Status update – Félironman, diéta, munka

Először is:

“SIKERES NEVEZÉS! Nevezésed a Balatonman Füred triatlon egyéni versenyére megkaptuk.”

83459-Balatonman_log-

Azaz tegnap leadtam a nevezésemet a versenyre és ma be is fizettem a nevezési díjat – már nincs sok hátra, csak a következő 4 hónapot végigedzeni. Nem lesz egyszerű, de úgy hiszem hogy menni fog :) Már sikerül rávenni magam, hogy hetente kétszer fel tudjak kelni időben az úszóedzésre. A futásokon is egyre hosszabb távok és idők mennek. Lassan de biztosan gyorsulok is.

Részben ennek a gyorsulásnak a gyorsulását remélem attól is, hogy elkezdtem kipróbálni egy új étkezést. A kipróbált rendszer Leangains névre hallgat és azt remélem tőle, hogy segít az időlegesen stagnáló súlyomat újra beindítani a csökkenő irányba. Az átmeneti böjtölés 16 óráját nem annyira nehéz kibírni, mint amennyire elsőre gondolná az ember és az utána következő 8 órás étkezési időszak egész jól illeszthető a délutáni edzésekhez és ahhoz, hogy estefelé érek rá jobban az étkezéssel, ételek elkészítésével foglalkozni. Nem lesz így gond az edzés előtti kisebb, edzés utáni nagyobb kalóriabevitellel sem.

Bár elsőre a megszokottakkal (sok kis étkezés) szembemegy, jó tapasztalatai vannak vele a visszajelzőknek az izomzat megtartás, de zsírtól megszabadulás terén és pont ez amiből szerintem én jelenleg a legtöbb fejlődést tudnám kihozni a triatlon terén. Ha majd versenysúlyom közelébe értem, utána ráérek majd izomtömeget növelni :) (meg egyébként is tudjuk, hogy a fogyás és izomtömegnövelés nem járnak kéz a kézben)

n_a-teljes-egeszseg-dieta-paul-es-shou-ching-jaminet_4802_1

Amikor éppen nem a böjtölős 8 órámat élem, akkor egy paleo jellegű étrendet szeretnék követni. Hangsúlyozom jellegűt – én a paleot túl szigorúnak tartom viszont az irányvonalai nekem pozitívnak tűnnek. Amennyire utánaolvastam és amennyit a könyvből tanultam, én végletek közötti átmenetet a Tökéletesen Egészséges Diéta formájában találtam meg. Ez még megengedi az olyan keményítőforrásokat mérsékelt mennyiségben, mint a burgonya vagy a rizs. Már próbálom az könyv iránymutatását követni – igazából már csak az hiányzik, hogy végtelen mennyiségű receptet megtanuljak, amivel utána a változatosságot tudom majd biztosítani.

Hogy milyen hatással lesz rám és a testkompozíciómra, akikkel rendszeresen találkozom, úgy is meg tudják majd állapítani. Azért mellette ha lesz energiám, néha próbálom fényképekkel is dokumentálni a folyamatot :)

A másik dolog ami mostanában gondolataimat lefoglalja, az a munka. Pár helyre már beadtam a CV-met, azt remélem, hogy jövőhéten már mehetek interjúkra és jelenlegi helyen a fejlesztés alatt lévő projektet nyugodtan lezárva, március elsején már egy új helyen kezdhetek.

Kitörés 25

Amennyire nehéz volt ez a túra és amennyire elfáradtam, pont annyira éreztem jól magam :-] Jópárszor átélt “Most jó” pillanat – nekem ezt tartogatta a Kitörés 25.

Éjszakai túrák mindig is a kedvenceim voltak, bár aki ismer, tudja, hogy rám ez leginkább biciklis formában volt jellemző :) Gyalogtúrából ez volt a harmadik ilyenem, de első számú élvezeti faktor alapján. Pedig nagyon törtem a fejemet, hogy elinduljak-e rajta. Amikor utánaolvastam a témának és amilyen infók hallomásból eljutottak hozzám, az alapján elég szélsőjobbos fényben jött le az esemény. Aki ismer, tudja, hogy ez mennyire távol áll tőlem. Végül úgy döntöttem, hogy ezzel a felhanggal nem fogok foglalkozni, hanem egyszerűen jó társaságban elmegyek és jól érzem magam :)

felvarro_copy

A túrának 17:25-kor vágtunk neki, mert szerettük volna kihasználni még a nap fényét, ameddig még van. Utunk először a Városmajorba vezetett, majd kellemesen elbeszélgetve nekiindultunk a hegynek a fogaskerekű vonalát követve. Rögtön szembetaláltuk magunkat Budapest egyik legmeredekebb utcájaként elhíresült Diósárok utcával. Az elején még egész enyhén kezdődött majd szép lassan egyre meredekebb lett és egyre nagyobb levegőket kellett venni és egyre gyakrabban, ahhoz, hogy teljesíthető legyen – Meredeken emelkedett de, nem túl sokáig és leküzdhető stílusban. Két és fél kilométer alatt 220 métert emelkedtünk, ezzel le is tudva a teljes emelés egyötödét.

Széchényi emlékműves ellenőrzőpont és Rékánál tartott megálló után azonban Normafánál elkezdődtek igazán a nehézségek. Irány a sötét erdő – fejlámpák elő. Bár mostanában eső sem volt túl sok és az idő is enyhe volt, szinte azonnal találkoztunk egy a túra maradék részét jellemző körülménnyel. Csacsi rétre lefele menet, már műkorcsolyázókat is megszégyenítő egyensúlyérzékkel próbáltuk magunka vertikálisan tartani és egyben lejutni, annyira nedves és jeges volt az út. A Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt pecsétjének bezsebelése után már ismeretlen úton indultunk be a susnyásba. Vékonyka egy emberes ösvény volt amivel probléma még nem is lett volna, a nehézség 100 méter múlva kezdődött – agyagos sár, ami a hegyoldalban technikássá és extra óvatosságot igénylővé tette minden léptünket. 400-500 méter ilyen után végre visszajutottunk egy ösvényre amit jobban ismertem és célba vettük a hegy tetején lévő fényes pontot – a kilátót :)

Sárgásan világítva ott lebegett előttünk és mutatta az utat. Az út is elviselhetőbbé vált, a felhők is kicsit eloszlottak ezzel engedve, hogy kellemes holdfény árassza el az erdőt. Rögtön ki is használtam az alkalmat, hogy lekapcsolhassam a lámpámat a holdfényes erdő hangulatát élvezve mehessek tovább :) A nagyon kellemes társaságnak és beszélgetőpartneremnek köszönhetően (örülök Réka, hogy jöttél :)) szinte észrevétlenül fel is értünk a Libegő felső végénél létesített orosz ellenőrzőponthoz.

Egy pecséttel és egy kapucínerrel gazdagabban gyorsan felmentünk a túránk legmagasabb pontjára. Szerencsére innen a Nagy Hárs-hegy kilátójához problémamentesen eljutottunk. Miután Gergő Hűvösvölgynél kiszállt, mi meg egy kellemesen meleg teával frissítettük magunkat, kezdetét vette a túránk legnehezebb szakasza. Bár távolságból már csak 5 kilométer volt hátra és az emelésből is csak 300 méter, mégis ez bizonyult a leglassabb és legtechnikásabb szakasznak. A sárga jelzést követve nekiiramodtunk a Vadaskerti-hegynek ahol egyszerre találkozhattunk a sokezerszázalékos emelkedő kifullasztó hatásával és a csúszós saras talajjal. Ekkor már eléhezve minden egyes felfele megtett és nem visszacsúszott méternek örültem. Bár az Újlaki-hegyig csak 3 kilométert tehettünk meg, mégis ennek a többszőrösének tűnt ez a szakasz. Lefele szerencsére sziklás talajon gyalogolhattunk egy ideig – ekkor már a szintidővel küzdöttünk. Hogy ezt ne legyen egyszerű elérni, az utolsó 1 km brutális sarat tartogatott számunkra. Néha arra kellett figyelni, hogy ne olyan helyre lépjek, ahol térdig elsüllyedek, néha azzal kezdett küzdeni, hogy egyáltalán ki tudjam rángatni a cipőmet a méteres sárból és ne mezítláb menjek tovább :D

Nem sokkal az utolsó ellenőrző pontra érés előtt majdnem megtévesztett minket egy forralt bort osztogató csapat, de felismerve, hogy még nem tartunk ott, megszaporáztuk lépteinket és pár perc múlva a Boróka büféhez értünk még éppen idejében. 7 óra 55 perc alatt jutottunk ide – 8 óra volt a határ :)

original

Oklevelek átvétele, melegedés és némi étel magunkhoz vétele után már majdnem megnyugodtunk, pedig állt előttünk egy még meg nem oldott probléma – vissza kellett jutni a városba és ez nem ígérkezett olyan egyszerűnek, mint az előre gondoltuk. Meg kellett még találni az éjszakai különjárat indulópontját – mely így utólag megnézve két kilométerre volt a végponttól. Vicces módon pont ez a túrán kívüli 2 km volt majdnem az egész legtechnikásabb része – még éppen fagyott földút rajta nedves jégréteggel – még az eddig is megszokottnál is jobban kellett figyelni, mert egy óvatlan pillanatot azonnali seggre esés jutalmazott. Leküzdve ezt azt a szakasz fél órára rá már magunkkal megelégedve a jól megérdemelt éjszakai buszon üldögélhettünk és szép lassan tarthatott mindenki hazafele megelégedve a maga teljesítményével.

Kitörés

Utólag csak annyit mondhatok, hogy örülök, hogy nem hagytam ki a túrát, mert nagyon jó élményekkel, kellemes beszélgetésekkel, sok “most jó” élménnyel lettem gazdagabb – a terep nehézségét néha brutálisnak éreztem, de ettől is flow élményben lebegtem a túra felében, mert azért be kell vallani, megvan a maga varázsa amikor a sárból próbáljuk kiráncigálni a lábunkat :) Remélem jövőre a 35-ős távjára is tudunk menni és hasonlóan jó élményeket tartogat majd az nekünk. Néha biztos átkozni fogom majd magamat közben, de jó lesz :)

Ui.: Garmin connect link

Uchū Kyōda (Space Brothers) – Vissza a gyerekkorba

2025-öt írunk. Sorozatunk főhősei egy testvárpár tagjai: a fiatalabb Nanba Hibito egy sikeres asztronauta, akit éppen a holdra készül küldeni a NASA; az idősebb Nanba Mutta akit 10 perce rúgtak ki a munkahelyéről, mert lefejelte az öcsét sértegető főnökét. Mi ekkor csatlakozunk bele a történetbe. Megtudjuk, hogy együtt indultak el mind a ketten az úton, de közben Nanba kicsit letért és eltévedt. Az öccse most tett ez ellen egyet és beadta tudta nélkül a jelentkezését a JAXA-hoz ezzel lehetőséget adva arra, hogy bátyja üldözőbe vehesse őt. Egy anime az űrkutatásról, az asztronauta létről és az oda vezető útról. A motivációról és az önbizalomról, az álmok megvalósíthatóságáról, a rivalizálásról, hogy valaki kiválasztott lehessen és a hétköznapi értékek újra felfedezésről.

SpaceBrothers

Most, hogy extra hideg esetén futópadon futok, találnom kellett valamit valamit ami lefoglalja közben a figyelmemet és ez tökéletes választás lett.

Elég magával ragadó és érdekes ahhoz, hogy elfeledkezzek arról, hogy még 1 órát kell egy helyben futnom és elég humoros ahhoz, hogy néha a röhögéstől majd leessek a padról :D A karakterek és problémáik szerethetőek és igazából még motiválóak is. Emlékeztetett arra, hogy 8-dik végén amikor még fogalmazást írtam arról, hogy mire szeretném vinni, azt írtam a dolgozatba, hogy álmom a NASA-nál dolgozni és az MIT-t elvégezni :D

Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, mert úgy érzem ez az utóbbi évek egyik legjobb sorozata, akiknek meg hasonló álmai voltak mint nekem, azoknak főleg kötelező darab :) Szuperhős vagy school life animét bárhol találhat az ember, de űrkutatáshoz vezető útról szólót…

Egy újabb korszak vége – ismét eladósorba kerültem :)

Ma a munkahelyem kimondtuk a végszót – úgy érzem úgy búcsúztunk el, ahogy ahogy minden kapcsolatot illene lezárni – békében és jóban maradva. Én sem éreztem már az igazinak, ők sem érezték annak és közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy más helyen keresem tovább a szakmai kihívásokat. Azt gondolom, az elmúlt 9 hónap alatt sokat tanultam videó és képfeldolgozás terén és ha más területen is helyezkednék el, ez akkor is az a téma maradna a szívszerelmem. Ez az, amivel hobbiszerűen szórakoztatni fogom magam, elvégre valakinek még meg kell írnia a zseniális gótáblafelismerőt ;-).

Február eleje még arról fog szólni, hogy amit elkezdtem, azt a lelkem megnyugtatása miatt (és egyébként is korrektségből) befejezem rendesen és mellette szétnézek a munkaerőpiacon.

Dream-Job-Sign

Hogy mit remélek majd az új helytől? Nincs ‘túl sok’ kívánságom – csak inspiráló kollégákat, picikét rugalmas munkaidőt és olyan kihívásokat szeretnék, melyek már kellően nehezek de nem megoldhatatlanok :) Ha ezek megvannak, akkor már meg is lesz a flow élmény. Remélem következő helyem mellett is lesz lehetőségem folytatni a triatlont és amiket elkezdtem, mert mégis csak az életem szerves részei.

Kettlebell – Total Tension

Ne aggódjatok – nem vesztem el, pusztán minden időmet kitölti mostanában a triatlon edzés, kettlebell, munka, alvás és túrázás ötöse. De szerencsére szép lassan kezdem viszontlátni az ezekbe fektetett energiákat: kettlebellen kb 3-4 hónap után elérkeztünk a Geoff Neupert Kettlebell Muscle protokolljának végére és Attila egy újabb gyöngyszemet tartogat a tarsolyában.

Következő pár hónapban “Total Tension” protokollal fogjuk szórakoztatni magunkat és elöljáróban annyit elmondhatok , hogy nagyon finom :-] Bár ha valaki megnézi az edzéstervet, annyira nem tűnik nehéznek olyan protokollok után, mint a Kettlebell Muscle, ahol egy complex 25-30 gyakorlatot is jelenthetett, higgyétek el, hogy ez is tud durva lenni nagy kettlebellel csinálva. Alapból érdemes olyan bellt választani, amit maximum csak 6-8-szor tudunk kinyomni (ez nálam valahol 16 és 20kg között van) és ehhez még hozzájön az a tény is, hogy egy új gyakorlatot is tanultunk.

renegaderow

Bár első ránézésre annyira nem tűnik nehéznek a renegade row, eléggé küzdeni kell jelenleg azért, hogy akár a 16-os, akár a 20-as bellt fel tudjam emelni a padlóról. Azt már meg sem említem, hogy ezt helyesen úgy kellene végrehajtani, hogy közben semmit sem mozdul el a csípőm, sem a lábam. Körönként csak egy gyakorlat, de az az egy gyakorlat megizzaszt a javából :) Kíváncsi vagyok 2-3 hónap múlva mennyire fog menni és milyen súlyokig jutok el. Ahogy a név is implikálja, csak maximális has- és fenékfeszítettséggel lehet megcsinálni helyesen a gyakorlatot. Kb. annyira kell mindent feszíteni, mint amikor az ember véletlen leejti a börtönben a szappant és nem szeretné hogy meglepetés érje őt hátulról :D

Viszont, hogy egy kis örömhírt is meséljek: kettlebell végén volt ballisztika még hozzá nagy bellel. Én egy 24-est választottam és csak kis szentségelések mellett végig tudtam csinálni a 10×15 swinget. Na de ami a jó része, hogy a lapockám miatt sem kellett szólni és a csípőm mozgásomat is nagyrészt helyesnek éreztem :) Az alapján, hogy az elején ezeket hányszor kellett kijavítani, nem hittem volna, hogy idáig jutok :)

Ui.: Csípő mozgásról jut eszembe: miért is leszel a kettlebelltől jobb a szexben :D