy kicsikével kisebbet.

Az kiegészítők közül én csak az lakattartót és a fényvisszaverő csíkokat tudtam kihasználni, az összehúzót körülbelül fél évente egyszer vettem igénybe, mivel nem lehetett jelentős javulást elérni vele. Csak többet kellett szórakozni amikor következő alkalommal rendesen meg akartam pakolni a táskát. A táska belsejében található pár zseb néha igazán hasznosnak bizonyult, bár általában ezeket sem használtam ki, viszont a külső zsebek mindig jó szolgálatot tettek a szerszámaim és más gyorsan előkeresendő tárgyak esetén.

Az táska egyébként 1 év alatt nem sokat amortizálódott első ránézésre. Koszolódás nem igazán látható rajta, mivel sötét textíliából készült. E használati idő alatt sajnos sikerült elhagynom az extra vállpánt borítását (Bagaboo oldalán megfigyelhető milyen kapható hozzá alapból) de szerencsére így sem lett kényelmetlen nagy súlyok esetén.

Az idő legszembetűnőbben csak a keresztbe vetett részt kezdte ki leginkább azon a részen ahol a heveder mindig meg volt feszítve. Szerencsére ez nem ment eddig még a használhatóság kárára és remélem hogy ez még legalább 1 évig így is fog maradni. Utólag csak egy mobiltelefontartót vettem a táskához mert meguntam, hogy folyamatosan zsebből vagy táskából kell előkeressem; tökéletesen kényelmes és praktikus helyett kapott így a hevederen.

Összességében én meg vagyok elégedve a táskámmal :) Legnagyobb negatívumaként is csak azt tudom felhozni, hogy 4 hetet kellett várnom a megrendeléstől fogva, de azt hiszem ezt nyugodtan el lehet nézni a kapott minőség tükrében.

További képek:

Paprét – Második felvonás :-]

Történt vala, hogy Frajti kitalálta az NR-es facebook csoportban, hogy mi lenne ha elmennénk a Dunakanyarba egy túrára és mivel most volt is egy kis időm, kaptam az alkalmon és pár ember társaságában meg is tartottuk ezt a kis kiruccanást :)

Tíz óra után indultunk el a Batthyány térről és egész kellemes tempóban jutottunk el a Megyeri hídig. Érdekes volt, hogy bár viszonylag sokszor jártam erre, most is tudtam újat tanulni a környékről. Például fogalmam sem volt róla, hogy rögtön a híd után el lehet menni Budakalásznak. Mivel elég meleg volt már ilyen korán is, hamar megszomjaztak a többiek… miközben Budakalászon tekertünk át ennek örömére sikerült hirtelen lefékeznünk egy kút mellet, ami nekem olyan jól sikerült, hogy picikét közelebbi kapcsolatba kerültem az úttal, mint azt előzőleg terveztem. Hát mit mondjak, hosszú volt és kemény… nem az ilyen dolgokat kedvelem :D

Miután ott hagytam egy kis bőrt az aszfalton, kiegyenesítettük a kicsit elfordult fékváltókart és kicentíroztuk az első kereket tovább is indultunk Szentendre felé. Szerencsére alig volt forgalom a bringautakon, nem zavart minket senki sem :) Vicces, hogy akkor kerültünk dugóba amikor visszamentünk az útra :D Szerencsére itt ki is tudtuk használni a bringa előnyeit és kb. 1 kilométeren keresztül előzgettük az autókat. Hihetetlen jó szórakozás és érzés volt, hogy ezt egy kisvárosban is meg tudtam csinálni és hogy az autósok csak ott üldögéltek egy helyben :-D Tudom, kárörvendő vagyok kicsit. Ezek után probléma nélkül eljutottunk Visegrádra, csak a hegyek felől nyugtalanított minket egy kis dörgés :-)

Visegrádon a már majdnem szokásosnak mondható büfénkben fogyasztottam el a már szokássá vált sajtos-tejfölös lángosomat. Pihentünk és beszélgettünk jó egy órát pár sör mellett, mielőtt továbbindultunk volna. Tervezett indulásunkat csak j_gergo defektjavítása szakította kicsit félbe. A faluból a Kaán-forrásig viszonylag egyszerűen, fáradtság nélkül megtettük az utunkat ahol feltöltöttük a víztartalékainkat és pihentünk 5 percet. Következő megálló már csak Papréten volt.

Előző emlékeimhez képest sokkal rövidebbnek tűnt az út, de lehet hogy csak azért, mert most sokkal kevesebbszer álltam meg és jobb tempóban tettem meg, mint még 1 éve. Most elég volt egyszer szusszanni félúton és a többiek sem hagytak le nagyon: szinte végig láttam a hátukat távolról. Érdekes volt, hogy közben egy igazán nagy (20-30 fős) fiatalokból álló biciklis csoportot is megelőztünk. Adott egy kis sikerérzetet legalább :-)

Miután j_gergo megfordította a hátsó kerekét és SS-é alakította a gépét (“Ne vegyetek Royal fixit! Mindig csak szerelni kell” – Frajti ©), tovább is indultunk még picit felfelé a hegynek. Pontagy ötlete volt az alternatív útvonal, mert így rövidebb ideig kellett elviselni a szar minőségű erdészeti útvonalat és hamarabb jutottunk ki a főútra.

A főúton lefele megtett út élményei talán külön is megérnének egy bejegyzést, most de inkább megpróbálom röviden összefoglalni: tele van idióta autósokkal és motorosokkal. Néha beláthatatlan kanyarban is előznek az autósok, ami nekem már magában is bicskanyitogató – főleg egy ilyen szakaszon – de ehhez még hozzájön az is, hogy a motorosok is jobb esetben a felezővonalon száguldoznak fel és le. Rosszabb esetben kicsit a te sávodban…. Érdemes belegondolni mi van ha két ilyen idióta találkozik. Nem akarok én lenni az áldozatuk. Egyébként az út minősége lefele nagyon korrekt volt. Csak kétszer 20 méteres szakaszon volt botrányosan kátyús, ahol emiatt picit féltettem az életemet. Máshol nyugodtan tudtam 50-60-nal ereszkedni lefele a lejtőn. Azért egyszer kipróbálnám, hogy kevesebb fékezéssel, picit több védőfelszereléssel és gyorsabban milyen lehet onnan leereszkedni.

Ezek után szinte eseménytelen visszajutottunk Pestre, csak kétszer előztük le azt a diákcsoportot akik pihenős punnyadások alatt elmentek mellettünk. Vicces volt hallani őket, hogy mint “ők azok akik felfele indultak” hivatkoztak ránk :-D Az utolsó két kilométeren elkapott minket egy kis nyári zápor, de én ezt is élveztem. Egyszerre sütött a nap és esett az eső :) Szeretem az ilyen pillanatokat.

Összességében nagyon élveztem megint a túrát, csak az esés ne lett volna, de szerencsére azt is viszonylag olcsón megúsztam :-) Szeretném megköszönni a nagyszerű társaságnak ezt az élményt :) Az össztávolság kb 100 km volt és nagyrészt ezt az útvonalat követtük: http://www.gmap-pedometer.com/?r=4525592