Nem rég jöttem ki a harmadik Bikram jógaóráról és így frissiben szeretném megosztani az ezek során szerzett élményeket veletek.

Röviden és tömören nekem ez eddig minden alkalom a halállal és az utána következő újjászületéssel volt egyenlő :D (nem akarok ezzel senkit sem elijeszteni :)) És hogy miért is, azt talán picit tükrözi a jógastúdió (Bikram.hu) oldaláról elcsent kis szöveg:

Minden óra 90 perces és 38-40°C-ra felfűtött teremben végzendő.

Akár gondolnátok, akár nem, szerintem ez a 38-40 fok jelenti az egyik legnagyobb nehézséget az órákon. Már 10-15 perc után annyira izzad az ember (legalábbis én), hogy mindenhol csöpög róla a verejték és a páratartalom is elég magas ahhoz, hogy ezt ne lehessen elpárologtatni – magyarán nincs semmi hűtő hatása. Bár a gyakorlatok jó részét nem nevezném nehéznek (annak ellenére, hogy elég sokat nem tudok még megcsinálni korrekten), mégis elegek ahhoz, hogy ebben a környezetben felvigye rendesen az ember pulzusát még megfelelő légzés esetén is. Engem durvábban kifáraszt mint egy Gyula féle polythlonos erősítő edzés. De talán pont ezért rettentően szimpi :) Új kihívás amit le akarok győzni, amiben jó akarok lenni. Remélhetőleg segít kicsit a fogyásban és erősödésben is.

Először is tényleg brutális tud lenni a meleg. Nekem konkrétan a legelső órát nem sikerült rendesen végigcsinálni. Mivel óra nem volt nálam, csak tippelni tudok, de szerintem 60 perc után már eléggé szédültem ahhoz, hogy ne tudjak mást csinálni, csak egy helyben ülni. Termet is csak azért nem hagytam el, mert az a tanácsot kaptam, hogy érdemes az órát végigülni még szédülés esetén is, mert következő alkalommal könnyebb lesz az embernek.

A második alkalom valóban könnyebbnek bizonyult, de nem tudtam eldönteni, hogy azért mert az első órán adott tanács bevált, vagy szimplán azért mert kevesebben voltunk és így talán a hőmérséklet is alacsonyabb volt. Azért így is elég büszke voltam magamra, hogy a végén csak akkor szédültem el, amikor felálltam a matracról.

Ezek után következett mai harmadik alkalom, ami másféle poklot jelentett nekem mint az eddigiek. A faszán végig csinált második alkalom után azt hittem, nem túl sok meglepetés érhet, de ezt utólag újra kellett értékelnem. Valószínűleg a brutális mennyiségű ember miatt most még magasabb lehetett a páratartalom és hőmérséklet. így az óra felétől már küzdenem kellett a szédüléssel, hogy rendesen végig tudjam csinálni a gyakorlatokat. Azért jó volt látni, hogy mások is hasonló problémákkal küszködtek a rutinjuk ellenére :)

Aki először megy, számítson arra, hogy nem lesz annyira egyszerű dolga elsőre, mint esetleg képzeli. Bár a jógával kapcsolatban nyugis furcsa testhelyzetek asszociálódtak, itt a tökéletes példa arra, hogy fárasztó is lehet.

A srácok számára van egy extra jó hírem – a résztvevők 80-90% nő :). Mivel újra felfedeztem az eszmét, hogy a testünk a templomunk és itt nem igazán másokéval vagyok elfoglalva, ha mégis sikerülne valakinek elkalandoznia, el kell ismerni, hogy szép látványokban lehet része. De tényleg nem ez a lényeg, ez csak extra :)

Egyébként a gyakorlatok nagy része (amennyire magam meg tudom ítélni) izomerősítő vagy pedig nyújtó szerepet játszik. Aki hasonlókban gondolkodik, annak mindenképpen érdemes egy pillantást vetni erre.

Ha valaki ki szeretné próbálni, csak ajánlani tudom a helyet – kezdő próbabérlet 2500 Ft ami elég kedvezményesnek számít a későbbi áraikhoz képest, mivel ezzel 10 napig addig látogathatja őket az ember, amennyit csak szeretné. Ez a 10 nap bőven elég szerény véleményem szerint arra, hogy eldöntse az ember, hogy illik-e hozzá vagy sem.

Történt egy hete, hogy megünnepeltük volt barátnőm és egy másik barátom szülinapját :) Mivel jó barátnők ezért arra gondoltunk, hogy tőlem közös ajándékot kapnak – valamit amit mi is nézegettünk már egy ideje és egy szabadulós játékra esett a választásunk: a Bezár-lakra :)

A helyszínt egy a Feneketlen tótól nem túl távol lévő lakáson találjuk, ahol egy csöpke szobát zsúfoltak tele logikai játékokkal. A játék kezdetén kapunk egy 15 perces kis bevezetőt, arról hogy nagyjából mire számítsunk (pl. hol ne keressünk egyáltalán feladványokat) majd ezek után kezdődhet is a játék. Az első feladat a sötét szobában a lámpa kapcsolójának megtalálása…

A feladványok eléggé különbözőek, de mindegyikre igaz, hogy nagyon kevés előzetes tudást igényelnek és minden információ a feladatok megoldásához rendelkezésünkre áll a szobában. Egy óránk van rá, hogy ezeket megfejtsük. Ez az egy óra nekünk éppen csak elég volt, pedig szerintem zseniális kis csapattal mentem oda. A játékot 2-5 fő játszhatja és ahogy a weboldalon is írják, növeli a kijutás esélyét, ha minél inkább kihasználjuk ezt a korlátot. Mi öten voltunk és tapasztalatunk szerint ez pont megfelelő volt. Voltunk elegen ahhoz, hogy párhuzamosítani tudjuk a feladatokat és kicsit cserélgetni tudjuk köztük az embereket ezzel is friss elmét belerángatva a fejtörőbe. Szerintem ennek az utóbbinak nagyon is jelentősége volt nálunk – az új fej olyan kérdéseket tudott feltenni, amik a megoldáshoz vezettek :) Ha nem lettünk volna elegen akkor nem is lett volna elég időnk a párhuzamos feladatokból következőleg.

Én nagyon élveztem a játékot és ahogy láttam a többiek is így voltak ezzel. Nem túl nehéz és nem is túl könnyű feladványokat kellett megoldani ezzel kellemes kis flow élményt elérve :). Én arra jutottam, hogy érdemes lenne pár hasonlót is végig próbálgatni ugyanebben a konstellációban, amennyire az időnk és a pénzünk engedi.

Ahogy a lentebb linkelt szám is mondja:

You can’t always get what you want… But if you try sometime, you might find, you get what you need…

Úgy érzem, most a második felét élem meg az idézett mondatnak és egyáltalán nem bánom :) Ennek néha részei kisebb felfele és lefele hullámok a hangulatomban, de általánosan elmondhatom, hogy bár nem azok a dolgok történnek velem amikről mindig is álmodtam, de úgy érzem akkor is jó hatással vannak rám a történések és ezért hálás vagyok. Igen, még az elsőre rossznak tűnő dolgokért is :) (erről hogy mi is rossz egy Popper Péter videó jut eszembe)

Azt hiszem az év maradék része és talán a következő is magam leépítéséről és újraépítéséről fog szólni, de ez nem baj :) Testileg és lelkileg is darabokra szedem magam (erős diéta és fogyókúra), majd újraépítem magam egy kicsit más formában (felkészülés egy fél ironmanre és tour de pelsora). Hogy a szellemi újraépüléshez mi fog hozzájárulni, azt nem tudom, de abban reménykedem hogy sikerül az El Caminora is időt szorítani. Ha az nem is sikerül, akkor is biztos vagyok benne, hogy történni fognak velem olyan dolgok, amik ebben segítenek. Úgy érzem az elmúlt majdnem egy hónapban több ilyent éltem át mint eddig valaha és ezért hálás vagyok :) Azt kapom amire éppen szükségem van :)

Régebben elég sokat szemeztem ezzel a kiállítással, de valahogy mindig volt más tennivalóm ami magasabb prioritást élvezett mint ez. Se útba nem esett, se megfelelő társaságom nem volt hozzá. Két hónappal ezelőtt viszont egy esős vasárnap délutánon mégis sikerült eljutni rá.

Láthatatlan kiállítás

Azt tudni kell a kiállításról, hogy a részvételt előre kell jelezni, mert 10 fős tárlatvezetések vannak. Nem akartam a legutolsót kinézni, így 18:00-ra foglaltam magunknak helyet. A kiállítás láthatatlan részét ők 40-60 percesnek, a látható részét 15-30 perces programnak saccolták így pont jók is voltuk a zárás előtt.

Úgy alakult, hogy 6 előtt már jóval ott voltunk de jó gyerek módjára lefoglaltuk magunkat ördöglakatokkal (a kiállítás előtt kis játszóházszerűség volt kialakítva) és a sorunkra vártunk. Mivel nem siettünk annyira, magunk elé engedtünk egy kisebb családot és kezdetét vette nekünk a kiállítás látható része.

Itt a Braille-írással ismerkedtünk meg nagy vonalakban és egy ehhez kialakított írógéppel. Érdekes volt megismerni az új írás jellegzetességeit és megpróbálni szem nélkül csak a tapintással
kitapogatni a betűket. Ami kicsit furcsa volt nekem a Braille-írásban, hogy különböző nyelvekhez különböző ABC-k tartoznak. Tehát például bár ránézésre a magyar és az angol karakterek megegyeznek, az ékezetes karakterekhez mégis új írásjeleket kell megtanulni és néhány más karakter is megváltozik az ABC-ben. Emiatt előállhat az, hogy ugyanaz az írásjel két különböző betűt jelent két nyelven. Érdekes ez alapján, hogy ha valaki kimenne külföldre, akkor nem csak az idegen nyelv szavait és kifejezéseit kellene megtanulja, hanem annak az írásrendszerét is. Én eredetileg valahogy úgy képzeltem el ezt, mint mondjuk az ASCII kódokat, ahol van egy standard részlet (1-128) és utána jön minden más nyelvspecifikus ami az eredetin nem változtat csak azt kiegészít.

Érdekes volt a látható rész egyébként vak tárlatvezetőjével beszélgetni az írásról. Furcsa volt hogy el sem tudta képzelni, hogy egy idegen nyelv megtanulásához nem feltétlen kell annak írásjeleit újratanulni. Próbáltuk elmagyarázni neki Vercsivel, hogy ez hogy működik, de ő csak görcsösen ragaszkodott a saját állapotához :)

Kb. 20 perces bevezető után kezdődött nekünk el a láthatatlan rész. Bevezettek minket egy folyosóra, amit úgy kellett követni, hogy a jobb kezünkkel folyamatosan a falat fogtuk és közben szép lassan elvesztettük az összes fényt amit a szemünk érzékelhetett. Szerencsések voltunk, mert ritka kis csoportban indult a tárlatunk – gyakorlatig a tárlatvezetőn kívül csak Vercsi és én voltunk, ezért nyugodtan tudtunk kérdezősködni és igazán el tudtuk engedni magunkat.

A kiállítás során emlékeim szerint 7-8 helyszínen mehettünk át és azokban próbáltunk tájékozódni csak a fülünk, tapintásunk és néha a sípcsontunk segítségével. Furcsa volt a látás teljes hiányával kiismerni egy szobát, de magam is meglepődtem rajta, hogy annyira nem is volt nehéz. Ha végig tudtam tapogatni a mellettem lévő dolgokat, akkor annak felülete és alakja alapján elég jó eséllyel meg tudtam mondani, hogy éppen mit tapintok. Ha ezek nem működtek akkor még hozzájött egy kis kopogtatás is és az alapján már biztos lehettem a dolgomban. Vicces volt, hogy az egyik szobában (konkrétan abban, amelyik az utcai közlekedést szimulálta) még olyan cuccokat is megtaláltunk, amiről a tárlatvezető sem tudta, hogy ott vannak :) Az utolsó előttiben meg nyolc szobor volt elhelyezve és azokat lehetett megpróbálni felismerni csak az alapján, hogy körbetapintotta őket az ember. Ha jól emlékszem, nekem csak egyet sikerült, Vercsinek viszont egy kivételével az összeset :)

Nekem külön érdekesség volt, hogy a kiállítás megtekintése után kicsit kint fénynél is beszélgettünk a tárlatvezetőnkkel és teljesen másképpen viselkedett. Az az ember aki bent magabiztos és humoros volt, kint mintha elvesztette volna minden magabiztosságát és inkább gyámoltalanul viselkedett. Az az ő birodalma volt – ez a miénk.

A kiállítás nekem nagyon tetszett és furcsa volt új “nézőpontból látni” a vakok helyzetét, bár engem nem sokkolt annyira mint azt vártam volna. Inkább játék és rejtvény volt az újdonsága miatt. Valószínűleg teljesen másként reagálnék ha egyszer ugyanolyan helyzetbe kerülnék úgy, hogy tudnám hogy végleg elvesztettem a látásomat és nem csak átmeneti állapot ez. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el egyszer rá, mert nagyon emlékezetes élmény :)