Nehézbombázók avagy Ultrabalaton 2012

Előzmények:
Az egész azzal kezdődött, hogy A Dagadt Köcsög rávett arra, hogy én is csatlakozzak a Nehézbombázok csapatához :D Megkérdezte, hogy mi kellene ahhoz hogy csatlakozzak egy tényleg nehéz (értsd kövér) emberekből összerakott váltóhoz én meg kaptam az alkalmon, azt mondtam hogy már meg is vagyok győzve és megyek :) Hosszútávú álmaim között úgy is ott van egy félmaraton és iron man, akkor miért is ne használnám ki az alkalmat arra, hogy ha nem is egészben, de lefussak 20km-et úgy hogy mellette még biciklizek is esetleg. Ez a hatalmas élményt jelentő váltó nekem most hétvégén zajlott le :)

Az egész a pénteki nappal kezdődött. Eredeti tervek szerint úgy volt, hogy már pénteken lemegyek valahogy (tekerés, vonat vagy bármilyen más közlekedési mód), de sajnos ebből nem lett semmi, mert az egyetem miatti sok mínusz órámat kellett behozni munkahelyemen. El kell mondanom, hogy így utólag végignézve a pénteki képeket iszonyat sok mindenből maradtam ki is jövőre muszáj lesz megoldani hogy ott legyek én is. Na de ha már másképpen alakult, akkor úgy döntöttem elmegyek Minimal Massra ha úgy is régen voltam utoljára. Egy pár órás tekerés tökéletesen elég lesz ahhoz, hogy mozogjak egy rövidet de ne fárasszam le magam a következő napra… meg ugyebár a szocializáció sem árt soha :) Hazafele út viszonylag eseménytelenül telt, csak egy bringás csajszinak segítettem a vonaton, aki pont Gyömrőig utazott, bár ennek még nem láthatjátok a jelentőségét :)

DK póló

DK póló

Otthon valahogy elszórakoztam az időmet – legyen elég annyi hogy hajnali egykor sikerült csak lefeküdnöm úgy, hogy fél 5-kor kellett kelnem. Valahogy csodával határos módon ez sikerült is. Összekaptam magam és gyorsan irány a vonat – igazából csak pár dolgot felejtettem el bepakolni: a naptejet és egy könyvet ami elég amatőr hibának bizonyult lévén hogy még több mint 4 órás vonatút állt előttem. Sebaj, nálam volt a fényképezőgépem és vele a használati útmutatója amit még úgy sem volt időm végigolvasni, hát nekikezdtem :) Kellemes meglepetés volt, hogy Székesfehérváron egy kisebb csapat biciklis szállt fel a vonatra és köztük volt az a lány is akivel Gyömrő fele együtt utaztam. A világ kicsinységét csak még jobban bizonyította az, hogy a szóba elegyedésünk során kiderült, hogy ők a ugyanúgy a Szent László gimibe jártak illetve járnak ahogy azt én is tettem régebben :D Ismerik pár volt tanáromat akik semmit sem változtak és mint kiderült ők is Ultrabalatonra jöttek, csak nem a futás részére hanem a körbebiciklizésre :) Kicsi a világ…

Ultrabalaton 2012:

Na de hogy végre az Ultrabalatonról is beszéljek ne csak összevissza mondogassak minden hülyeséget, nekem a szombat igazán akkor kezdődött amikor leértem Zánkára – innen volt már igazi feladatom: megkeresni az aktuális futónkat akit majd bringával tudok támogatni. Hortobágyi Gyuláék szerencsére jól kiszúrtak a kocsijukból ezért már 5 perc után meg tudtam szabadulni a hatalmas táskámtól és az utamra is tudtam indulni. Tíz percnél és pár kisebb domb megmászásánál sem kellett több és már meg is leltem emberünket, éppen Gergő (alias Dagadt Köcsög) futott, vele Ádi és a bringás kísérője. Őket kísértem egy ideig majd egy kellemes kis futárkódos feladatom volt – Mindszentkála előtt előre kellett sietnem, hogy szóljak a TV2 stábjának, hogy jönnek a Gergőék, elő lehet készűlődni mindenkinek.

Forgatás előtt

Forgatás előtt

Természetesen, ezek után Vízl Péter kísérését vettem át. Ekkor már nem én voltam az egyetlen társa hanem a stáb autója is ott volt velünk és ők tulajdonképpen szóval is tartották :) Én közben elszórakoztattam magam azzal, hogy a felszerelés technikai részleteit figyelgettem megfelele, vagy pedig csak a riporter hölgy kérdésein és az azokra adott válaszokon gondolkodtam. Nagyon profin tudott válaszolni a Peti – látszott rajta hogy vagy sokat gondolkodott már előtte a válaszokon, vagy pedig nagy gyakorlata van a riportokban. Bár neki az orvos kb csak sétát engedélyezett mégis nagyon jó tempóban kocogott és mindenkit meg is lepett azzal, hogy milyen gyorsan beért és letudta a szakaszát :)

Riport

Riport – és a háttérben engem is ki lehet szúrni a sapimról :D

Ezek után két viszonylag nyugisabb szakasz következett Tóth Gergely és Pusztai László kísérésével :) A világ kicsinységének bizonyítékát itt éppen Bozót szolgáltatta, volt angol tanárom a Szentlaciból… ki gondolná hogy az elmúlt 8 évben ultramaratonista lesz belőle és én is egy hasonló eseményen fogok majd járni :D

Viszont ezek után következett maga a pokol: Az én szakaszom Vonyarcvashegyen kezdődött olyan 14:15 környékén amikor már meglehetősen meleg volt. Az első 2-3 km még egész jó 6:00 körüli ezrekkel ment, ami még magamhoz képest is jónak számít, utáni viszont vészesen lelassultam. Annyira felment a pulzusom viszonylag rövid idő alatt is, hogy csak lihegni tudtam és alig tudtam futni. Körülbelül gyors gyaloglássá alakult át amit műveltem, mert még kocogásnak sem lehetett nevezni. Csak két dolog nyugtatott meg: az hogy az előttem lévő profi kinézetű emberek sem igazán tudtak futni hanem majdnem olyan sebességgel haladtak előre mint én és hogy Lukács Zoli közben szóval tartott. Nagy szerencsénkre ő is bringamániás ami tökéletes témát adott amivel el tudta vonni a figyelmemet vagy a futásról vagy pedig arról hogy éppen nem futok. Mivel több szót nem akarok vesztegetni a szenvedésemre, legyen elég annyi, hogy elég rossz idővel kb másfél óra alatt tettem meg azt a szakaszt amit normális esetben egy óra alatt is tudok teljesíteni. Miután itt beestem a célba, pihentem legalább fél órát és csak utána tudtam elkezdeni az futónk üldözését bicajjal.

Zsigri Szabolcs egész jó tempóban futotta le a saját körét – maximum annyi említésre méltó történt, hogy kisegítettünk egy Szakál becenevű egyedüli indulót egy kis vízzel – imádtam az öreget – ha adnánk rá egy börszerkót, napszemüveget akkor kb úgy nézne ki mint aki a ZZ topban játszik :D

Mondjuk tökéletesen érthető volt a szomjúsága és kiszáradása… hihetetlen így visszagondolva, hogy mennyire nincs egy rohadt kút vagy bármi vízvételi lehetőség a Balaton körül. Nem tudom eldönteni, hogy az önkormányzatok spúrsága miatt, vagy pedig mondjuk a turisztika lobbi miatt, de sehol semmi normális lehetőség a folyadékvételre. Csak egy étterem extra drága ásványvize mentett meg minket 11km után mert természetesen még az én kulacsomnak a tartalma is elfogyott és frissítőpontok sem voltak sehol a közelben. Viszont nagy meglepetésemre a frissítőpontnál ahol Szabolcsot váltották, sikerült a Bözsi utalványommal fizetni és így két korsó csapot Soproni formájában nekem is megvolt már a frissítés egy nagyszerű módja.

Schmidt Zoltán és Kornhoffer Attila szakasza az én szememben elég eseménytelenül telt, amit annyira nem is bántam. Már szükségem volt arra, hogy valamilyen formában agyilag kipihenjem magam, mert szép lassan kezdtem kikészülni. Szerencsére mire ide jutottunk a nap közben tapasztalt dög meleg után már kezdett elviselhető szintre csökkenni a hőmérséklet. Egyszer csak két bringás húzott el mellettem akik kicsit ismerősek voltak. Gyorsan utánuk eredtem… hát nem kiderült hogy a gyömrői csajszi az és az egyik haverja :D?

NB lámpa

NB lámpa

Ezek után ismét az én szakaszom következett és megint Lukács Zoli volt velem segítőként amit nagyon áldottam. Előző szakaszomnál is ő tartotta bennem az életet és vonat el a figyelmemet a futásról beszélgetéssel és ezt most is sikerült megismételni. A nőket tárgyaltuk ki ami elég jó témának bizonyult lévén hogy a két ellenőrző pont közül az elsőig elég jól sikerült tartani a 6 perc közeli ezreseket. Utána sajnos szép lassan lassultam le… egyre jobban megéreztem a még este fullasztó párás meleget és az egészen az sem segített, hogy a combjaim is eléggé kidörzsölték egymást. A végén már annyira fájt, hogy szép nagy terpeszben tudtam betotyogni a váltópontba… Itt szép lassan kis fájdalmak árán átvettem a bringás nadrágot, 15 percet valahogy próbáltam pihenni aztán Zoli után indultam hogy ne legyen egyedül.

Nekem viszonylag szép lassan eseménytelenül telt el a következő 2-3 óra, csak annyit vettem észre idővel, hogy már alig tudok koncentrálni. Egyre hosszabb pillantásaim voltak és egyre gyakrabban bambultam el… bár szerencsére a combjaim már nem fájtak annyira, mégis nagyon leamortizálva éreztem magam. Igazából próbáltam koncentrálni és magamhoz térni de annyira nem tudtam már magamról hogy a végén azt vártam, hogy mikor ütöm el a futónkat, Ákost, vagy pedig mikor hajtok bele az egyik árokba. A végén megbeszéltem már vele, hogy inkább előre megyek a következő váltópontig ahol a többiek vannak, leteszem a biciklit és pihenek is egyet, nem kockáztatok… arra volt még erőm, hogy sprinteljek egyet (nini, ismerős gyömrőiek megint) majd lepihentem. Szerencsére sikerült Schmidt Zoli autójára feltenni a bicajt és én benne ki is ütöttem magam 3 órára.

A 3 órás kómázásból arra ébredtem meg, hogy valamit beszélnek a többiek… Mi van? Pitty kiesett? Mi van? 25 kilométer van még aminek hirtelen nem lett gazdája? Mi van? Futnom kellene plusz 5-öt? Nem az nem létezik… szerencsére nem is kellett mert a többiek már szétosztották maguk között és nekem csak annyi feladatom volt, hogy magamhoz térjek és bringás kísérő pozíciómat folytassam.
Kitermeltem egy jó adag hideg vizet a legközelebbi kútból a fejemre, Lukács Zoli is adott valami csoda kenőcsöt és már készen is álltam az indulásra. Bár még mindig fáradt voltam, legalább a koncentrációmat visszanyertem és elkezdtem én is számolgatni, hogy mennyi van még hátra. A Zoli futott, én tekertem mellette, előtte, mögötte… mikor éppen hogyan volt kényelmes és próbáltam szóval tartani amennyire tudtam. 7 kilométer… 8… 9… na majd a 10-diktől gyalogolni akar… még mindig fut :) És beért a váltópontjára, ahol a kicsit elgyötört de még mindig kitartó Gyula várta hogy felváltsa. Nekem gyors reggeli és indulás Gyula után segíteni ha mással nem, akkor szóval tartással és kulacsának hordozásával… (kezdek ismét szétesni agyilag)

Fuss Gyula, fuss!

Fuss Gyula, fuss!

Egyre gyorsabban cserélődnek az emberek a váltóban: Gyula, Schmidt Zoli, Attila, ismét Gyula majd Pusztai Laci… Egy valami állandó mindegyiküknél. Az arcukról leolvasható végtelen fáradtság és az eltökéltség, hogy ha már eddig eljutottak akkor mindenképpen végig fogják csinálni.

Utolsó váltópont

Utolsó váltópont

Zoli váltaná a Lacit de ebből az lesz, hogy futnak inkább együtt tovább. Mind a ketten meg akarják csinálni a befutó szakaszt… én gyorsan magamhoz veszek egy kis táplálékot is előre indulok, hogy a befutónál várjam őket. Gyula még gyorsan figyelmeztet, hogy vigyázzak a heggyel, mert kis alattomos emelkedő vár rám. Én megnyugtatom őt, hogy ne aggódjon, jártam már itt és akkor is felszenvedtem magam valahogyan és most is menni fog és szerencsére nem is tévedtem. Utoljára még két éve kellett megküzdenem balfaszságomból ezzel a heggyel és akkor kikészültem, de már szerencsére éreztem az elmúlt két év mindennapi biciklizésének hatását… Nem mondom, hogy nem volt fárasztó de megállás nélkül átlag 10-15-ös sebességgel fent is voltam Tihanyban és nézhettem lefele a meghódított emelkedőre. Múltkor kifogtál rajtam de most már nem fogsz!

Te úr isten, és a többieknek ezt futva kell megtenniük…? Hát minden elismerésem. Gyorsan legurulok a célvonalhoz ahol a csapat pár tagja vár rám és várnánk még negyed órát de 10 perc múlva már Zoli meg is jelenik a távolban. 8 és fél perces ezrekkel felrohant a hegyen… hát mennyi energia van ebben az emberben? Gyorsan összevárjuk egymást aztán indulás a célvonal felé…. El sem hiszem mi az a kékség? Hogy az a kapu és ha oda beértem akkor vége van? Egyszerűen hihetetlen hogy megcsináltuk…

Hellyeah! Megcsináltuk!

Hellyeah! Megcsináltuk!

Még felfoghatatlan, de már azzal poénkodunk, hogy jövőre is vállalkozunk rá és megpróbáljuk megcsinálni. De akkor már nem nehézbombázók leszünk hanem mondjuk könnyű gyalogság… Bár látszik még mindenkinek az arcán a kétség: elég hülyék vagyunk mi mindehhez, hogy még egyszer vállaljuk? A válasz: IGEN!

Na de gyors csoportkép mert már az emberek egy része halál fáradt és pihenne, indulna haza.

Gyors fagyi és nekem irány Balatonföldvár állomása, de előtte egy bolt, hogy szerezzek valami folyadékot.

-Te is voltál az Ultrabalatonon?
-Igen, futottam rajta…
-És hogy tetszik az érem?
-Oh, nagyon bejön. Nagyszerű emlék lesz!
-Tényleg? Mert én terveztem.

(kicsi a világ)

Rohanás (tekerés) a vonathoz! Bringás vagon megkeres – nézd már, megint a Gyömrői banda – 3 nap alatt összesen 6 alkalommal futottam velük össze :) Nekik is érem lóg a nyakukban, csak a sárga szalagos mert ők körbebiciklizték a tavat :) De ők is hasonlóan fáradtak. Indulás haza… Leszállás a vonatról és tekerés a keletibe. Nézd már, özönvíz a Gellért térnél… olyan hívogató 2 nap izzadás után. Tudósok békés tömegoszlató fegyvert csinálhatnának a verejtékemből – jobb lenne mint a paprika spray. Vonat a keletiben… Na vajon újra találkozom a bandával? Ha igen, akkor már csak a sors keze miatt is elkérem a számát. Pfff… valahogy mégis elkerültük egymást :)

Hazaérkezés – zuhany – 10 óra alvás. VÉGE. 20km futás… 160km tekerés :)

SZERK.: Az esemény Zoli szemével :)
Ui.: Tapasztalatok következő bejegyzés formájában jönnek majd :)

Bsc – Mission Completed

Graduation cap Nehezen de végre sikerült végeznem ezzel is :)

LZ: Kolléga, ott a számítógép amire rádughatja a pendriveját!
Én: Milyen pendrive?
LZ: Jaaa, hogy a prezentációját az internetoldaláról tölti majd le?
Én: Milyen prezentáció?
LZ: Hát a konzulense nem mondta, hogy a szakdolgozatát 10 perces prezentáció keretében kell bemutatnia?
Én: Őőőőőő, nem?

A nyögvenyelős kezdés és utána következő szívatás után kiküldtek 5 percre amíg a bizottság ítélkezett (tetszik ide ez a szó), majd LZ teljesen letargikus hanggal bejelentette (hanghordozása alapján legalább arra számítottam, hogy szüleim halálhírét akarja adni), hogy sikeresen átmentem – szakdolgozatomra jó és a szóbeli záróvizsgámra pedig jeles jegyet kapva. Egy picikét több mint két hét távlatából visszanézve kicsit még mindig szürreális az egész, de legalább túl vagyok rajta.

Most 7 év után kezemben lesz az a papír ami arról szól, amit 5 éve egyébként unkaként végzek. Bár csak formaságnak tekintettem, sajnos azért be kell látni, hogy fontos formaság mert még mindig vannak olyan helyek, ahol sajnos papír és nem tudás alapján szűrik a népet. De most vége :) Elvileg a diplomámat július 20-án kapom majd kézbe amiben egy jó nagy 4-es fog szerepelni, ami szerintem nem is rossz ahhoz képest, hogy zseni sem vagyok, sem a tanulást nem igazán volt időm túlzásba vinni :)

Hogy hogyan tovább ezek után?

Még nem tudom. Érdekelne az Msc és a rajta megszerezhető tudás. Sőt, a PhD is, de sajnos be kell látnom, hogy most egy kis pihenés kell nekem. Arra van szükségem, hogy egy ideig ha hazamegyek ne azon kelljen elgondolkodjak, hogy akkor most milyen zh-ra vagy beadandóra kell készülni. Azt szeretném, hogy ha vége van a munkaóráimnak, akkor a szabadidőmet csak pihenéssel tölthessem. Elmehessek egyet futni vagy biciklizni, gózhassak egyet nyugodtan vagy mehessek úgy barátnővel moziba hogy közben ne azon kelljen gondolkodni hogy ezt vagy azt még meg kell csinálnom.

Szóval most 8 órás munka következik, ami pihenésként fog hatni :) Gyűjtögetem majd a pénzt, amit részben bicajra, részben fotófelszerelésre fogok költeni és szép lassan majd talán albérletet is keresek. Csak annyi biztos hogy picit más fajta kihívásoknak kell majd megfelelni de hiszem hogy ezek jó irányba fognak vezetni :)

Nosztalgia Nightride a kulisszák mögül

Kis késéssel de úgy döntöttem végre megírom a Nosztalgia NR-ről is a bejegyzést, mert nekem sokat jelentett és talán érdekes lehet látni, hogy hogyan szerveztük meg egyáltalán. (Hogy miért késtem vele ennyit? Hát az egyetem miatt, de erről majd a következő bejegyzésben kicsit bővebben mesélek azoknak, akiket ez a része is érdekel. A többieket nem untatom vele :))

Történt körülbelül másfél hónappal ezelőtt, hogy fejünkbe vettük páran, hogy milyen milyen jó is lenne egy gigantikus Nightride-ot szervezni :) Vazsu és Frajti segítségével elkezdtük szép lassan összeszedni az embereket akik régebben állandó tagjai voltak a csapatnak csak lemorzsolódtak időközben személyes okokból (gyerek, munka, stb) :) Álmodtunk egy nagyot és fel szerettük volna eleveníteni a 2 évvel ezelőtti szétesést megelőző régi szép időket amikor 50-60 ember sem volt példa nélküli egy NR-en.

Nightride - 2009. május 16.

Nightride – 2009. május 16.

Mivel az NR mai formájában tulajdonképpen a CM-ből (és ott is GriN bejegyzéséből) nőtte ki magát, de ma már leginkább a facebookon van jelen, ezért úgy gondoltuk hogy főleg erre a két oldalra hagyatkozunk. Első lépés az időpont kiválasztása volt ami nem kis fejtörést jelentett. Egy olyan dátumot kellett találni, ami lehető legtöbb embernek a jó, kellően távol van de nem túl távol. Az időpontot végül is június másodikára tettük reménykedve benne, hogy már kellemes nyári időt élvezhetünk. Sajnos az nap volt a Velence tízszer és Tour de Pelso is, de ezzel együtt kellett tudni élnünk. Előtte egy héttel a Pünkösdi hétvége miatt nem felelt volna meg, utána is volt valami más. :) Utólag jó döntésnek tűnik mert a júni 9-én tartott NR-t el is mosta kicsit az eső.

A második hatalmas kérdés az volt, hogy mégis milyen útvonalon menjünk. A Papics Péter féle útvonal mellett döntöttünk, hiszen az elég jól bevált régebben és nincsenek olyan szakaszai amit esetleg neccesnek neveznék. Nagy örömömre csak minimálisan kellett ettől az útvonaltól eltérnünk: a harmadik etap Lágymányosi híd felőli részét vágtuk csak le a ZP miatt.

Na szóval egy hónappal a kitűzött dátum előtt elkezdtük szép lassan meghívogatni rá az embereket. Elkészült a FB event és a CM kiírás is. Amit ezek után tenni kellett csak, az a várakozás. Várni, hogy jöjjenek a visszajelzések és egyre több embert kezdjen el érdekelni egy nagyobb nagyságrendű összejövetel. Szép lassan már annyi visszajelzés jött, hogy már megafont is kellett szereznem a szervezéshez (ezúton is köszönöm Küküéknek, hogy kölcsönadták) :)

Lassan de biztosan eljött az ideje a Nosztalgia NR-nek. Szerencsére szervezés szempontjából, csak kevés változtatást kellett eszközölni (Belvárosi fesztivál miatt foglalt Szabadság-tér, Bruce Willis miatt a Hősök tere), de még így is nem kevés időt vett el annak megtervezése, hogy ennyi emberrel mégis hol lehet egyáltalán és hol célszerű bevárási pontokat tartani.

A találkozó 20:30-kor volt a Kossuth téren de már fél órával hamarabb is elkezdtek szállingózni az emberek. Egy kisebb hadsereg gyűlt össze és ez az indulásként kitűzött időpontra csak megduplázódott :)

Nosztalgia Nightride – Találkozó

Szerencsére az etapok amennyire láttam nagyon jó hangulatban teltek el, annak ellenére is, hogy a nagy tömeg miatt szétszakadoztunk a lámpáknál és a bevárási pontokon sokat kellett várni, míg mindenki utolért minket :) Ezek legalább jó alkalmat adtak az embereknek arra, hogy kicsit szocializálódjanak, úgy hogy nem kell közben az útra figyelni. Sajnos nem mindenki ismerte az útvonalat, ezért volt 1-2 emberrel keveredés de az első etap probléma mentesen lement.

Kedves Sanci a következő videókat készítette az róla, amik remélem kicsit legalább visszaadják a hangulatát:

Mivel a Hősök tere le volt zárva ezért az szokásos beszélgetős-pihenős-csoportképkészítős megállásunkat most az 56-osok terén tartottuk. Nagyon örülök hogy a kb. 110 emberből akivel kezdtünk eddigre még mindig maradt olyan 90.

Nosztalgia Nightride - A nép

Nosztalgia Nightride – Csoportkép

Bár a második etapon már szép lassan elkezdtek hazafele szállingózni az emberek, még így is voltunk kb 40-en akik megmásztuk a Gellért-hegyet és kb 30-an maradtunk akik tovább mentek még a várba is.

Nosztalgia Nightride - Vár hódítok

Nosztalgia Nightride – Vár hódítok

Itt történt az egyik legjobban imádott részlete a túrának: Gábor csak úgy poénból felvetette, hogy mi lenne akkor ha felmennénk a János-hegyre de páran ezt teljesen komolyan vettük és összeszedtünk 10 embert aki kedvet kapott hozzá :D. Beugrottunk egy boltba, én lepakoltam a táskámból a felesleges nehezékeket és szép lassan nekikezdtünk a hegy meghódításának. A szokásos Hűvösvölgyi, Szépjuhászné és Jánoshegyi úton mentünk a magunk kis lassú tempójában. Kellemes kis 1 óra alatt jutottunk fel már majdnem pirkadatra és nagyon jól szórakoztam közben. Különösen büszke vagyok a csapatra, lévén olyan is volt köztük aki egy városi egysebivel jutott fel :D

Nosztalgia Nightride - Jancsihegyes csapat

Nosztalgia Nightride – Jancsihegyes csapat

Annyira jól elvoltunk itt beszélgetéssel és Chicoye bringájának próbálgatásával, hogy mire elindultunk lefele már reggeli világos volt :D. A déli pályaudvarhoz reggeli 5-re jutottunk le.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy mindent összevetve ez volt az egyik legjobb Nightride az életemben, pedig már nem kevesen voltam ott :).

Bringások Egymásért? Avagy Social Media hogyan ne…

Aki ismer bizonyára tudja, hogy viszonylag aktív fórumozó vagyok a CM-en és elég sok más helyen ahol bringás témák illetve viták előkerülnek.

Így kerültem kapcsolatba a Bringások Egymásért nevű csoporttal és ekkor még hittem a nevében is… Bárki felteheti a kérdését és erre akinek van benne tapasztalata választ adhat rá. Mivel van pár kérdés amire választ tudok adni és egyébként is érdekelnek az ilyen oldalak hát lájkoltam facebookon.

A gond akkor kezdődött, amikor volt egy téma amiben kb lezavarták a gyalogost a bringagyalogról olyan stílusban ami szerintem nem illik senkihez. Sajnos van egy olyan elvem, hogy a járdán csak vendégek vagyunk és ezért ilyenkor ne nekünk álljon feljebb. Már ekkor sem volt túl toleráns a vitával kapcsolatban a csapat, de hát gondoltam, hogy csak rossz napjuk volt…

Második lépés egy “versenyük” volt, ahova be lehetett küldeni tavaszi bringás képeket és gondoltam, hogy GriN kedvére teszek és beküldöm Tsubasát. Ennek következtében kicsit figyelemmel kísértem az egészet és röviden összefoglalva egy retek (tényleg az volt) fixi nyerte mert egyszerűen ezres ismertséggel megszavaztatta a tulaja. Ekkor én beírtam, hogy “Kár érte, jó verseny volt” nem tetszésem jeleként. Na ekkor lettem kibaszva az oldalról. Kicsit rosszul esett és túlreagálásnak tartottam, de hát istenem, van ilyen. Ráadásul nem is irigységből mondom, hogy nem Tsubasa nyert, mert tényleg kb 100 képből 30 igazán jó volt és kb a legszarabb végzett első helyen. Próbáltam elérni őket mailen keresztül, hogy meg tudjam miért történt a tiltás, de ekkor is csak annyi indoklást kaptam, hogy nem kívánják megindokolni.

A harmadik dolog ami igazán kiakasztott és feltette az i-re a pontot, az egy mai húzásuk volt: azt még lenyeltem, hogy csak úgy tiltottak, de amikor elkezdik azokat is tiltani akik kedves ismerőseim és tényleg letettek valamit az asztalra, az már kicsit kiakasztó. A legrosszabb benne, hogy szerintem teljesen normális stílusban megírt hozzászólásaik miatt tették mindezt és csak annyi volt a bűnűk, hogy nem értettek egyet valamiben (az egyébként kicsit skizofrénen viselkedő) csoporttal.

Komolyan szerintük helyes ez, hogy ész nélkül tiltunk mindenkit aki nem ért velünk egyet?
Komolyan normális az, hogy a kritika első jelére eltávolítjuk a felhasználót csak ezért?
Lehet ám értelmes módon vitatkozni emberekkel és normális érvelésekkel egy témát megtárgyalni.

Kezdem egyre inkább azt érezni, hogy a “Bringások egymásért” csoportból “Bringások, csak azokért akik velünk egyet értenek de mindenki mást kitiltanak aki vitatkozni mer” csoport lett és ez szerintem nagyon rossz irány. Nagyon rossz irány mert olyan embereket tiltanak ki akik egyébként a “bringás közösség” aktív tagjai és sokat letettek az asztalra… (nem, nem magamról beszélek – közzel egy hónap alatt bőven lenyugtattam már magam). Sajnos úgy érzem, hogy öncélú lett és nem igazán a segítségnyújtás vezérli már…

Na ilyent ti NE csináljatok! NE tiltsatok ki valakit csak azért mert konstruktív kritikával illetett titeket! NE tiltsatok ki valakit csak azért mert nem értetek vele együtt! És főleg ne tiltsatok ki olyan embereket egy vitából akik esetleg sokkal tapasztaltabbak nálatok és nem hülyeséget beszélnek…
Ez a rossz hír ám el fog terjedni és ennek előbb vagy utóbb ti fogjátok meglátni a kárát. Vagy abban, hogy mindenki le fog nézni, hogy mennyire nem bírjátok a kritikát vagy pedig abban szívjátok meg hogy egyszerűen nem tudják hozzátenni a tapasztalatukat azok akiknek van… Egy vitára vagy egyet nem értésre nem ám az a megoldás, hogy kidobjuk a másik felet a francba, hogy ne legyen kivel vitatkozni…

Ui.: Másik kedvenc ilyen NE alakítás díjazottja a VEKE CM ellenes kirohanása volt – Tökéletesen meg lehet figyelni a Kükü-vel szembeni kommunikáció teljes hiányát és már sértettséget/személyeskedést az ész indokok helyett a vége fele: https://www.facebook.com/vekehu/posts/274774159279002

Ui2.: Kedves Bringások Egymásért. Ha esetleg megtörténik az a valószínűtlen eset, hogy ti is olvassátok: Nem egyszemélyes hadjáratot akarok indítani ellenetek, hanem pusztán rá akarok mutatni valamire ami egyáltalán nem használ nektek. Gondolkodjatok el a fent leírtakon és ne egyből ignoráljátok az esetleg sértett önérzetetek miatt.

Szerk: Utókornak meg szeretnék őrízni 2 linket – Szciklon tiltása és az ezt okozó topic.

Vivicitta csapó kettő

Bár páratoknak már örömködtem, hogy múlt héten sikerült lefutni a Vivicittát, csak most sikerült erőt vennem magamon, hogy leüljek végre blogolni róla :)
De először is: miért is csapó kettő?

Mert már évekkel ezelőtt (2007-ben) egyszer lefutottam ezt a távot, bár abból nem sokra emlékszem. Egy a biztos: akkor nem éreztem ekkora kihívásnak mint most :)
5 évvel ezelőtt kb 20-25 kilóval lehettem könnyebb és mindennapos volt akkor az 5-6 kilométer futás :) Akkor egy kis zenés rutinedzés lehetett, mert csak az maradt meg bennem, hogy merre futottunk el az pedig nem, hogy hol készültem teljesen ki :D

Most ennél kicsit nehezebb dolgom volt azért. Istenigazából azért választottam magamnak a Vivicittának a 12 kilométeres távát, mert erről éreztem azt, hogy nem egyszerűen de meg tudom csinálni. Tökéletes cél volt, mert fejlődnöm kellett hozzá de ugyanakkor annyira lehetetlen sem volt, hogy ne tudjam teljesíteni. Az edzést igazán március elején kezdtem el és ekkor még csak 45 perc, körülbelül 6 km ment normálisan megszakítás nélkül. Ezt kellett feltornáznom a duplájára. Mint láthatjátok ez sikerült is :) Egyre jobban növeltem a lefutandó időt és távolságot és szép lassan elértem az 1 órás limitet és a körülbelül 7:30-as kilométereket.

1 héttel a verseny előtt már az 1 óra nem mondom, hogy lazán, de elég jól ment és ekkor már a célom leginkább az volt, hogy a szintidőt és záróbuszt legyőzzem. Még egy hetet ráedzettem és már ment 7:10-el is a kilométer. Szombaton még lefutottam egy 8 kilométeres edzést, tekertem egy rövidet Nightride-on és már el is jött a nagy nap.

Vasárnap:

Reggel egy jó nagy adag krumplival kezdtem és elég lengén öltözve (rövidnadrág és rövid ujjú póló – mindenki fagyoskodott, aki csak rámnézett :D) elindultam be a Margit-szigetre, a verseny helyszínére. Viszonylag korán (10:15-kor) értem oda, de ez pont jó volt nekem arra, hogy összefussak pár emberrel a csapatból, amihez csatlakoztam (DK Team) :). Egy kis bemelegítés után beálltam a rajtpozícióba és negyed órán keresztül fagyoskodva vártam hogy szép lassan induljunk. Najó, annyira nem panaszkodok, mert igazán lerövidítette a negyed órát a sok szép futó lány látványa :)

Lényeg a lényeg, szinte pontosan 11-kor el is kezdődött a futás. A vége mint szokott lenni szép lassan indult meg, legalább 5-6 perccel az eleje után. Először azt gondoltam, hogy majd a saját tempómban fogok futni, de végül annyira elkapott a gépszíj, hogy elkezdtem követni a körülbelül 6 perces iramfutókat és csodák csodájára nem is túl nagy küzdelem árán tudtam is velük tartani a tempót. Kicsit megviselt a hideg és az egész napra jellemző szembeszél de egész jól tudtam futni az előttem lévőkkel és a gps is elég hihetetlennek tűnő 6 perces kilométereket mondott be.
Sajnos ekkor szép lassan kezdtem kifáradni. Megtapasztaltam, hogy az Alagút ami biciklivel egész kellemesnek tűnik, futva nagyon érezhetően emelkedik, viszont ennek hála azt is megtapasztalhattam, hogy visszafele megkerülve a hegyet, az milyen kellemesen lejt.
A belesétálásokat körülbelül a Lánchídnál (a táv felénél) kezdtem el és már már kezdtem elveszteni a lendületemet, de valahogy még megpróbáltam kitartani. Megnyugtatott az a tudat, hogy a mobil szerint még mindig jóval a tervezettnél gyorsabb kilométereket futottam és hogy edzésnél is sikerült már lefutni a távot, akkor az kizárt, hogy élesben ne sikerülne. Lánchíd után elvonszoltam magam a parlamentig (nagyon sokat segített h iszonyat gyakran járok arra és ismerem a távokat) majd onnan a Jászai Mari térig. Nem kicsit segített az is kitartani, hogy időnként voltak páran akik az egyenpóló alapján ráismertek a csapatunkra és biztattak, hogy menni fog :). A szigetre már kicsit fájos lábbal érkeztem meg, de hihetetlen sokat segített h megláttam a 11-es táblát, ami azt jelezte hogy már csak 900 méterem volt hátra. Ekkor már nem volt szabad feladni.

Beleadtam apait és anyait és valahogy bevonszoltam maga a célba ennek nem kicsit örülve :) Alább láthatjátok, hogy mennyire is :

Nettó időm 01:18:36 lett, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy előtte arra gyúrtam h meglegyen a szintidő. 7:10-re edzettem és a versenyen ezt sikerült 6:33-ra kihozni amit hihetetlenül jó eredménynek könyvelek el és nem hittem volna hogy sikerülni fog.

Azt hiszem még kicsit túl is hajtottam magam, aminek volt pár következménye. Először is egy kellemesen nagy piros folt jelent meg a bal mellbimbóm felett és megtanultam hogy miért lehet jó ötlet szerezni valami aláöltözött vagy pedig hogy miért is olyan ötletes a következő reklám :D

Másik következménye az volt, hogy szinte egész délután elég erőteljesen fájt a lábam és az izomláz miatt hétfőn is eléggé éreztem még, hogy nehezemre esik a mozgás. A hét folyamán még éreztem, hogy a bal lábamban valami nem tökéletes, mert kicsit fájdalmas volt mindenféle mozgás, ami a talpam használatát igényelte. Szerencsére ez mára, 1 hét elteltével elmúlt. Ahogy szokták mondani – no pain, no gain. Egyedül azt sajnálom, hogy emiatt le kellett mondanom egy kellemes bringatúrát az ünnepek alatt, de hát ez van.

Egy a biztos: nem ez volt az utolsó futóversenyem, hanem csak a kezdet egy szép hosszú cél, az Ironman irányába :) Kedvet kaptam a hozzá vezető úthoz és hogy bejárása során valami hasonló dicsőségfalat hozzak össze:

Ui.: Fogyókúrám -8 kg-nál tart és már olyanok is rákérdeznek, hogy fogytam-e, akik sem a blogomat nem olvassák, sem twitteren, sem facebookon nem követnek. Ugye nem kell mondanom, hogy ez kellemes büszkeséggel és erővel tölt el :) Távol van még a célom, de így menni fog.