Közeleg a tél!

Szép lassan közeleg a tél és erre akkor jön rá igazán az ember, amikor már lassan nem lát más biciklistát az utakon.

Közeleg a tél

Közeleg a tél

(+) Jönnek szép lassan a “Te ilyen időben is biciklizel?” kérdések
(-) Jönnek a hűvös nedves idők amik komoly lelki akaraterőt igényelnek mert legszívesebben ki sem bújna az ember az ágyból.
(+) Jönnek a hűvös nedves idők amikben ha elindulsz akkor igazi győztesnek érezheted magad már csak a megfelelő mennyiségű akaraterő összeszedése miatt is
(-) Jönnek a végeláthatatlan monoton görgős edzések
(+) Jönnek az ablakon kibambulások egy jó meleg teával és könyvvel a kezemben
(-) Jön az első esés a csúszós utakon ami emlékeztet rá, hogy újra lassan nagy ívben kell kanyarodni különben felnyalod a földet
(+) Jön a havazás, hógolyózás és minden hóval összeköthető kellemes tevékenység
(-) Jön a havazás és ezzel együtt a latyak, a hólé és minden amitől nedves és lucskos lesz az ember ruhája
(+) Jönnek a futópados futások, mely közben újra lehet folytatni pár sorozatot :)
(-) Jön a fél fizetésemet téli edzőruhákra költöm hónap
(+) Jön a szülinapom, karácsony és szilveszter
(+) És ki tudja még mi minden más élmény jön :–]

Bringázz a munkába

Bringázz a munkába!

Bringázz a munkába!

Rákaptam valami újra de mégis régire :)

Régebben már volt olyan, hogy csak bringával jöttem dolgozni a nyár folyamán de akkor még montival és úgy gondoltam, hogy mostanában felelevenítem ezt a szokást. Nagyszerű lenne mint edzés, mint pedig fogyókúra szempontjából is…

Ha sikerülne végig csinálni akkor az azt jelentené, hogy napi legalább 70 kilométert szednék össze. Ha már csak a kalóriákat és nézzük akkor is 2400-2500 minusznál tartanék naponként és ha még emellé a futás is rendszeres lenne a hétből öt nap, akkor átlag 3000 kalória lenne csak a mozgás miatti fogyasztás… Kellemes kis 5000-es napi energiaigény ami azért nem kevés :D Fogyás szempontjából nagyon jó tempót jelentene de durva azért abba is belegondolni, hogy ha majd csak a szintet akarom tartani illetve izomtömeget növelni akkor nem keveset kell majd ennem….

Meglátjuk mi lesz ebből – eddig a kezdés jó volt :) Ha lesz egy kis időm, akkor majd csinálok rá egy jó kis oldalt amin tudom ezeket vezetni – jó kis biztatás lenne nekem is ha más is látja hogy hogyan teljesítek.

The Longest Day – Icarus Edition

Az egész úgy kezdődött, hogy kedvet kaptam hogy kihajtsam a belemet is, és erre nagyszerű alkalomnak tűnt a hétvége :) Hogy miért is? Egy egyszerű szóval össze lehet ennek okát foglalni:

Megőritenek mostanában és nincs jobb menekülés mint a tekerés :) Úgy esett, hogy pont erre a hétvégére esett a Kétkeréken Klub össznépi találkozója is amire még Tatabányáról is készültek emberek jönni, én meg gondoltam egy nagyot és elkezdtem azzal a gondolattal kacérkodni, hogy miért is ne alapon kimegyek eléjük :) Szerencsére találtam magam mellé még két embert aki volt ennyire flúgos – Nagy Zoli akarta kipróbálni teljesen üres utakon és hosszabb túrán a rekumbensét – Nádai Laci meg szimplán örült (persze a jó értelemben :)).

Na de hogy miért The Longest Day címet kapta tőlem? Nagyon egyszerű – mert péntek reggel 8-kor kezdtem a napomat és effektív vasárnap hajnalban lett csak vége. Kellemes kis munkába biciklizéssel kezdtem a napot majd a bevállalt Minimal Masst vezettem végig délután az előre megtervezett útvonalunkon – nap végén mire Gyömrőre hazavetődtem este 9 környékén már 50 kilométer volt a lábamban és ez csak egy kis bemelegítés volt :)

2 óra pihizés és netezés után nekifogtam háromnegyed 1-kor és elkezdtem befele tekerni a megbeszélt Kelenföldi pályaudvar irányába. Először kicsit elkeseredtem, mert sajnos befele a szokásosnál is lassabb tempót tudtam diktálni és még a bal térdem is elkezdett fájni, de ebből szerencsére kicsit kilendített az, hogy a Könyves Kálmán körúton egyszer csak egy zöld folt suhant el előttem akit gyorsan üldözőbe vettem… Mikor beértem, bebizonyosodott hogy jó volt a sejtésem, a Laci húzott el előttem olyan gyorsan :D Egész korán, majdnem éjjeli kettő körül odaértünk már a pályaudvarra és bevártuk hogy a Zoli is megérkezzen.

Hajnali 3-kor indultunk el és arra számítottunk, hogy a Budaörsi és Biatorbágyi emelkedő után viszonylag nyugodt és lapos 50 kilométerünk lesz, de így utólag rá kellett jönni, hogy ez abszolút nem így volt :D Fölfele és lefele szakaszok váltogatták egymást nagyon szar és kicsit szar útminőség mellett. Kút szinte nem is volt az út mellett de szerencsére viszonylag gyorsan, picivel több mint két és fél óra alatt leértünk Tatabányára.

Miután fél 7-kor összeszedtük a Tatabányai srácokat és visszafele lemaradt Zolit is, szép lassan visszaindultunk Pestre. Hát mit mondjak, a visszafele utunk sem volt laposabb mint odafele (sőt…). Volt benne egy kellemes Zsámbék, Páty szakasszal amit Budakeszi követett. Akik nem ismernék ezt az útvonalat, nem kicsit fingatós emelkedőkkel van tele :) Szép lassan a hegyeket leszenvedtük és olyan 10-re értünk fel a Budakeszi emelkedő tetejére majd onnan egy kicsit sprintelve kb 10:20-ra értünk a Batthyányira ahol már kb egy 50 fős csapat várt ránk :) Akkor én 230km környékén tartottam.

Míg Balázs Bernadett egy kis beszédet tartott a csapatnak én berobbantam a boltba és kalóriapótlásra bevásároltam magamnak 4 csokit, 3 pizzás csigát, sok liter üdítőt és energiaitalt és a közben elrajtolt többiek üldözésébe kezdtem. Ez olyan jól sikerült, hogy a Királyok útja és Megyeri híd között szólított le Laci, aki ez eddigi első ember volt – majd csak utána jöttek szép lassan a többiek :)

Kétkeréken

Kétkeréken

Innen a program egy gyors kitekerés – sörözés – 1 óra szunya volt nekem a program majd 5 óra környékén visszaindulás – zuhanyzás és 1 óra pihenés volt a progi míg el nem kezdődött az NR :) Ekkor 270 km-nél tartottam és estem szép lassan átfele a holtponton.

Mire 9 óra lett, egész szép mennyiségű ember jött össze annak ellenére, hogy az nap volt a Bringások éjszakája is. Mire kiértem az NR-rel Kelenföldre, már végkép kilométer hiányos lettem és olyan szinten felpörögtem mikorra a Kopaszi-gátra értünk mintha legalább LSD-t szedtem volna :) Ezen az sem segített a későbbiekben hogy az Árpád-híd felé elég jó tempókat sprintelve jutottunk el és szerencsére addig is maradt energiám, mire a Hősök terére értünk vissza. Eredetileg úgy terveztem hogy az utolsó vonattal hazaesek és bedőlők az ágyba – ebből az lett hogy annyira mozoghatnékom volt még, hogy eldöntöttem azt is hogy nekem bizony fel kell jutni a Gellért-hegyre és a Várba is :)

Vasárnap hajnalra az lett az egész vége, hogy 314.15 kilométert gyűjtöttem össze a lábamba és nem kevés fáradtságot és olyan kellemesen elfáradtam hogy csak na… :) Hiányzott! És nagyon jót tett nekem :) Vasárnap és hétfőn kicsit még zombiként néztem ki de mindenképpen megérte ez az egyedi élmény – vicces, hogy minden szakasz végén kicsit fel akartam adni, de örülök, hogy kitartottam végig.

Ui.: Nagyot merek álmodni – következő hosszútávú terveim most az Hegyi NR útvonalának végigjárása (kb 200 km 2000 méter emelkedéssel) és talán a Nagy Zoli féle Budapest – Balaton körbe – Budapest 400-as kör is menni fog :)

NightRide menni Balaton

Első igazán hosszú túrám már több két éve a Tour de Balaton volt. Akkor még szinte rutintalanul, leghosszabb túraként csak egy 100-as gödöllői dombsággal indultam el és majdnem egy napon (23 óra) keresztül mentem körbe – igen, az extra hosszú kör volt. De sikerült megcsinálni és azóta sokat jelent nekem a Tour de Balaton és úgy egyáltalán a Balatonkör a kihívás és fejlődés nyomon követése miatt. Második alkalommal tavaly tavasszal kerültem meg a Balatont ekkor a Balatonkör szervezésében. Gyorsabb és jobb volt mint az első próbálkozás és azért is volt érdekes mert a lefele és felfele utat is teljes mértékben két keréken tettük meg ezzel 3 nap alatt 520 kilométert gyűjtve. Harmadik alkalom 2011 nyarán volt ismét Tour de Balaton keretében. Immár nem egyedül, hanem kis csapatban mentünk Ernő, Dani és még pár ember részvételével. Aznap leutazás és amint megkerültük visszautazás, szóval nem vesztegettünk rá túl sok időt. A kerüléssel töltött idő számításaim szerint 15 óra volt amiben természetesen benne voltak a pihenők is. Mivel sajnos negyedik alkalmamat – a tavaszra tervezett Balatonkört – nem tudtam bevállalni teljesítménytúrázó kicsit gyorsabb üzemmódban a szakdolgozat miatt, erről túl sok mesélni valóm nincs.

Elérkezett a nyár és sok változás volt időközben. Páran úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a Tour de Balatonnal (ez is megér egy bejegyzést) Spirit of Balatonnal, de kicsit teljesítménytúra jelleggel és ehhez elkezdtünk csatlakozókat keresni. Ennek az lett a vége, hogy a Nightride csapatból (újakból és régiekből) kb 20 fő jött össze 2 csapat formájában: Egy “terminátor” csapat Kenesei indulással és érkezéssel és “csiga” csapat Balatonalmádi indulással és érkezéssel. Én az előbbiről szeretnék mesélni mert ennek voltam a része :)

Péntek:
Ha már tavaly is bringával mentem le a Balatonra, idén is ragaszkodtam hozzá, hogy biciklivel tegyem meg a távolságot. A vonat unalmas – hosszú és egyébként is egyszer már megcsináltam – miért ne csinálnám meg mégegyszer :) Szerencsére ebben idén is akadtak társaim. Most Ernő, Anikó és Kocsis Zolit kapott kedvet ahhoz hogy lemenjünk bicajjal.

Reggeli indulás

Reggeli indulás

Eredetileg úgy terveztem, hogy laza nem fárasztó tempóban letekerünk a Balatonra, mert minek kifárasztani magunkat… ebből az lett hogy 7 után kicsivel indultunk és már 1-re lent is voltunk Kenesén :D Ezt rögzítettem GPS-el: Track. Azt hittem szép lassan fogunk menni de úgy alakult hogy végig én vezettem és ahol tudtam, ott nyomtam neki 30 fölött is, a többiek meg mivel jó formában voltak, tudtak követni. Csak a meleg és Székesfehérvár szörnyűséges infrája (ez egy külön bejegyzést is megér) csinált ki minket picit.

Lefele úton :)

Lefele úton :)

Mondjuk az is szép jelenet volt, amikor lefele Téténynél be akartunk ugrani egy forráshoz, hogy kellemes hideg vízzel töltsük fel a kulacsainkat. Őszintén szólva arra nem számítottam, hogy már ekkora is nyugdíjasok hada fog fél hektoliternyire elég üveggel a vízért, de ha már ez volt, akkor kedvesen megkérdeztem, hogy “vehetnénk-e egy liter vizet mert mennénk tovább”. A válasz az volt, hogy persze, csak nyugodtan… A vicces része akkor jött, amikor elkértem az Ernő kulacsát is, mert akkor az öreg elkezdett háborogni, hogy ez nem egy liter lesz, hanem legalább másfél és hogy tudja hogy át akarjuk verni… :D No comment… Erre 10 másodpercre egy nénike megszólal, hogy “De hát meg sem köszönjük”. Elég bizonyos vagyok benne, hogy amikor az öreget megkérdeztem mielőtt még az átverésről pampogott volna, megköszöntem de mindegy. Erre igazából nem tudtam mást mondani, mint hogy a végén megköszöntem volna a türelmüket, de hát ha jól látom akkor nincs mit… Azért vicc, hogy akiknek egész napja van erre és a fél forrást haza akarják vinni ennyire megkeseredettek amikor tényleg szomjazó emberek mennek oda. Ennek ellenére valahogy sikerült “Szép napot és viszlát!”-al elköszönni, úgy hogy közben nem is átkoztam, hanem inkább sajnáltam őket. Túl jó ember vagyok :)

Szóval ott hagytam abba, hogy 1-kor már le is értünk és birtokba vettük a kis házat amit a Zoli szerzett nekünk:

Házacska

Házacska

Bevásároltunk kicsit a boltba mindent az esti vacsihoz, a szombati reggelihez és a legfontosabbat is megvettük – az ebédünket 3 főre :P

Ebéd 3 főre

Ebéd 3 főre

Miután ebédünk felét elfogyasztottuk kellemes beszélgetés és fényképezőgépek próbálgatása keretében, mivel a többiek érkezéséhez még sokat kellett várni, úgy döntöttünk irány a strand. Labdázás, Anikó szívatása ilyen és olyan módokon, úszkálás… kellemesen elfáradtunk :) Irány a haza kis pénzt szerezni – összeszedni Ádámot és utána hekkezés. Komolyan akkora adagot kaptunk, hogy annak benyomása már fárasztó volt… 40dkg állítólag. Komolyan igazi férfit kívánt annak betermelése és teljesen bele is fáradtam :D

Hackelunk

Hackelunk

Miután Noémi is megérkezett, Anikó bemutatta az ő bizony még barázdákat is tud nyalni a fagyijába a piercingje segítségével tudását – meggyőző szuperképesség ami beindítja az ember a fantáziáját :) Hekkezés után ismét pancsolás következet, mert ugyebár valamikor le kell dolgozni azt az emberes mennyiséget amit megettünk, majd szép lassan vissza a házikóhoz a szombati korai indulás miatt. Elfogyasztottuk azt, ami az ebédből megmaradt kellemes beszélgetés és nem annyira kellemes szúnyoghorda mellett aztán irány volt aludni. Én az erkélyt stoppoltam le magamnak – kellemesnek ígérkezett a huzat miatt – már a szúnyogok sem zavartak annyira, mert legalább nem dög melegben, hanem élhető 23-24 fokban aludhattam :)

Szombat:

Magam sem hittem volna, de sikerült a pontban 5-re beállított ébresztőre elsőre felébredni… bárcsak itthon tudnék ilyeneket művelni és bárcsak itthon is elég lenne a 6 óra alvás :) 20 perc alatt összeszedtem magam és 6-ra már bőven menetre készen álltam míg a többiek kávéztak és éppen próbáltak a komájukból magukhoz térni :)

Reggeli kóma

Reggeli kóma

A szombat reggel érkező srácokat fél 7-kor szedtük össze a Kenesei vonatállomáson és akkor szép lassan kezdetét vette a kerülés. Úgy döntöttünk hogy az órajárásával megegyező irányba kerüljük meg, mert a másik csapat pont az ellenkező irányba indult és így esély volt rá, hogy kétszer is összefussunk velük. Kellemes síkon 30-as tempóval indultunk és maximum csak arra álltunk meg, amikor feltöltöttük kulacsunkat vagy más szükségleteink voltak – esetleg naptejezés :)

Kreatív kulacstöltés :)

Kreatív kulacstöltés :)

Szerencsére az első nagyobb probléma Fonyódig váratott magára. Ekkora vettük észre egy kútnál, hogy Tittyéének sikerült defektet kapnia. Viszonylag hamar meg tudtuk javítani (és a pihenés sem ártott már ekkor – összefutottunk közben egy NR-ről ismert sráccal is :)) de ekkor már kezdetét vette egy szerencsétlenségsorozat. Következő eleme ennek sajnos egy esés volt. A csapat kicsit szétvált fenyvesnél és az eleje kicsit gyorsabban előrement, mi meg Tittyéével picikét hátramaradtunk és próbáltuk beérni a végét… ekkor sikerült a Pistinek esnie egyet egy alig látható csatornafedélen. Elég szerencsétlenül a jobb oldalára esett, de szerencsére semmi komolyabb baja nem történt sem neki, sem a bringának. Elsőre csúnyán kinézően lehorzsolta a térdét, kezét és az oldalát, de miután fél óra hiszti és Adrián jó kedélyű csesztetése után sikerült kimosni és bekötni a sebeket, kiderült, hogy annyira nem is vészesek, csak fájdalmasak a sebek. A bringa is megúszta szerencsére annyival, hogy meghorzsolódott a bandázs és kicsit összekarcolódott a pedál és a hátsó váltó.

A másik csapattal – ahogy számoltuk – Balatonmáriafürdőn futottunk össze, de sajnos nem sikerült sokat társalogni velük mert ők is siettek tovább. Csapatunk ezek után sajnos szép lassan szétszakadozott Keszthely felé. Dani kicsit lelassult mert megadta magát a térde és csak úgy tudott fájdalmak nélkül tekerni, hogy Adrián vontatta időnként. A teljes szétszéledés Gyenesdiásig váratott magára. Pisti előrerohant Vonyarcvashegyre hogy beugorjon az ismerőséhez pár nekünk félretett vízért és hasonlóért, de mire mire elértünk oda és próbáltuk megkeresni csak annyit láttunk, hogy Pisti mutogat valamit és az ellenkező irányba száguld. Naivan azt hittem majd visszafordul felénk és elmagyarázza, hogy mégis mi a helyzet de mint utólag kiderült, Gyenesdiáson volt az ismerősének a boltja csak rosszul emlékezett. Na itt lett nekünk elegünk. Eldöntöttük, hogy akkor ebéd és megkerestük az első kajáldát és fagyizott.

Hambizás

Hambizás

Sajnos innen fordult vissza a Dani és Pisti is – mind a ketten felültek a vonatra egyikük a térde, másikuk a sérülése miatt. Sajnálom, hogy ki kellett szálljanak de talán így kínozták magukat a legkevesebbet. Innen már mindenki a saját tempójában ment tovább és én szép lassan lemaradoztam. Badacsonytördemic felé találkoztam még egyszer a csapattal. Én megelőztem őket majd ők visszaelőztek engem és egy összevárós pihenő után Badacsonytól mentünk együtt egy kicsit. Amikor már majdnem 10-edszerre estem a szar minőségű bringaúton, az annyira felidegesített hogy előreszáguldottam 40-el majd egy hegy tetején kidőltem negyed órára és a többiek szép lassan leelőztek.

Innen már abszolút egyedül folytattam az utamat szép lassan az utamat és azt terveztem hogy a maradék 60 kilométert a saját tempómban szép lassan lenyomom: Ábrahámhegy (semmire nem emlékszem), Révfülőp (istenem mekkora egy szar bringás “infra” egy méter széles és strandolókkal egy helyre van terelve a biciklis), Balatonszepezd (még nagyobb szörnyűség – felküldenek a hegyre jó sokat, hogy mehess párhuzamosan főuttal és utána leküldenek róla)… A véget nekem Zánka jelentette… akkor kezdtek már a testi és lelki fáradtság mellett eluralkodni rajtam a szédülés jelei. Fáj a seggem – összeszorítom a fogam és megyek tovább, fáradt a lábam – kicsit szentségelek és lassabban tekerek tovább de nekem a szédülés nem játék.

Amint beértem a következő településre, megkerestem a vonatállomását ahol ismerős arcokkal találkoztam utoljára – Ernő és Adrián pont itt tartott pihenőt pár percig :) Beljebbmentem az állomásra és ismerős tárgyakra lettem figyelmes – kiderült, hogy pontban ennél a kútnál és állomásnál kezdtem meg majdnem egy héttel ezelőtt a az Ultrabalatont :) Nekem a Spirit of Balatonnak itt lett vége 160 kilométerrel és egy enyhe napszúrással szombat délután 6-kor…

Másfél óra árnyékban kómázás és vonaton kibambulás után már Kenesén vártam a többieket és az eleje 8 óra körül meg is érkezett. Elsőként a két Zoli futott be, majd tőlük nem sokkal lemaradva két hős amazonunk, Anikó és Noémi érkezett nagyon ügyesen teljesítve.

Befutók

Befutók

A többiek egy kis késedelemmel estek be: Adrián, Ádám és Ernő is olyan 9-kor érkezett a szállásunkra, ahonnan nem sok pihenés után Adrián és Noémi már sietett is elérni a vonatukat. Mi meg kényelembe helyeztük magunkat a hosszú nap után. Pár sör mellett próbáltuk átgondolni a nap tapasztalatait – hogy mit és hol rontottunk és hogy mit lehetne jövőre jobban csinálni. Annyi biztos hogy extrém próbatétel volt az a 13-14 óra míg visszajutottunk kiindulópontunkra és ennyire nem szokott vészes lenni a kerülés. A nap és a dög meleg tehet mindenről! Abban mindenesetre megegyeztünk hogy vasárnap már nem fogunk felbiciklizni Pestre, hanem inkább kihasználjuk a strand nyújtotta előnyöket :) Szép lassan mindenki elvonult vagy éppen kidőlt ahol éppen a késztetés érte és arról biztosíthatok mindenkit, hogy olyan mélyen aludtunk, hogy senkit sem zavart sem a meleg sem a szúnyogok :).

Vasárnap

Magam is meglepődtem de már 7-kor ébren volt majdnem minden srác – egyedül szegény Anikónak mentünk kicsit az agyára azzal, hogy normális ember hétvégén ilyen korán nem kell fel és hogy miért nem vagyunk fáradtak :) Míg ő a zombi üzemmódból ébredezett mi elmentünk ellátmányt szerezni (értsd kaja és dobozos zsömle) és rendbe raktuk a saját szobánkat, magunkat és felkészültünk rá, hogy strandról visszajőve már csak el kelljen indulni :)

A már már hagyományosnak mondható Balatonban Anikó szívatást most kicsit lerövidítette, hogy egy kis keresgélés után Adri is ránk talált és velünk tartott egész addig míg el nem kellett indulni :)

Ebéd és pancsikolás után kellemes logikai feladatot jelentett az állomáson a pénztáros néni megyőzése arról, hogy teljesen szabályosan utazok a vonaton a jegyemmel:

-Nem!
-De!
-De nem!
-De igen!
-De hát ezzel csak a balaton körül lehet utazni…
-De hát ezzel utaztam egy héttel korábban teljesen rendben haza…
-Hát jól van, ha vállalja hogy megbüntetik…

Kellemes kis logikai feladatot jelentett annak is kilegózása, hogy a délután 4-es csúcsban miért extra rövid vonat küldtek és hogyan tudjuk rá feltenni a biciklit, de ez is sikeres lett valahogy :)

Pár bicaj :)

Pár bicaj :)

Miután Székesfehérvárnál leszállt pár extra lusta bringás társunk, akik nem tudták rendesen elrendezni a bicikliket, már én is rendet csinálhattam a bringaszállító vagonban és kényelmesen el tudtunk már helyezkedni. Kicsi a világ elméletet erősítendő a vonaton még Hunorral is összefutottam (szombaton kerülte meg a tavat ő is) és már kellemes társaságban társalogva szinte pillanatok alatt eltelt az út hazafele :)

A csipetcsapat ezek után oszlott csak fel egy dologban megegyezve: Ezt meg kell ismételni jövőre is!

Csipetcsapat

Csipetcsapat

Ultrabalaton – Tapasztalatok bringás szemmel

Múlt hét szombaton volt az Ultrabalaton ami egyedülálló élmény volt nekem bringás és futó szemmel is. Azóta még mindig tologattam a bringás kísérői tapasztalatok leírását, de most összeszedem magam még mielőtt mind kimenne a fejemből.

– Az első hibának talán azt lehetne nevezni, hogy országúti biciklivel indultam el. Mivel a balatoni bringaút minősége is finoman szólva hagy kívánnivalókat maga után. Inkább egy ballonos gumival felszerelt montival vagy túrakerékpárral indulnék ahelyett, hogy az országútival a vesémben érezzem minden egyes hupli mélységét.

– Nagyon jó döntés volt leszerelni az SPD pedált, mert így lehetőségem volt átadni a bicajt Zolinak, míg én futottam. Praktikus mert nem kell cipőt cserélni akár akkor ha a biciklis beszáll futni, akár akkor amikor a bringás kísérők váltják egymást.

– Fájdalmas tapasztalat volt, de nagy valószínűséggel szüksége van a bringás kísérőnek is váltótársra. Én már hajnali 3-kor agyilag annyira tompa voltam, hogy szükségem volt 3 óra alvásra különben biztos vagy árokba borultam volna vagy pedig elütöm a futónkat és egyik sem jó alternatíva senkinek a szempontjából sem.

– Akár hiszitek, akár nem, lassan tekerni fárasztó ilyen hosszú távon – nem csak a rohanás tudja kifárasztani az embert. Még úgy sem szabad arrogánsan hozzáállni ekkora távhoz hogy az ember már megcsinálta előtte a távot gyorsabban és többször is. A kettő nem ugyanaz. Itt is fájni fog az ember hátsója 10 óra után és minden baja lesz.

– Muszáj lesz jövőre a biciklire csomagtartót is szerelni. A táska nem nyomja a hátat és nagyobb mennyiségű vizet illetve más hasznos felszereléseket is magunkkal tudunk vinni hátunk nagyobb megterhelése nélkül.

– Érdemes lehet, olyan témákon gondolkodni amik érdekelhetik a futót, mert ha éppen vevő a beszélgetésre akkor mind a két félnek gyorsabban telik az idő egy kis társalgás mellett.

Ha van valakinek még megszívlelendő tapasztalata, szívesen veszem ha hozzátesz a listához :)