Ultrabalaton 2013

Mivel a tavalyi évem egyik legmeghatározóbb futóélménye az Ultrabalaton volt, úgy voltam vele, hogy idén sem hagyhatom ki semmi esetre sem. Amikor a DK Teamből Gyula újra felkért, hogy legyek a Nehézbombázók csapat tagja, nagy örömmel fogadtam el a felkérést. Ez lett idén az egyik nagyobb célom a nyári félironman mellett, mivel eredeti vállalásom szerint 25 kilométerrel nekem kellett volna elkezdeni a versenyünket. Az főleg emelte számomra az esemény fényét, hogy két olyan csapattagom is lehetett, mint Dombóvári illetve Lubics Szilvi, de ezekről a későbbiekben.

Előkészületek:

Mivel előző évről már volt tapasztalatom, igazán nem vittem túlzásba az előkészületeket: úgy voltam vele, hogy ha le tudom futni az UB-t majd 1 hónappal megelőző Vivicittát akkor ráedzéssel az UB is menni fog :) Miután kiderült, hogy Lubics Szilvi (for your information tavaly egyedül futotta végig és nyerte az UB-t) is csatlakozik a csapatunkhoz és kilométerek kellenek neki, 15-re csökkent az én penzumom, így már nem igazán aggódtam, hogy végig tudom-e csinálni. Ennyi egyszerre menni fog, valószínűleg Personal Bestet is futok majd a távon és a többieket is lesz energiám követni. Ezek után a “komolyabb” előkészületek nekem kimerültek annyiban hogy csütörtöki napon kicseréltem a bringa pedálját olyanra melyet bárki tud használni és a szokottnál több technikai ruhát pakoltam be a táskámba, hogy legyen 3 napra is váltóruhám :).

Péntek:

A tavalyi beszámolók alapján egy dologra vigyáztam nagyon – hogy a pénteki napon menjek le, mivel a partizás, a tésztaparti pihenés és csapatépítés szempontjából is kihagyhatatlan :). Próbáltam olyan mokány lenni, hogy végig letekerek Aligára de sajnos a “szokásos” szembeszél ismét keresztbe tett ennek a tervemnek és Fehérvárig jutottam le. Innentől úgy voltam vele, hogy inkább levonatozok, de nincs értelme kicsinálnom magam a széllel szemben, ha még következő nap szükségem lesz az erőmre. Szerencsére a lefele út innen sem volt unalmas mivel a vonaton rögtön két csapattársammal találkoztam össze és velük beszélgetve szinte pillanatok alatt eltelt az idő Aligára menet.

Miután leértem rögtön sikerült összefutni egy meglepő ismerőssel – egy gós barátommal (egyik legjobb magyar gójátékossal) akiről soha az életben nem gondoltam volna, hogy egy futóversenyen látom – szerencsére a világ rendje nem borult fel, csak bringás kísérőként volt lent a srác :) Miután még egy polythlonos ismerősömmel is összefutottam, gyorsan beneveztem a Skyrun 212-re “miért is ne, nincsen veszteni valóm” alapon. Az is érdekes tapasztalat volt: fogyni és tovább edzeni kell ahhoz hogy valami elfogadható eredményt hozzak a lépcsőrohangálásban.

921029_650571798290173_388688730_o

Mindenesetre miután vége lett a Skyrunnak szép lassan visszaindultunk a Siófoki szállásra ahol először Lubics Szilvi szórakoztatott el anekdotáival majd pedig Dombóvári röhögtetett elalvás előtt :) Szerencsére azért sikerült éjfél környékén lepihenni amire azért valljuk be szükség volt a következő napi reggeli ötös kelés előtt.

Egy hosszú nap: szombat és vasárnap

A szombati napomat azzal kezdtem, hogy az egyéniek után induló első 10 kilométeres szakaszt futó Szilvit kísértem :) Azt hiszem mondanom sem kell azoknak, akik ismerik a nevét, hogy ez a táv elég rövidnek számít a számára és semmi dolgom sem volt bringás kísérőként. Én csak szép lassan gurultam utána és ámuldoztam azon, hogy az egyéni futók felét ismeri név alapján. Aranyos volt, hogy öt perccel az egyéniek után indulás ellenére utolérte őket és előzgetett, magyarázkodva, hogy most csak váltóban csinálja és ezért nem futja el az elejét :)

A röpke kb. 50 perc után már az én szakaszom következett, ahol Gyula át is vette a kíséretemet és én is megkezdhettem a saját szakaszomat. Igazából magamhoz képest meglepően gyors 5:30-as tempó körül kezdtem el futni az elejét és Gyula is kicsit aggódott amiatt, hogy nem fárasztom- ki magam, de jól ment a futás :) Igyekeztem végig abban a tempóban futni, ami nekem éppen kényelmes. Nem volt nálam semmi ami a tempót diktálta volna, csak Gyulát kérdezgettem, hogy éppen hol tartunk. Kicsit soknak tűnt elsőre a táv de így visszagondolva gyorsan eltelt – tökéletes futóidő volt: se nem meleg, se nem hideg :) Utólag kiszámolva 6:25-ös átlagot futottam, ami a Vivicittás 6:50 körülihez határozott javulásnak számítható, bár a táv rövidebb volt.

Saját szakaszom után, ahogy terveztem, átvettem a többiek kísérését is bringával :) Furcsán hangozhat, de ez nekem nagyobb kihívásnak bizonyult a futásomnál. Több ideig tartott, és bár futás közben kicsit fájt a térdem, ez úgy éreztem, hogy jobban igénybe vett. Ez a “kötelezettségem”, amennyire előre láttam, még 24 órán át tartott ami valljuk be azért igénybe veszi a szervezetet. Bár a Balatont kerültem meg már párszor, azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy számomra már inkább az idő a szűk (bár igazából széles) keresztmetszet, nem pedig a távolság :) Lényeg a lényeg, hogy próbáltam minél jobban kitartani minél több ember mellett ameddig csak tudtam és amennyire a képességeimből tellett, elszórakoztatni őket is ha szükségük volt rá és magamat is ha éppen nem. Mivel tavaly csak szombaton 10 körül kezdtem és most Aligán kezdődött a verseny, így pár szakasz merőben új volt nekem: voltak 10%-os emelkedővel rendelkező szakaszok melyek még bringával is megizzasztottak, és Zamárdinál voltak olyan kellemes kis földes helyek, melyeket én is csak gyalogolva ,a bringát tolva tudtam abszolválni. Öröm volt nézni, ahogy szinte mindenki a saját eltervezett idejét és maximum távolságát döntögette és ennek én a részese lehettem.

Szerencsére Badacsonytördemicig probléma nélkül el is jutottam és csak itt kellett megküzdenem egy kis technikai nehézséggel – sikeresen defektet kapott az első kerekem :/ Bár nem volt nálam törülköző, mégsem pánikoltam: készültem erre az eshetőségre egy műhelypumpával és egy pár megfoltozott belsővel is. Na de hogy a dolog jó oldalát nézzem, ameddig a bringát javítgattam elfutott mellettem @DSLgirl, akivel egyébként is reménykedtem, hogy össze is fogok találkozni mielőtt még lefutja a kellemes kis 106 kilométeres penzumát :) Félistennő szememben az a nő is.

Na de a témára visszatérve gyorsan megpróbáltam utolérni Dombóvárit is, aki kellemes kis előnyre tett, szert míg én szereltem a bicajt majd már együtt beszélgetve folytattuk Gyenesdiásig. Sikeresen megdöntötte az eddig lefutott távját és 20 kilométerrel végezte a napot. Itt gyorsan én is engedélyeztem magamnak egy kis vacsoraszünetet és suhantam tovább. Az éjszaka elég eseménytelenül telt, kísértem a futókat és bámultam a derült ég és a fényszennyezés hiánya miatt gyönyörűen látszó csillagokat ameddig el nem ért engem is a holtpont. Nem a lábam fáradt el, hanem a reggel 5 óta nyeregben megtett kilométereim után egyszerűen nem tudtam már koncentrálni. Szerencsére kaptam két és fél óra pihenőt – eddig beszálltak helyettem bringázni és pihenhettem egy kicsit az autóban. Bár a két és fél óra nem volt sok, de arra tökéletesen elég volt hogy a reggeli hideggel karöltve kitisztítsa a fejemet és újult erővel tudjam folytatni a kísérői feladatomat :) Igazából kicsit még kilométer hiányos is lettem és volt amikor oda-vissza bringázgattam egy pár kilométeres szakaszon (ekkor éppen nem volt szükség a segítségemre). Megint összetalálkoztam közben még DSLgirllel is, aki éppen a kidőlt bringás kísérői helyett kísérte a váltótársát :)

IMG_1655

Hajnali ötös ránkvirradás után igazából elég eseménytelenül telt el a maradék kb. 30-40 kilométer. Szabolccsal átbeszélgettünk egy tíz kilométert, Lombival is, majd az utolsó váltótagunkkal jól eldumálgattunk Erdély szépséges tájairól és eközben hódítottuk meg az utolsó vészes 10%-os emelkedőt és megcsodálhattuk a kilátást :) Innen a befutó már csak egy kellemes kilométert jelentett és azt is lejtőnek lefele menet. A lejtő végén várt minket a csapat és az utolsó pár száz métert már együtt tettük meg és futottunk be a célkapuba. Kicsit több mint 26 órával a kezdés után, kicsit több mint 214 kilométert megtéve visszajutottunk a kezdőpontunkra. és újra együtt ünnepelhettünk még szinte fel sem fogva, hogy újra megkerültük a Balatont :)

945789_10200664388784948_296266337_n

És hogy hogyan tovább? Álmodozo, és jó lenne jövőre egy kisebb csapatban 30km körüli távot futni. Állapottól függően lehet, hogy a későbbiekben kicsit az ultra irányba is elmennék egy 50-es távval, és a nagyon távoli jövőben vonz az egyéni őrültsége :) Szerencsére erre van időm, hisz állítólag minél idősebb és tapasztaltabb a futó, annál jobban illik hozzá az ultratáv.

Jobb horog at the finest avagy hogyan zúztam le egy autót

jobbhorogNem, nem kezdtem el boxolni és még agresszív állat sem vagyok :D

Egyszerűen csak szerdán volt egy kis afférom egy fémdobozzal, amiből úgy érzem szerencsésen jöttem ki :) A szokott útvonalalom mentem befele munkába a Pesti úton, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy arra fele kell kanyarodnom, amerre nem szándékszom és ennek egy nagyon egyszerű oka volt – egy autó ami előtte megelőzött bal oldalról 1 méterrel később előttem azonnal jobbra fordult. Fékeztem, fordultam de így is sikerült elkapni az autó hátulját és behorpasztani kicsit a karosszériát. Sajnos képpel nem tudok szolgálni azért csak a fantáziátokra bízom ahogy a bandázsom vöröse díszeleg az autó hátulján egy 20 centis horpadásban.

Igazából nem is tudom, hogy észrevette-e a balesetet a pancser mert nekem kellett utánarohanni a parkolóba, hogy azért legyen szíves de álljon meg. A balesett itt történt (google streetview kép) közvetlen az oszlopnál és ha kicsit jobbra fordítjátok a képet, azt is láthatjátok, hogy hova parkolt be. Mivel amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy mit művelt, az volt az első dolga hogy számon kérte rajtam hogy miért nem a bringaúton megyek (ott nincs semmi ilyen), már sejtettem hogy ezt közös megegyezéssel nem fogjuk elintézni szóval fel is hívtam a rendőrséget. Szerencsére egy jófej autós is megállt és megadta a számát ha esetleg tanúra lenne szükségem.

Negyed óra malmozás után sikerült a rendőröknek odatalálnia a baleset helyszínére és miután bemutattam nekik a sofőrt az volt az első dolguk, hogy lebaszták amiért ott hagyta a baleset helyszínét. Tanulság – nem szabad elmozdulni a járgánnyal, ha valakit felkensz a kocsidra mert you gonna have a bad time. Mivel a rendőrök látták, hogy sikerült azért picit lesérülnöm (a vérző lábat elég nehéz lett volna nem észrevenni) egy mentőautó hívása után kezdtek neki a procedúrának. Velem és vele is megfújatták egy szondát és természetesen mind a kettő negatív eredményt adott. Nagy örömömre miután szóvá tette hogy miért nem a bringaúton mentem, a rend éber (és most értelmes) őrei leosztották, hogy ott nincs bringaút. Nahát nahát, én is pont ezt mondtam neki negyed órával azelőtt. Egyébként annyiban mázlim volt ezzel, hogy előtte és utána is 200 méterrel bringaút van amiket notóriusan elkerülök, mert semmi értelmüket nem látom hegyről 40-50-el lejőve a kocsik tempóját tartva, hogy felmenjek rájuk. Ha ott történt volna a baleset, lehet hogy kicsit másképpen jönnek ki a felelősségi viszonyok.

Na de időközben megérkezett a mentő autó is, ahol neki is láttak a kezelésemnek. Mivel egyáltalán nem éreztem súlyosnak az állapotomat kicsit meglepődtem, hogy ehhez egy mentőautó kell, de hát ha ez van… Közben a rendőr felvette az adataimat, elmondatta velem a történteket majd miután megadtam neki a tanú telszámát az utamra is engedtek. Annak már nem sok értelme volt, hogy ott maradjak és várjak fél órát a helyszíni szemlére. Vicces volt, hogy a mentős mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy lehet hogy eszméletvesztésem volt, csak azért mert amikor megkérdezte, hogy a fejemet is beütöttem, akkor azzal válaszoltam, hogy nem emlékszem ilyenre :D Nem értette meg, hogy nem azért nem emlékszem mert elvesztettem az eszméletemet, hanem elsősorban azért mert olyan dologra ami meg sem történt nem lehet emlékezni :D Csak azért válaszoltam ezt a kifejezést használva, mert bennem volt hogy mivel sisak is volta rajtam, lehet hogy az tompította annyira hogy nem éreztem semmit, de ezt is elég valószínűtlennek tartottam. No mindegy. Mindenképpen potenciálisan nagy energiájú ütközésnek akarták titulálni azt ami történt velem (egyébként roppant szimpi megnevezés volt ez nekem) de egy kis győzködés után csak elfogadták, hogy tuti nem volt agyrázkódás. A közben másfélszeresére dagadt térdemet megröntgenezték és 5 perccel később meg is kaptam a jó hírt: csak jegelni kell – semmi komolyabb bajom nincs és nem kell gipszet kapnom.

Nem is tudom mit kezdtem volna azzal, ha a begipszelt lábak miatt nem tudtam volna futni, bringázni vagy szimplán kettlebellezni. Megúsztam egy kicsit sebes bal térddel és kicsit fájós jobbal. Vállamon egy nagyobb kék folt de egyébként semmi vészes. Este megnéztem a bringát is és szerencsére egy kisebb nyolcason és lehorzsolódott bandázson kívül nem lett komolyabb baja. Az autóban ennél azért sokszor nagyobb kárt okoztam – tanulópénz a pancsernek. Csütörtökön már bringával mentem munkába mintha semmi bajom nem lett volna és az esti futás közben is csak kicsit fájtak a lábaim. Pénteki kettlebellen is csak az fájt, amikor térdelni kellett de azt hiszem ez sebes térddel teljesen érthető :)

És hogy mi a tanulság? Miben fog változni a közlekedési stílusom? Semennyiben sem, mert nem érzem azt hogy óvatosabb lehettem volna vagy azon kívül hogy nem vagyok rossz helyen rossz időben, bárhogyan máshogy el tudtam volna kerülni a balesetet.

Bell

Na de most nem a híres feltalálóról szeretnék beszélni, hanem az öntöttvas súlyzóról ami egy fogantyús ágyúgolyóra hasonlít :)

Nem is tudom mikor hallottam róla először, de kb. 3-4 hónapja kezdtem el komolyabban gondolkodni rajta, amikor Zsófi és volt barátja többet mesélt róla. Többek között az gondolkodtatott el, hogy a Peti porckorongsérv után a felépülés részeként kezdte el a gyakorlatokat. Ha olyannak is ajánlják, aki ennyire lesérült, akkor igazán tudhat valamit ez az edzéstechnika. Egy másik aspektusból is sokat találkoztam a kettlebell nevével: különböző Intermittent fasting diétáknál ezt is ajánlották mint az izomtömeg megőrzésére és növelésére használható edzés.

ce3efce89ca511e29a3e22000a1f90ce_7

Nem túl sok fejtörés után arra jutottam, hogy azzal, hogy kipróbálom a súlyemelésnek ezt a módját, túl sok vesztenivalóm nem lehet :). Mivel nagyon jókat hallottam az edzőről Zsófitól és Petitől is, nem volt igazán kérdéses, hogy hol fogom elkezdeni tanulni a kettlebell alapjait: http://kettlebelldozis.hu/. (A döntést azt is megerősítette, hogy nagyon korrekt szakmailag mind a weboldal, mind a facebookos oldal :))

Eddig 3 héten vagyok túl és ez alatt csak 3 óra volt megtartva a 6-ból edzőterem váltás miatt, így nem szereztem még annyit tapasztalatot, amennyiben reménykedtem eddigre, de azért szeretnék egy kicsit mesélni nektek :). De ez a pár alkalom is elég volt arra hogy pozitívan csalódjak pár dologban:

  • Először is mindenhol figyelmeztettek, hogy mennyire fontos a megfelelő tartás a bellnél – na hát itt az első órát szinte csak azzal töltöttük, hogy ezt megpróbáltuk elsajátítani :) Igazából csak az óra utolsó 5 percében nyúltunk csak a súlyhoz. Eléggé biztosnak érzem így, hogy ezzel nem lesz gond és nem sietjük el a dolgokat.
  • Attila hozzáállása nagyon professzionális és szemléletes – látszik rajta, hogy tudja mit csinál és hogy ért hozzá. Az után, hogy mennyi szörnyű személyi edzőről hallottam, ez mindenképpen pozitív :)
  • Intenzívek eléggé az edzések ahhoz, hogy megtapasztaljam újra a fájdalmat :D A tegnapi harmadik az eddiginél is több gyakorlatot tartalmazó óra után ma konkrétan izomlázam volt – combjaim mint két cementeszsák :D Ezt sem éreztem már sok ideje a futások és hosszú bringázások ellenére sem.

Most kíváncsian várom, hogy vajon a 3 hónapos alapkurzus végére hova jutok és mennyivel leszek majd erősebb és fittebb. Eddig mindenesetre minden szimpatikus és szándékomban áll kitartani :)

Balatonkör 2013

Sajnálatos módon a tavalyi Balatonkört ki kellett hagynom saját hibámból (elszámoltam a szakdolgozatra szánt időt) úgy voltam vele, hogy az ideiről semmi esetre sem vagyok hajlandó lemondani és hogy megadom neki a módját :)

-14. nap

A mód megadása azzal kezdődött nekem, hogy két héttel a túra előtt annyira szétszedtem, összeraktam és letisztítottam a bicajt annyira, hogy utána rá sem ismertem. Visszakapta az eredeti színét – a vakító gyári fehérséget és ahányszor csak elmentem mellette, néztem hogy kinek van ilyen jó kis bicaja :) Pár pillanatra rá meg mindig eszembe jutott, hogy hát nekem :)

1. nap

Második dolog az, hogy ha bicajozni megyek akkor elvből szeretek ennek helyére is bicajjal eljutni, ha csak tehetem. És megtehettem mert péntekre szabadnapot vettem ki :) Egyetlen kérdés csak az volt, hogy elmenjek-e a reggeli “ironman spiningre” vagy pedig kilenc órakor induljak el a többiekkel lefele a Balatonra. Végül úgy döntöttem ha edzeni akarok akkor hát edzek és elég hülye vagyok hozzá, hogy mindenfélét már csak kihívás alapon is vállaljak ezért természetesen el is mentem a spiningre.

Utána kb. 11-kor indultam el Pestről és azzal kellett szembesülnöm, hogy nem kicsi szembeszél fogja hátráltatni az utamat. Mit ne mondjak, ez egy kicsikét demoralizált, mert éreztem már így is egy kis fáradtságot a lábamban de hát túl sok választásom nem volt: egyik pedál lenyom, másik pedál lenyom és ezt jó sokszor.

Mivel többen is lábon mentek le Balatonra, de ők kicsit hamarabb indultak mint én, célként és játékként tűztem ki magamnak, hogy utolérjem őket. Az viszont nem hittem volna, hogy ezzel már Gárdonynál is sikerrel járok :) Ott éppen azon ritka esetek egyike volt, amikor bringautat használtam és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az előttem lévő biciklis valójában nem is egy ember biciklis hanem valószínűleg egy csapat. Amint még közelebb értem már fel is ismerhettem Katasztrófa nevű barátomat a jellegzetes táskájáról és utána már a Pontagyot is mint túravezetőt. Negyed óra velük tekerés után megálltam egy 5 percre, hogy elintézzek egy telefont és mire végeztem vele már el is tűntek a szemem elől szóval újra magányosan és öntörvényűen járhattam a saját utamat egészen a fehérvári pihenőig :)

1f0b1882ae9411e2851d22000a1fb71f_7

Itt egy Mona nevű istennő és egyik legjobb barátom egyben várt egy kis vendéglátással. Lezuhanyozhattam, kaptam fagyit, kaptam kávét és saját kézzel csinált sütit, szendvicset is :) A kellemes társaságtól és a finom étkektől feltöltődve 1 óra pihenés után már folytattam is az utamat Balatonföldvár fele. De sajnos a szél és az a közben bejött meleg továbbra is tartott és egyre jobban kicsinált szellemileg… Egyre lassabban fogytak a kilométerek, egyre lassabban telt az idő és egyre nagyobbnak érződött a szél is. Ezek ellenére is odaértem fél 7-re Balatonföldvárra és miután átvettem a rajtcsomagomat visszamehettem a szállásunkra ahol egy kis sörözés és szocializáció után lepihenhettem. Egyébként kicsit meglepődtem rajta, hogy a tervezettnél hosszabb pihenő ellenére újra sikerült megelőzni a csapatot.

A napot egyébként kb. 175 kilométerrel a lábamban zárhattam ha a spininget nem számolom :)

2. nap

Nem vagyok hozzászokva hogy pár óra alvás után reggeli 5-kor kelljek de mindenképpen ki kellett mennem a rajthoz, már csak azért is, hogy átvegyem Saddalim technikai felsőjét ezért a bollyal együtt indultam reggel. De legalább előtte láthattam a napfelkeltét, a kilátás is szép volt és a pénteki fáradtságot sem igazán éreztem már magamban.

57fff122aee811e29f3f22000a1f978e_7

Viszont megfogadtam megint magamnak, hogy soha többet újra bollyal indulás. Az a baj, hogy egyesek nem fogják fel, hogy ez nem egy verseny hanem túra és ezért a 15 éves korosztály de néha az idősebbek is feltétlen meg akarnak előzni akármennyire is kevés legyen a hely és akármennyire is szar legyen az útminőség. Komolyan egy vezetett túrán mi értelme ennyire előzgetni. A másik “kedvenc” jelenségem az volt, hogy az embereke egyszerűen túlzásba viszik a váltók használatát, de ezzel még nem is lenne akkora gond ha tényleg tudnák használni. Az nagyobb probléma volt, hogy amikor összetalálkoztak egy kb. 20 méter hosszú max 10%-os emelkedővel, erre az volt a reakciójuk, hogy ész nélkül leugrottak a nyeregből és elkezdték tolni a bicajt. Ugye nem kell mondanom, hogy ez mennyire balesetveszélyes tud lenni ha valaki ész és körülnézés nélkül csinálja sok ember között.

Mindezek a balfaszkodások oda vezettek, hogy az első pihenőnél ahol okosan a vége után induló barátaim beérkeztek, öt perc pihenő után folytattuk is az utunkat és megelőztük a menetet. A frissítőpontoknál kicsit továbbra is pihentünk és ettünk és ittunk, ahogy a többiek csak mi próbáltunk mindig előttük maradni és ez természetesen sikeres is volt :). A tempó kellemes volt és a társaság jó – az idilt csak a szél és sok kilométer miatt már fájó seggem törte meg de igazából ezeket is meg lehetett szokni és lassan de biztosan eljutni a Badacsonyig majd Keszthelyig. Sajnos a nyugati csücsök után még nem érződött a szél ereje de legalább már az ellenkező irányúé sem. Egy utolsó nagyobb pihenőt tartottunk Fonyódnál majd az utolsó 5km tényleg hátszelét kiélvezve begurultunk a célvonalon keresztül. A fő csapat elég sok késéssel, negyed 10 környékén érkezett csak meg szóval nem kis előnyre tettünk szert :)

Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez után a nap után altatni sem igazán kellett :) A nap során megtett távolság szumma 210 km körül lehetett és ehhez megfelelő mértékű fáradtságot éreztem magamban.

3. nap

Harmadik nap szerencsére már nem kellett korán kelni :) Miután Vili túratársunk megvendégelt minket egy kellemes kis reggelivel fél 10 környékén szép lassan hazaindultunk lábon. Én személy szerint úgy voltam vele, hogy hazaindulok és majd ha nagyon elfáradok akkor legfeljebb felszállok egy hazautam mellett futó vonatra. Egy kis lutri de talán a határaimat úgy tudom a legjobban tesztelni és így mehetek a legbiztosabbra is.

Hazafele egyébként magam számára is meglepő tempót sikerült nyomni. Szántódtól Lépsényig együtt mentünk 3-4 emberrel, majd pedig egyedül folytattam az utamat és élvezkedtem a hátszélben. Fel tudtam gyorsítani kellemes 35-40-es tempókra és ezeket tartani tudtam a legtöbb emelkedőnek felfele is, ezzel gyakorlatilag átlendülve az ilyeneken. Két nap intenzív szembeszél után igazán úgy éreztem, hogy ez volt a minimum amit megérdemeltem :) Nagyon kellemes 2 és fél órás bringázás után délben már Székesfehérváron is voltam. Egy kis ebéd után indulás tovább hazafele Pestnek. Martonvásárig elég eseménytelenül telt az utam, viszont ott egy kisebb országúti edzőcsoportra lettem figyelmes és úgy döntöttem kényelmeskedek egy kicsit és beálltam mögéjük a szélárnyakba és ott húzattam magam kellemes kis 33-35-ös sebességgel. Nézhettek is kicsit, hogy ez az örült a hatalmas táskájával mit keres mögöttük és miért tudja tartani a tempót velük :D Igazából a pesti déli M0-ás hídig így kényelmesen el is tudtam jutni, mert mint kiderült csepeli edzőcsapat volt az edzőkörén. Így, hogy feljutottam Pestre 3 után picikével, már túl is voltam a nehezén. Innen már csak kicsivel több mint 30 km várt rám hazafele szintén vonatállomásokkal tarkítva, de ekkor már természetesen ezeket már csak azért sem alapon nem voltam hajlandó igénybe venni. Bár ha leszálltam 2-3 percre a bringáról kinyújtóztatni magam, már azt a jófajta remegős fáradtságot éreztem, hazajutottam egyben Gyömrőre.

A három napot összesen 550 kilométerrel, hatalmas testi fáradtsággal de lelki felfrissüléssel zártam le :).

4573954eb03311e2974222000a1fbdac_7

Beszélgetés Németh Csabával…

Vasárnap nem csak abban a szerencsében lehetett részem, hogy a Vivicittán futottam, hanem Banff Hegyfilm Fesztivál keretein belül lehetőségem volt végighallgatni Németh Csabával egy beszélgetést is.

Hogy mit érdemes tudni Németh Csabáról? Én azt mondanám, hogy kicsi országunkban ő a ultra hosszúságú terepfutás koronázatlan királya, az UTMB rutinos indulója, nem sok túlzással Killian Jornet legnagyobb riválisa és nem mellesleg az Országos Kéktúra egyik legnagyobb népszerűsítője is :) Hogy neve mennyire fogalom már az ultrafutás, terepfutás és UTMB témákkal kapcsolatban, azt jól jelzi, hogy az előtte tartott előadás 10-nél nem sokkal több fős hallgatósága erre az előadásra gyakorlatilag megtízszereződött.

Én még nem ismertem arcról őt ezelőtt. Ameddig a kötelező negyed órás késés/technikai szünet el nem telt és el nem kezdődött az előadás, meg nem tudtam volna mondani első ránézésre az ott álldogáló tömegből, hogy ki fogja az előadást tartani, mert első ránézésre csak egy átlagember. Mégis ami alapján szerintem második ránézésre ki lehetett volna szúrni a többiek közül az a határozott szeme :) (mennyire igaz a szem a lélek tükre mondás). Csak annyit látni, hogy elsőre határozottabb mint az átlagnak és amint elkezd kicsit mesélni magáról ez szinte azonnal érhető is lesz.

A beszélgetést egy apró bemutatás előzi meg, egy visszaemlékezés az “interjút” készítő jó barát kútfőjéből Csabival kapcsolatban. Egy életkép, ahogy az előző nap ironmanen dobogós helyezést elérő Csabi másnap Pécsnél egy montis versenyen egy kicsit rozoga kosaras montival odaáll a rajtvonalhoz és itt is dobogós helyezést ér el. Ekkor sejtettem, hogy nem mindennapi előadásra számíthatók és jó értelemben picit flúgos az emberünk :) De ez jó :)

Németh Csaba a Mont Blanc tetején

Németh Csaba a Mont Blanc tetején

Csabi ezután egy edzés bemutatásával folytatja… Ki nem edzett már? Mégis mi érdekes lehet egy vasárnapi hosszú futásban, gondolhatja elsőre az ember, csak hogy nála nem így néz ki az edzés.

Az edzés amit bemutatott nem több és nem kevesebb volt mint, hogy reggel felkel és felfut a Mont Blanc tetejére majd pedig le. 7-kor indul, 8-kor már X kilométert tett meg vízszintesen és legalább 1000 métert függőlegesen, még egy óra múlva még 1000 méterrel magasabban van és kicsivel több mint egy óra múlva már a hegycsúcsot meghódítani próbálókat előzgeti le felfele. Kis idővel később rövid ujjú pólóban hozza a frászt a csúcson lévőkre és olyan képeket készíttet magáról mint az fentebb látható. Utána lerohan és a magyarázkodást elkerülendő abban a hitben hagyja azokat akikkel lefele újra találkozik, hogy igen, nem sikerült a csúcstámadása.

Igen, ez az edzés, nem pár kör a Margitszigeten :) Ez nyilván nem mindennapos, de akkor is jól mutatja az edzéseink közötti nagyságrendbeli különbségeket.

Ezzel a kis meséjével megfelelő löketet adott ahhoz, hogy a hallgatok kérdezhessenek és ezt a legkülönbözőbb témákkal kapcsolatban meg is tették – nem szeretnék pár technikai részletnél leragadni, mert nem ezt tartottam a lényegnek.

Érdekes egy embert lehetett megismerni a beszélgetés közben. Amit jó volt látni, hogy bár nem semmi miket tett le Csaba az asztalra, ennek ellenére mégsem szállt el magától, sőt inkább csak úgy látom, hogy teljesen tisztában van azzal hogy mire képes és mire nem és ez a tulajdonsága roppant szimpatikus. És Killian Jornetre beszédei alapján majd félistenként néz fel (amit személy szerint megértek) :)
Zseniális sportember (ami ~35 ebben öltött év után nem csoda) de nem csak ezzel tudja inspirálni a kezdőket hanem a sporthoz, ellenfelekhez és az élethez való hozzáállásával. Kicsit olyan mintha egy futót mondjuk Oshoval ötvöztünk volna. Saját bevallása szerint bár imád nyerni, mégis a legtöbbet azokból az esetekből tanulta amikor vagy maga vagy pedig versenytársai ellen vesztett. Rendkívül szimpatikus volt, hogy a (Murakami Harukis írásomra visszautalva) sportra mint egy eszközre tekint magának, hogy magát “jobbá” tegye :). Ebben kicsit magamra ismertem, mert úgy érzem hogy kicsit nekem is ezt jelenti. Úgy érzem picikét ugyanazt az utat járjuk csak, hogy egy hasonlattal éljek, én csak most rajtoltam el ő meg már legalább féltávnál tart egy ultramaratonon :) (fél táv, mert remélhetőleg még sokáig fog élni)

Pár szóval összefoglalva, nekem nagyon inspiráló volt ez az előadás és örülök hogy elmentem rá. És jót mosolyogtam azon, amikor mesélte hogy miért ezt az előadást választotta egy török verseny helyett: mert csak annyit kértek, hogy magát adja :)