Összetört emberek.

Itt üldögélek egy töknyi maté tea felett és mivel még nem hűlt ki eléggé, az élet nagy dolgain elmélkedek :) Válaszokat nem sokat találtam, azok is valószínűleg csak nekem működnek – de leírom az én kérdéseimet, hátha azok mást is elgondolkodtatnak és saját választ talál rájuk.

Lehetőségem van követni pár embert akiket barátoknak tekintek. Néha úgy érzem részese vagyok életüknek akár azt beszélgetések, akár blogok, akár twitter formájában osztják meg és 1-2 megnyilvánulásukkal nagyon elgondolkodtattak. És ehhez természetesen hozzá jön még az is, hogy saját tapasztalataimból is tudok egy picikét meríteni.

Mi tud összetörni egy egót teljesen? Mi rombolja nullára az önbizalmat? Egyik válasz erre, az az eset, amikor az ember úgy érzi, hogy nincs rá szükség. Lehet akár ez egy hónapokon keresztül tartó hiábavaló munkakeresés vagy amit az esetü(n)kben tapasztalok, az egy szakítás fájdalma, amikor a szeretett lénynek nincs ránk szüksége.

Mennyi és milyen csalódás kell érje az embert ahhoz, hogy kijelentse (egy időre), hogy neki itt és most annyi, hogy nem akarja tovább csinálni, hogy nem hisz abban hogy valaha lesz jobb? Számszerűsíteni nem tudnám de akkor is elgondolkodtat, hogy mi vezet ide… Egy rosszul sikerült kapcsolat, aminek évek óta vége van és mégsem tud továbblépni rajta az ember? Miért nem tud?

Látok példát arra, aki egy hét távlatából van elkeseredve és személy szerint ezt meg is értem. Egy hét nem sok idő és az az elvem, hogy a negatív érzelmeket is át kell élnünk és nem szabad magunkba fojtanunk. Ez is a továbblépés egyik állomása és ha kihagyjuk, akkor nem lesz teljes a felépülés folyamata – majd később vissza fog ütni. Hogy ez gyász 3-4 hónap után mivé alakul az még érdekesebb kérdés. Van aki az ideje 90%-ban derűs és van aki pont az ellenkezője, pedig csúnyán és nagyvonalúan kifejezve magam, ugyanaz a veszteség. Ugyanaz de ugyanakkor teljesen másképpen kezeli a két ember. Mitől függ ez? Döntés kérdése vagy pedig az eddig átélt csalódások edzették meg az embert és már könnyebb túllépni?
Sajnos nem tudom – most csak élvezem, hogy ezúttal a szerencsés pozitív oldalon vagyok. Ennél már csak azt furcsább megfigyelni, amikor valaki 2-3 éves szakításából nem tudott talpra állni. Elgondolkodtat, hogy vajon miért ragaszkodik és miért nem tudja elengedni? Ilyenkor kevernék le legszívesebben egy pofont természetesen csak jó szándékkal, hátha magához tér az ember és észreveszi mit művel, de ez nem az én feladom. Arra, hogy a változás az élet természetes velejárója és inkább el kell fogadni, mint hogy küzdjünk ellene, (bár nagyon szívesen segítenék) nem az én tisztem megtanítani. Nem is vagyok benne egyáltalán biztos, hogy lehet-e ezt tanítani – maximum csak megpróbálhatok példát mutatni és reménykedek benne, hogy ezúttal még a hibáim ellenére is jó példa vagyok. Hátha megpróbál változtatni és észrevenni, hogy ezt másképpen is lehet. De addig is ahogy szokták mondani, ha nem akar változtatni rajta, akkor még nem fáj eléggé. (És igen, vannak olyan emberek akik már pszichológust igényelnek, mert tényleg depressziósok, de hiszek benne hogy a többség nem ilyen, csak egy erős elhatározás hiányzik. És igen, néha nekem is kellene még ilyen :))

Mindenesetre az aktuális foreveralone-oknak küldeném az alábbi számot, azzal a kis feladattal, hogy figyeljetek az apródra :)

Tea kihűlt és elfogyott – Icarus sufnifilozófiaórája mára bezár – holnap egy talán megfoghatóbb témával talán visszatérek :)

A magyarok… egy sztereotípia a sok közül

Reggel élveztem a vonatozás nyújtotta olvasás lehetőségét, amikor a könyvben egy mondatra lettem figyelmes. Mivel Vonnegut Időomlása két nyelvű változatban van meg, gyorsan fellapoztam az angol verziót is, csak hogy biztos legyek benne nem-e a “fordítói szabadságról” van szó. Mivel érdekesnek találtam, gondoltam megosztom másokkal is twitteren és a másik szeretett közösségi oldalunkon.

Kurt Vonnegut idézet

A facebookon erre két fajta reakciót kaptam – az egyik gondolkodót amelyik azon filozofál, hogy vajon miért alakult ki ez a sztereotípia, a másik pedig az író fikázása mit tudhat ő szöveggel… Mind a kettő elgondolkodtató a maga nemében de nekem az első jobban tetszik, mivel a második inkább csak frusztráltságot rejt.

Na de tényleg, vajon mit csinálhatunk rosszul, ha vannak külföldön akik ezt látják? Ez egy rossz önbeteljesítő jóslat? Ilyen lenne a magyar nép de remélhetőleg ki lehetne belőle nevelni pár tudatosan felnőtt generációval. Lehet azt mondani, hogy ez alaptalan de azért lássuk be, általában ha valamelyik népről valamilyen kép kialakul a többiekben, az nem szokott ok nélkül lenni. Nem azért van mert ugyanannyira átlagosak lennének abban a tekintetben mint a többiek és ez szerintem ijesztő ennél a példánál. Gondolkodjatok kicsit rajta és nyugodtan osszátok meg velem, hogy mire jutottatok :)

Ifjúsági Gó Európa-bajnokság

Ifjúsági Gó Európa-bajnokság

Ifjúsági Gó Európa-bajnokság

Mint mostanában mindenki hallhatott róla tőlem, az utóbbi hónapban és pár hétben az Ifjúsági Gó Európa-bajnoksággal voltam elfoglalva – és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy hogyan kell helyesen leírni magyarul :D Na de nem a magyar helyesírásról szeretnék beszélni, hanem inkább a verseny szervezésével kapcsolatos tapasztalataimat szeretném leírni, hogy később emlékeztetőül szolgáljanak nekem és hátha valaki más is tanul majd belőlük.

Első lépésként kezdjük a weboldalnál:

Ezt az oldalát sikerült kicsit megismernem, ha már én voltam a felelős érte. Mindenképpen érdemes fél évvel az esemény előtt nekikezdeni, ha ennyire elfoglalt az illető mint én, mert úgy is csak lépésekben lesz ideje saját dolgai mellett ezekkel foglalkozni. Amin mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy érdemes legalább két nyelvű legyen a rendszer: illik legalább a rendező ország nyelvén kiírni és angolul is praktikus, hiszen ez a nemzetközi kommunikáció alapja általában. Ha ezen felül még más nyelveket is használunk, akkor az persze extra, de számolni kell vele, hogy kell egy ember aki a fordítással foglalkozik.

Szükség van regisztrációra (lehetőleg több nyelven), ahol a versenyzők jelentkezhetnek a versenyre a megfelelő korcsoportba és arra is érdemes készülni, hogy a szállásfoglalást a weboldalon keresztül intézzük. A legjobb az lenne (amivel nekünk sajnos már nem sikerült megtámogatni) ha a kettő össze lenne kötve és lehetne azt is nyomon követni, hogy kihez tartozik szállásfoglalás és versenyjelentkezés is. Szobabeosztás menedzselése már a non plus ultra.

Amire fel kell készíteni az oldalt, hogy az esemény során készülni fognak képek és ezeket viszonylag könnyen fel kell tudni rakni a weboldalra. Ha támogatja a képek sorozatban feltöltését vagy valami tömörített állományban elküldését, az nagyon felhasználóbaráttá teheti a használatát. Hasonlóképpen érdemes arra is felkészíteni a weboldalt, hogy az eredmények is érkeznek majd fordulónként és azokat is minél egyszerűbben viszont szeretnénk látni a weben.

Amit szintén nem sikerült a legtökéletesebben megcsinálni, hogy idővel híreket is fel akarunk majd tenni amiben például arról tájékoztatjuk a honlapra látogatókat, hogy lezajlott XY forduló vagy Z-ről képeket töltöttünk fel. Ha ezekre akár RSS-ben is fel lehet iratkozni az még nagyobb extra :)

Játék közvetítés:

Az ifiEB másik általam átlátott területe az informatikán kívül a játszmák közvetítése volt. Három napon keresztül kellett a három kategória (U12, U16 és U20) első tábláit közvetíteni és ez teljes embereket vett igénybe. Szerencsére a közvetítés egyik problémáját – hogy megfelelő számú laptop legyen – az EuroGoTV-sek megoldották mert hozták magukkal a sajátjukat és azokat mi is használhattuk közvetítési célokra.

Ennek ellenére mégis meg kell szervezni azt, hogy elég számítógép legyen saját kezünkben, ha esetleg szükség lenne rá és ennek szervezését nem az utolsó héten kell elkezdeni. A közvetítő emberek hasonló problémát jelentek. Minden játszmára kell egy ember, akik végig ott van a gép mellett és figyeli a játékosok lépését és figyelem alatt itt tényleg figyelmet értek – az sajnos nem működik, hogy 5 percre elmegy az ember mosdóba vagy pedig 1 percre mással foglalkozunk. Egy perc alatt a gyorsabban játszok akár 10 követ is berakhatnak a táblára amit ember legyen a talpán aki rendesen tud követni és bekattintani a megfelelő helyre. Ezek alapján mindenképpen rutinnal kell a közvetítő a program (jelen esetben kgs) használatában. Nem egyszer volt olyan, hogy én magamat kicsit rutinosabbnak tartva is néha csak néztem hogy milyen gyorsan játszanak és nem győztem belépni a megfelelőket és utólag kellett kijavítanom a lépéseket a helytelen sorrend miatt.

Egyre inkább az jutott eszembe, hogy be kellene fejezni a szakdolgozatként elkezdett programomat, mert mekkora királyság lenne ha ki lehetne váltani az emberi tényezőt és csak kamerakép alapján lehetne közvetíteni a játékot :).

Hogy is lettem tintásbőrű?

Az egész úgy kezdődött, hogy pár éve szembe jött egy Icarus kép, amibe azonnal beleszerettem. Azonnal megtetszettek a színei és megegyeztem magammal, hogy ezt egyszer fel kell varratni magamra. Az inspiráló kép a következő volt:45461_462094368295_752483295_6349727_4390138_n.jpg

Páratoknak már biztos mutattam és abban is biztos hogy vagyok, hogy például GriN már kívülről tudja, mivel Tsubasa festésekor is tudatosan ezt a képet adtam oda neki. Ez volt a színválasztás kiindulási alapja. A tetkós ötletnek 2-3 év után, most lett szemmel is látható eredménye, bár még nincs teljesen készen, de attól még szeretnék erről kicsit mesélni :)

Mivel ez volt az első tetkóm, egész új és érdekes élmény volt a varrás. Mindenki aki tudott róla, kérdezgette, hogy nem-e félek tőle vagy valami, de igazából semmi hasonló nem volt bennem, csak vártam már a megbeszélt délutánt. Mivel januárban egyeztünk meg az időpontban, több mint két hónapom volt várakozni és felkészülni magamban, sokszor átgondolva, hogy igazán akarom és arra jutottam újra és újra, hogy igen.

Csütörtökön 2-re voltam hivatalos, de egy negyed órával hamarabb érkeztem meg, ami igazából jól is jött, mert az előző emberrel Zozi hamar végzett :) A művelet egy kis szőrtelenítéssel kezdődött, majd pedig felmérte a körvonalakat a kezemre és egy kis 10 perces kis indigós játszadozás után már láthattam Ikaroszom körvonalait a vállamon :D Érdekes kis technika – nem hittem volna hogy ennyire gyorsan meglesz a “látványterv”. Természetesen ezt ő nem erre szánta, hanem egyszerűen csak ezzel tudott dolgozni, ezzel jelölte ki rajtam magának, hogy hol kell a körvonalakat és határokat felvarrni. Fél órával a szalonba érzekésem után már belém is hatoltak az első tűhegyek és nem volt már visszaút. Zozival és a cuki lézeres bringás csajjal beszélgetve elég hamar elrepült az első 1 óra és a fájdalom sem volt számottevő. Igazából fájdalomnak sem mondanám, mert csak arra hasonlított amikor egy nagyon kihegyezett ceruzával bökdösik az ember a bőrét :D Hülye hasonlat de jobbat nem találtam :)

1 óra után már fent volt az első szárny és a körvonalak. Két órára rá Zozi már annyira végzett a fekete fehérrel és az árnyékolással, hogy már tökéletesen felismerhető volt az alak. Egy kis tíz perces pihenő után kezdetét vette a második etap ahol már a színezés ment a vörös és a sárga mindenféle árnyalataival. Amikor már a vállamon a 21 tűs fejjel dolgozott a Zozi, akkor már annyira nem volt őszinte a mosolyom, de szerencsére viszonylag gyorsan eltelt ez a fele is. Picikét több mint 4 órával a szalonba érkezés után már ott díszelgett az alábbi a vállamon és felkaromon :)

Icarus felkar

Icarus felkar

Ezek után megkaptam az instrukciókat, hogyan kezeljem a sebet és utamra is engedett :) Látnotok kellett volna azt, amikor egyedül cseréltem fóliát a karomon. Szerintem egy kisebb kabaréval felért és ha videót készítettem volna róla, akkor legalább 1 milliós nézettsége lett volna youtube-on :D Szerencsére mára már a 3 nap eltelt és már csak Bepanthennel kell egy kis ideig kenegetni – csak azt sajnálom, hogy mire megtanultam magamat becsomagolni, addigra már pont nincs szükség erre a skillre.

És hogy hogyan tovább? Második kör 26-án. Állapotfelmérés és ha szükség van rá, akkor javítás, majd pedig varázsolunk mellé még egy kis hátteret és “díszitést” :) Hosszú távon meg már kezdem belátni, hogy sajnos van abban valami, hogy csak első tetkó van, utolsó nincs – már vannak ötleteim, hogy hogyan és merre lehetne folytatni, de ez természetesen még a jövő zenéje lesz.